Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-82
196 A nemzetgyűlés 82.. ülése 1923. abszolúte nem tud boldogulni, a maga csenevész voltából megerősödni, megizmosodni. A minister ur nem gondol arra, hogy ha a földbirtokreform, a földalap javára adna oda pár milliárd hitelt, akkor a nagy- és középbirtokosok is szivesebben állnának oda, hogy a földreform végrehajtását keresztülvigyék, mert látnák, hogy azonnal hozzájuthatnak a föld értékéhez, ö nem erre a célra adja a pénzt, neki a nagyüzemek, a nagy ipari tulajdonosok fájnak, neki fáj a bankokrácia, fáj a Lipótváros, a Hitelbank, és ezeknek hiteligényeit és pénzügyi követeléseit igyekszik teljesíteni. Én ezt olyan ellentétesnek látom a párt programmjával, hogy csodálkozom rajta, hogy az egységespártban nem gyakran hívják fel erre a minister ur figyelmét. (Egy hang jóbbfelől : Meg van téve !) 4500 tanítót, egy csomó kisembert elbocsátottak, b> listára helyeztek olyanokat is, akik megrokkantak a háborúban, mert a pénzt akarják spórolni, ellenben a jegyintézet milliárdjai rendelkezésre állanak a nagybankoknak. A nagybankok pedig mit csináltak ? Amig a deviza-központot fel nem állították, vettek a pénzen idegen valutát, árut, értékeket halmoztak s különféle értékes tárgyakba fektették bele ezt a pénzt, s hónapok alatt a pénzfiadztatás művészetével óriási vagyonokat gjüjtöttek össze. Kuna P. András: Szóval drágítottak! Kiss Menyhért : Igen, drágítottak ! A devizaközponttal kapcsolatban -van még egy dolog, amelyre szeretném az igen t. minister ur figyelmét felhívni. T. í. szíveskednék utasítást kiadni arra nézve, hogy a kereskedők igényeinek a bejelentését nagyobb szigorral vizsgálják felül, mint eddig tették. Mert megtörtént már, hogy bejelentenek igényeket, idegen devizákat és valutákat vesznek és azokat a pénzeket, amelyeket igy megszereznek, nem arra a célra használják fel, amely címen azt bejelentették. Ami a kereskedelemügyi minister urnák politikáját illeti, ő itt adott programmot, s mindnyájan nagy tisztelettel hallgattuk meg azt a programmot, amely kereskedelmi mérlegünk megjavítására vonatkozik. Azt gondoltuk, akkor még júliusban, hogy Magyarországon tényleg nagy olcsóság fog bekövetkezni, mert hiszen a drágaság és olcsóság kérdése nagyon egyszerű dolog, még nemzetgyűlési képviselőnek sem kell hozzá lenni, hogy valaki meg tudja állapítani, hogy ez a kérdés a kivitel és a behozatal szabályozásától függ. Olyan országban, mint Magyarország, még a mai megcsonkított állapotában is. ahol minden megterem és ahol nagyon kevés dologra van szükség, nagyon könnyen lehetett volna megállapítani azt, amit Marschalkó János államtitkár a kezemhez adott, de később nem engedett felhasználni, t. i. egy tervezetet, amelyben ő, mint a közélelmezési ministerium államtitkára kimutatta, hogy Magyarországon három hónap alatt meg tudná csinálni azt. hogy egy kiló kenyér ára 30 korona legyen. Reischl Richárd: Ez abszurdum! Aki ért évi január hó 11-én, csütörtökön. \ hozzá, tudja, hogy abszurdum ! (Zaj jóbbfelől, j Elnök csenget.) Kiss Menyhért : Én nagyon jól tudom, hogy j ez a nagygazda-érdekekbe beleütközik. Reischl t. képviselőtársam azonban engedjen meg, de ez nem abszurdum, mert abszurdum az, amit nem lehet megcsinálni, ezt pedig, bár igaz, hogy a gazdatársadalom óriási kárával történt volna, meg lehetett volna tenni. (Zaj jóbbfelől.) Elismerem, hogy a ministerelnök ur a kiegyensúlyozás politikáját kívánja megvalósítani, de a fogyasztó közönség érdekét is szem előtt kellene tartania, mivel sem a munkásság, sem a tisztviselői osztály, az , u. n. értelmiség ma nincs olyan helyzetben, hogy magát ruhával és élelmiszerekkel el tudná látni. Olyan nagy az elnyomorodás, olyan nagy a szegénység és annyira rossz a pénz, hogy a tisztviselőosztály és a munkásság valóban a legnagyobb nélkülözések közt él. Az a politika, hogy a tisztviselőket időnkint különféle címeken roham-, rajta- és előresegélyekkel igyekszik a ministerelnök ur lábraállitani, csak egy csepp a tengerben s mire az egyes állampénztárak kiutalványozzák ezeket a segélyeket, a különféle piacokon már mindenütt sokkal nagyobb százalékban fokozódik a drágaság, semhogy a tisztviselők ezt a pénzt hasznosan befektetni, vagy azon valami hasznosat vásárolni tudnának. De van egy másik sérelem is, amit szóvá kell tennem. Es ez a hadiözvegyek, hadiárvák és a rokkantak sgélyeinek kiutalására vonatkozik- Mint ilyen, a jámbor óhajtások közé tartozik. Az igen t, népjóléti minister ur, aki pár nap múlva a zalaszentgróti választókerület megválasztott képviselője lesz, (Elénk éljenzés jóbbfelől.) annak idején azt igérte, hogyha a csontok ropogni fognak is, megmutatja, hogy három-négy hét alatt nem lesz a 150.000 restanciából egyetlenegy sem. Ezzel szemben kénytelen vagyok megállapítani, hogy nem voltam ugyan jelen a csontok ropogásánál, ellenben a panaszos levelek egész tömegét kapom még mindig és kapják bizonyára t, képviselőtársaim is s a levelek mind arról szólnak, hogy hadiözvegyeknek, hadiárváknak és rokkantaknak dolgai még mindig nincsenek elintézve és sokan vannak, akiknek még igényük sincs megállapítva. Horváth Zoltán : Országos panasz ! Kiss Menyhért: Ezzel kapcsolatban egy határozati javaslatot leszek bátor előterjeszteni. Méltóztatnak tudni, hogy amikor a hadiözvegyek, árvák és rokkantak illetményeit annak idején megállapították, akkor még a magyar korona nem állott olyan alacsonyan s igy azon a kis pénzen valamit mégis csak lehetett beszerezni , ma azonban koronánk leromlottsága mellett a régi illetményekkel semmire sem mehetnek ezek a szerencsétlenek. A másodosztályú ezüst vitézségi érem után például 7 K jár havonta, a nagy ezüst érem után 15 K, de a postaszolga, aki kikézbesiti ezeket a 7 és 15 koronákat, kettőt levon belőle magának, annyira, hogy a kitüntetett vitézre a 7 koronából
