Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-82
ICO A nemzetgyűlés 82. ülése 1923. évi január hó 11-én, csütörtökön, tói szabadulni. Az öreg Falndi bedőlt ennek a felfogásnak, mert ő komolyan vette a keresztény kurzust, nem ugy, ahogy mások szokták azt hirdetni a beszédeikben, (Derültség.) és tényleg belement abba, hogy a Vigszinházat áru tárgyává tette és Ben Blumenthalnak eladta. Azután rövidesen annak is hire ment, hogy egy másik színházat fog vásárolni Ben Blumenthal amerikai polgár, és tényleg meg is vásárolta az eeryik legszebb lokalitást Budapesten, a Fővárosi Orfeumot. Mikor a szinháznyitási engedélyek megadásáról volt szó, akkor a most jelen nem lévő belügyminister ur azzal az indokolással, hogy az operettszínház kultúrát csinál és hogy az operett olyan műfaj, amely nélkül a kultúra nem lehet el, — amiben azonban kételkedem és vagyunk többen, akik ellenkező nézeten vagyunk, mert hiszen az operett nem egyéb, mint ugyanazoknak a trikóknak a tánca, csakhogy nem a souterrainban, hanem fent a színpadon, (Zaj és ellenmondások a szélsőbaloldalon.) tehát csak bizonyos merész fantáziával lehet rámondani, hogy kulturmissziót teljesít, — a vége azonban az volt, hogy a Fővárosi Orfeumnak, dacára annak, hogy a székesfőváros tanácsa nem javasolta s a színházi tanács is ellene nyilatkozott, mégis soron kivül kiadták a játszási engedélyt Ben Blumenthal társulatának. Erdekeit engem, hogy ez a Ben Blumenthal amerikai polgár, aki most már Budapesten a két legnagyobb színházi intézménynek tulajdonosa és akiről az is köztudomású, hogy az u. n. Unió színház részvénytársaság részvényeinek legnagyobb részét is megszerezte magának, tehát rövidesen abban a szerencsés helyzetben lesz, hogy a Magyar Szinház, Király-Színház, lienaissance Szinház, Blaha Lujza Szinház és az Andrássy-uti Szinház is az ő tulajdona lesz, hogyan alakította meg a részvénytársaság igazgatóságát. Megszereztem ezt a jegyzéket és kerestem, hogy kik vannak benn az igazgatóságban, hogy ott a magyar kultúrának őrei tényleg megtalálbatók-e. Az igazgatósági tagok azonban : Roboz Imre, Szabolcs, Jób Dániel, Heltai Jenő, Tapolczai Dezső, Viszter, Varga, Ferenczi Frigyes, Vincze Sándor, Kossovitz, tehát egyetlenegy sincs közöttük keresztény ember. Rassay Károly : Hát kormánytanácsos van-e köztük ? Kiss Menyhért: Azt hiszem, hogy rövidesen egypáran kormánytanácsosok lesznek. (Derültség.) Szabó József : Szinházügyi főtanácsos ! (Zaj.) Kiss Menyhért: Mindenesetre nagyon tiszteletreméltó dolog, ha valaki a szelekciónak elméletét hirdeti, az is tiszteletreméltó, ha valaki fajelméleti alapon ál|. . . Meskó Zoltán : És a keresztény kormánynak tagja! I Kiss Menyhért : ... a legtiszteletreméltóbb, hogy a keresztény kormánynak exponált tagja, de már mégis csak sajnálatosnak tartom azt, hogy Magyarországon épen az u. n. és igazán csak annak csúfolt keresztény kurzusnak idejében ilyen színházi átalakítások történhetnek, és az igen t. kormánynak nincs gondja arra, hogy legalább egypár díszgójt vagry ablak-, kirakatkeresztényt kirendelt volna oda, akik nagyszerű tantiémek ellenében szívesen vállalták volna ezt a megtiszteltetést és legalább tisztességes honoráriumokat hoztak volna a keresztény konyhák részére. (Zaj.) Jelenleg három szinház \an a kormánynak irányítása alatt; az egyik a m. kir. Operaház, a másik a Nemzeti Szinház, a harmadik a nemrégen állami kezelésbe vett Városi Szinház. A tény az, hogy ezekre a színházakra mindre rá kell fizetni. Már a múlt nemzetgyűlés alkalmával a kisgazdák részéről több képviselő kifogásolta, hogy nem hajlandók ennyi és ennyi milliót ráfizetni arra, hogy Budapestnek fényes színházai legyenek. Azt láttam, hogy azért ők is kaphatók ebben a kérdésben a kapacitációra, és tényleg megengedhetjük, hogy amennyiben magyar kultúráról van szó, áldozatot hozzon ez az ország és tartson fenn néhány millió ráfizetéssel kulturintézeteket. De ha már kultúrintézményeket tartunk fenn, feltétlenül érvényesítenünk kell a kulturszempontokat is és akkor, amikor elsőrangú, keresztény és magyar irók állnak rendelkezésre, nem egészséges, nem célszerű és nem helyes ezeket elbocsátani idegen színházak részére és idegenből fogadni fel művészeket óriási felléptidíjak mellett. Például megtörtént, hogy Környei Béla elment Amerikába pár ezer korona differencia miatt és hogy Nirschy Emiliát, egy budai igen derék polgár leányát, aki a párisi, londoni legkiválóbb színpadokat is belévé ve, a világ legkiválóbb primaballerinája, pár ezer korona miatt elengedték, hogy egy hozzáképest jelentéktelen és tehetségtelen táncosnőt hozzanak be, aki külföldi és igy nem is közénk való. Amikor a színházak kormányzásáról van szó, mindenképen arra törekedjünk, hogy az ország rossz pénzét is megspóroljuk. Nem az adminisztrációt kell túlságosan kiépíteni és nem uj hivatalokat és tisztségeket kell a színházaknál felállítani, hanem oda kell állítani egy embert a Nemzeti Színházhoz, egyet a Városi Színházhoz, egyet pedig az Operaházhoz, — van elég szakemberünk — az az egy ember azután dirigáljon és legyen felelős mindenért. Amennyiben azután olyasmi történnék, amiknek nem szabadna torténniök, az illetőt el kell küldeni és mással kell helyettesíteni. Azért azonban, hogy egy negyedik fizetési osztálybeli hivatallal több legyen, kinevezni egy különben nagyon érdemes, derék, jeles és tehetséges tisztviselőt,; egy nagyon kiváló apának a közigazgatási bíróság elnökének gyejrmekét, a
