Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-74

A nemzetgyűlés 74. ülése 1922. évi december hó 18-án, hétfőn. 79 nyugdíjat fizetni és helyettük mást alkalmazni, de szólni akarok különösen azokról a vén csata­ménekről, azokról a fogatlan múmiákról, (Derült­ség.) akik talán hatvanhatban jöttek az állam szolgálatába és a B) listára helyezik a fiatalokat. Én nem azt mondom, hogy mindegyiknek mennie kell, hanem eltetszik-e tudni képzelni azt, hogy az ilyen 40—50 év óta szolgáló tisztviselőben van valami hajlam és hajlandóság arra, hogy továbbfejlődjék? Azonkívül az ilyen inficiálva van a liberalizmus által és alig várja, hogy megint a liberális korszak foglalja el a helyét. (Zaj.) Azt hallom folytonosan, hogy többet ter­meljünk, többet dolgozzunk. A többtermelésről hallunk perorációkat, felolvasásokat per longum et latum, s ezzel szemben állandó sztrájkok te­szik lehetetlenné kulturális és gazdasági fellen­dülésünket. Az augusztusi szénsztrájk most érezteti hatását, amikor gyermekeink nem tud­nak iskolába menni, vagy ha elmennek, ott di­deregnek és különféle bajokat szereznek. Az augusztusi szénsztrájk következménye volt, hogy azt a felemelt áru szenet a szegény ember nem tudja megfizetni, nem tud a szobájában fűteni és didereg; ennek következménye volt, hogy nekünk a drága áron vásárolt szón után magas tarifát kellett megállapítanunk ; ennek következ­ménye volt, hogy restringálnunk kellett a sze­mély- és áruforgalmat is. Hol van az a nagyon sokat hánytorgatott intenzivitása a népoktatás­nak, amikor gyermekeink épen a sztrájk miatt nem járhatnak iskolába? Hol van az a régóta várt békebeli kereskedelmi és áruforgalom, ami­kor restringálnunk kell a drágán termelt szén miatt áru- és kereskedelmi forgalmunkat ? Bennünket fenyegetnek meg azzal, hogy villanyvilágításunkat restringálni fogják, ha nem takarékoskodunk. Hát kinek jutott eszébe az országban vagy ebben a teremben szóvá­tenni az orfeumokat, a lebujokat, bárokat, kávéházakat, színházakat, azokat az orfeumokat, bárokat, lebujokat és kétes értékű örömtanyá­kat, (ügy van! a baloldalon.) amelyekben orgiákat ül a jómódú, bizonyos társadalmi osztály, pazarfényü világítás mellett, minden tisztességes, becsületes magyar munkás meg­botránkozására és vérének felkorbácsolására ? Pikler Emil: Mit szól ehhez Kuna P.? Schandl Károly: Kunát ne bántsa! Huszár Károly: Egészen igy gondolkozik! Kuna P. András: Nyugodt lelkiismerettel vagyok. (Zaj.) Egy hang: Az utcai tüntetés után hol vol­tak az urak ? Láng János: Ök az utcai tüntetés alatt a kávéházból nézik a testvérharcot. Ez valóságos merénylet a nemzet kulturális és gazdasági törekvéseivel szemben. A szegény­séget és földnélkülisóget egy csapásra meg lehet oldani, ha nem vagyunk annyira elnézők és kíméletesek, Mert újból csak a népé lesz az. ami a népé voit, ha mi a háborús vagyont erősen megadóztatjuk, — abba is belemegyek, hogy elvegyük — ha nem leszünk kíméletesek a háborús vagyonnal szemben és ha nem fogjuk tűrni azt, hogy egy-egy nagy latifundium három­négy ügyvéddel védekezzék a nemzet által előirt nemzeti és emberi kötelesség teljesítésében és nem fog huzavonáskodní abban, hogy természet­ben adja le a vagyon váltságot. Kormányrende­lettel kellene és fog kelleni szabályozni, ha ez igy tovább megy, hogy a birtokokat ne komó­cióból azoknak kezébe adják, akik az eke szarvát sohasem tartották kezükben, hanem azoknak, akik egy életet szentelnek ennek az élethivatás­nak, akik szeretik és túrják a földet, (ügy van ! a középen.) Nagy kötelesség vár erre a nemzetgyűlésre az ifjúsággal való törődést illetőleg. Ha mi a mi fajunkat valóban szeretjük, akkor nekünk arról az ifjúságról, amely valamikor itt követni fog minket ezeken a padokon, intézményesen kell gondoskodnunk . . . Cserti József: Más választójoggal! Láng János: ... és nem kell elnéznünk, hogy lépcsőházak alatt aludjanak, amire példát tudok, és nem szabad megtűrnünk, hogy éjjelt nappallá téve, vagy a Dunaparton zsákhordás­sal keresse meg keserű kenyerét és sötét gondo­latokkal készüljön fel az életre. Intézményesen kell gondoskodni arról az ifjúságról, amelyben még van hit és szeretet és erkölcsi érzék, és amely minket követ ezeken a padokon, ahol a keresztény Magyarország alapjait rakjuk le. Cserti József: De más választójoggal! (Zaj bálfélöl). Láng János: Ha szükség volt valamikor, ma van a legnagyobb szükség arra, hogy a liberalizmus jelszavait, azokat a népboldogító jelszavakat; szólásszabadság, sajtószabadság, tü­relmesség, radikalizmus, demokratizmus, szocia­lizmus és a sok mindenféle boldogító » izmust» -t revízió alá vegyük. Igenis, mi akarjuk a szólás­szabadságot, de csak azt a szólásszabadságot, amely oktat és tanit, nemes értelemben, nem azt a szólásszabadságot, amely ebben a nemzet­gyűlésben is azt az alpári, azt a kocsmai han­got hozta be, (ügy van! a középen). Kuna P. András: Igaz! Láng János : . . . és amely a tömegeket fék­telenül izgatja. Akarjuk a sajtószabadságot, de csak azt a sajtószabadságot, amely nemesit er­kölcsi értelemben, amely nem destruál erkölcsi értelemben és amely tekintélyeket nem járat le. Akarjuk a türelmességet is, igen, az egyéni hibákkal, az egyéni fogyatékosságokkal szemben a türelmességet is. De nem azt a türelmességet, amely pipogya az ő erkölcsi világnézetének és hazaszeretetének megvédelmezésében. Badikalizmust akarunk és leszünk is radi­kálisak ott, ahol merényletet látunk a jó erkölcs, jó iziés, és a magyar faj, a magyar haza ellen. Hogy akarjuk-e a demokráciát ? Igenis, akarjuk

Next

/
Oldalképek
Tartalom