Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

J: nemzetgyűlés 82. ülése 1923, évi január hó 11-én, csütörtökön. 201 aki mikor én is hivatalnok voltam, panaszolta nekem, hogy hetek telnek el anélkül, hogy egyetlenegy napon is húsételt adhatna a gyermekeinek. Nem egy olyan magasállásu állami tisztviselőt ismerek, aki eladta a könyvtárát, arany és ezüst emléktárgyait, szőnyegét, zongoráját, nagyon sok helyen, a kisebb tisztviselőknél már a jegygyűrűre is rákerült a sor. mindenüket ki kellett dobniok, mint a sülyedő hajóról, hogy megmentsék puszta, száraz életüket, hogy a mindennapi kenyeret megkereshessék. Az a fizetés, amit a magyar állam ma ezeknek a páriáknak ad, nagyon minimális és csekély fizetés. Igaz ugyan, hogy természetbeni ellátást is kapnak, azonban az is csekély; nagyon rossz a liszt, úgyhogy nem tudják sütésre használni, és egyéb dolgokat is, amiket kapnak, részben drágán, részben későn kapják, szóval hajlandók még abba is belemenni a tisztviselők, hogy az állam ! a természetbeni ellátást pénz alakjában adja, mei t igy megtakaríthatja az adminisztráció óriási költségét, másrészről a mostani megjavult viszonyok között jobb minőségben képesek a tisztviselők ezen a pénzen megvásárolni a szükséges cikkeket, mint ahogy ma kapjak. Ha buzavalutában szedi az állam az adót, akkor érthető a tisztviselői karnak az az óhajtása, hogy őket is a buzavalutának megfelelő mértékben és összegben fizessék meg. Nagyon sok olyan intézményről olvastam, pl. gimnáziumokról, továbbá internátusokról és szemináriumokról, amelyekben a tandíjat, illetve ellátási díjat már buzavalutában követelik. Én tehát egy határozati javaslatot terjesztek be, amely a következőkép szól (olvassa): »Az állami és társadalmi morál megóvása érdekében utasittatik a kormány, hogy a tisztviselők illetményeit a pénz értékének hanyatlására és ingadozására tekintettel buzavalutában rendezze. Ezen rendezés mértéke olyan legyen, hogy a tisztviselő békebeli fizetésének legalább a felét kapja.« Még egy másik sérelme van a tisztviselői karnak. Nagyon sajnálom, hogy a pénzügyminister ur ugy látszik valamelyik bankkal való tárgyalással van elfoglalva és nincs jelen, én kértem őt már arra, hogy az állami tisztviselők külszolgálatának díjazására vonatkozó elavult rendelkezéseket vonja vissza és adjon ki uj rendeletet. Szükséges felhívnom a figyelmet arra is, hogy mennyire fontos az, ha akár egy pénzügyi tisztviselő megy ki, hogy az uj adókat megállapítsa, tárgyalásokat folytasson a felekkel, akár pedig egy közalapítványi birtokról le.gyen szó, vagy akár bármilyen állami funkcionáriusról, akit kiküldenek, hogy valahol az állami érdekeket egy városban vagy községben képviselje és szolgálja, és akkor ő olyan napidíjat kap, hogy a napidíj 400 koronánál kezdődik és 600 koronánál végződik. Amikor pedig oda megéckezik^ akkoregy ^bH.bel&keml WO Jmro^^^ vegyük hozzá az uzsonnát, vacsorát és a szállodai szobát, szóval, a kiadása 1500—2000 koronát tesz ki, ellenben az a pénz, amit az állam neki a ministeri rendelet értelmében erre a célra engedélyez, 400—600 korona között váltakozik. A szegénység a legrosszabb tanácsadó, a legnagyobb keritője a bűnnek. Senkit sem szabad vádolni, senkiről sem lehet semmit sem mondani azért, de ha nagy állami érdekeket biz rá akár a pénzügyminister ur, akár pedig más minister ur a tisztviselőjére, gondoskodjék annak a tisztviselőnek teljes anyagi függetlenségéről és ha őt külszolgálatban igénybe veszi, és a magyar államkasszája részére milliókat és milliókat kell annak a tisztviselőnek kiverekedni naponta, számtalan milliót, akkor igenis ugy díjazza napról-napra azt a tisztviselőt, hogy legalább a napi ellátását tudja fedezni. Én hiába kértem a t. Kállay minister urat, hogy azt a rendeletet, amelyet az egész tisztviselői kar már nagyon régóta vár, mielőbb adja ki, de az mind máig késik. Hogy ennek mi az oka, nem tudom, ellenben ismételten és hangsúlyozottan kérem őt arra az ország érdekében, amelyet nekem mint ellenzéki képviselőnek épen olyan erős jogom védeni, mint amilyen neki, annak védelmében gondoskodjék a tisztviselői kar napidíjainak felemeléséről. A kultusztárca bírálatánál kellett volna megemlítenem, de visszatérek reá, hogy az egész katholikus közvéleménynek egy forró óhajtásáról tájékoztassam az igen t minister urat. Nagyon jól méltóztatnak tudni, hogy 1848 óta az egész katholikus világnak hőn óhajtott vágya a katholikus autonómia megteremtése. Én nem fogom elmondani azokat az okokat, hiszen minden kézi lexikonban el van mondva szépen, milyen torlaszokat emeltek az elé, hogy a katholikus autonómiát Magyarországon megvalósítsák, ítövid gondolkozás után azonban mindenki eltalálhatja, mi volt ennek az oka. Soha nem Magyarország, hanem Bécs volt az okozója. Az az ok, amely mint akadály fenforgott azelőtt, jelenleg már nem létezik, mert Róma a legszívesebben veszi a katholikus autonómia megteremtését. Én mint erdélyi ember tapasztaltam, hogy az erdélyi római katholikus státus, amely az erdélyi katholiktisságnak a katholikus autonómiát meghozta, közgyűléseiben, igazgató tanácsában és gazdálkodásában olyan tökéletes intézmény, hogyha nem volna életben, igazán óriási mulasztása volna az egyháznak. Drozdy GyŐZŐ : Más eredménye nincs a kurzusnak, csak az az egy, hogy elsvindlizte a katholikus autonómiát. Kiss Menyhért: Minden fillér, minden krajcár, amely az egyház vagyonából, uradalmaiból, erdőségeiből közellátási célokra, szegény gyermekek tanítására fordíttatott, kulturális és nemzeti célokat szolgált, ugy hoey ennélfogva Magyarországon is meg kell hogy teremtsük ezt az autonómiát. Én is azok közé a szegény g^er-