Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-83
A nemzetgyűlés 83. ülése 1923. évi január hó 12-én } pénteken. 241 éljenzés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Reisinger Ferenc : De tanuljanak is ebből a beszédből, ne csak tapsoljanak! Reinprecht Antal : Mi is gratulálunk ! Pikler Emil : Okulhatnak ebből a beszédből! tinók : Szólásra következik? Forgács Miklós jegyző: Györki Imre! Györki Imre: T. Nemzetgyűlés! A napirenden levő törvényjavaslat tárgyalása folyamán különösen ellenzéki oldalról tétetett több izben szóvá, hogy hosszú évek óta kormányozzák ezt az országot anélkül, hogy költségvetést látnánk, anélkül, hogy zárszámadásban számolnának el arról, hogy a befolyt milliókat mire költötték el a kormányok Ebből a költségvetés és zárszámadás nélküli állapotból sokan arra a következtetésre jutottak, hogy itt az alkotmányos életben való hit megrendült. Akik azonban figyelemmel kisérték Magyarország alkotmányát a múltban, akár a háborút megelőzőleg is, akik tanulmány tárgyává tették a magyar alkotmányos életet és a magyar parlamentarizmust, azok tisztában vannak azzal, hogy tulajdon képem értelemben vett alkotmányosság Magyarországon soha sem volt, mindenkor csak álalkotmányosság, álparlamentarizmus volt. Amikor a törvény kezdeményezés joga a királyt illette meg, amikor az állam Içgfobb ügyeiben, a hadviselés, a külügy kérdéseiben a magyar törvén)hozástól részben idegen testületé volt a döntő szó, akkor itt igazi alkotmányosságról beszélni nem lehet. De nem lehet igazi alkotmányosságról beszélni azért sem, mert a magyar törvényhozásnak soha sem volt meg az a joga, — vagy legalább is nem volt meg oly mértékben az a joga, hogy élhetett volna vele — hogy az u. n. felelős, független kormányokat vád alá helyezhette volna, ha ennek szüksége felmerült, azért, mert a törvényhozás által megalkotott törvényeket a gyakorlatba nem vitték át, a gyakorlatban nem oldották meg azokat a feladatokat, melyeknek megoldását az országgyűlés a végrehajtó hatalom feladatává tette. Nem kell itt egyébre utalnom, csak arra, hogy itt van a nemzetiségi törvény, melynek becsületes végrehajtása elmaradt. Ez sok bajunknak volt okozója és talán annak, hogy az országtól most elszakított területeken élő idegen nemzetiségek a háborút megelőzőleg részben pánszláv, részben dákoromán mozgalmat kezdtek, egyik oka az volt, hogy a nemzetiségi törvény becsületes végrehajtását elmulasztották. De itt van az iskolai törvény végrehajtásának elmulasztása is, sőt itt van a szociálpolitikai törvények végrehajtásának elhalasztása, mert egyes kérdéseket megoldott ugyan a múltban is a magyar törvényhozás, egyes szociálpolitikai kérdéseket törvénybe iktatott részben a dolgozó munkásság állandó sürgetésére, részben pedig azért, mert a külföldi államokkal kötött szerződéseink ilyen törvények megalkotására kötelezték a magyar kormányokat, azonban a végrehajtő hatalomnak arra már nem volt gondja, hogy ezeket a szociálpolitikai törvényeket belső tartalommal töltse meg és átültesse a gyakorlati életbe. Akik tehát ezeket a körülményeket figyelemmel kisérik, akik végig gondolják ezeket a jelenségeket, amely mind az igazi alkotmány, az igazi parlamentarizmus hiányának tekintendő, cseppet sincsenek meglepődve a legutóbbi kéthárom esztendő történetén, amikor minden kendőzés nélkül, nyiltan áttértek az ál-parlamentárizmusról a nyilt abszolutizmusra, Mert mi egyéb a nyilt abszolutizmusnál az, hogy itt a közszabadságokat gúzsba kötötték és lábbal tiporták ? Mi egyéb, mint a nyilt abszolutizmus, az, hogy itt a szervezkedési szabadságot megbénították, a gyülekezési jogot, az egyesülési szabadságot teljesen elvonták? Alkotmányosságunk egyik legfontosabb jouát, a becsületes választójogot a múlt nemzetgyűlésen elsikkasztották és kormányrendelettel oldották meg ezt a nemzet szempontjából nagyon fontos, nagyon égető kérdést. De a nyilt abszolutizmus felé vezető ut nemcsak a közszabadságok terén mutatkozik, hanem abban is, hogy mig a múltban a költségvetés nélküli kormányzás, az exlexbe való jutás komolyan felvetette a kormányválság kérdését, ma a kormány élve és visszaélve kivételes hatalmával, vigan siklik tovább az alkotás terén akkor is, ha exlexbe kerül, sőt semmiféle lényeges intézkedést nem tesz arra, hogy az exlex állapotot elkerülje. De még egy másik körülményre is felhívom a t. Nemzetgyűlés figyelmét. Büntetőtörvénykönyvünknek van egy sarkalatos rendelkezése, amely szerint magyar honos más állam hatóságának soha ki nem adható. Ez olyan rendelkezés, amelynek megtartására a múltban mindenkor ügyeltünk. Hogy mennyire respektálta ezt még a legutolsó nemzetgyűlés is, kitűnik abból, hogy amikor aktuális volt a bolsevistáknak az orosz fogolytranszporttal való kicserélése, amikor arról volt szó, hogy Somló Sándort, Rákos Ferencet és Sipos Erzsébetet ki kell adni Oros?országnak, akkor a büntetőtörvénykönyv e rendelkezését nem akarták áthágni és az akkori ministerium a nemzetgyűlés elé jött azzal, hogy külön törvényt alkosson arról, hogy ezek a magyar állampolgárok idegen állam hatóságának kiadhatók legyenek. Szükségesnek tartotta ezt az akkori kormány azért, mert a büntetőtörvénykönyv rendelkezését figyelembe vette. Azonban ha a néhány hónappal későbbi eseményeket vesszük figyelembe, azt látjuk, hogy a kormány már szakitott ezzel a skrupulózitással, azt látjuk, hogy a kormány már nem riad vissza az ilyen, a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekménytől sem, mert amikor Sípos Erzsébet kiadatásához uj törvényt kellett hozni, ugyanakkor a magyar királyt minden további nélkül kiadták egy idegen államhatalomnak, a magyar
