Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-73
66 A nemzetgyűlés 73. ülése 1922. évi deczembef hó iS-án, szombaton. Sírauszjstván: Itt is igen sok kritika esik már előre. En épen azért hoztam ide a nemzetgyűlés elé ezt a kérdést, hogy ne lohadjon le a készség az adományozásra a nagy közönségben. Hiszen hozhatnék ide konkrét eseteket. Már van lap is, épen egy, a kormányhoz igen közel álló, amely épen ma tárgyal egy esetet, amely szerint az egyik vármegye 70 millió korona értékű adományt szedett be és ebből a 70 millió korona értékű adományból 20 milliót az állami, 9 milliót a vármegyei tisztviselők, 1 milliót pedig a főiskolai tanulók részére tartott vissza. Azt irja ez a lap, hogy ez az eljárás t. i. eredeti rendeltetésétől vonja el az akció pénzét, egyenes lejáratása a kormányzó ur személyének, s ezt oly ember mondja, aki rövid időközökben megyéje területén majdnem minden községben megfordul. Mindezeknek előrebocsátása után a t. belügyminister úrhoz a következő interpellációt intézem (olvassa): »1. Van-e tudomása a t minister urnák arról, hogy a közigazgatási hatóságok a Horthy-akció javára a közszolgáltatásokat szabályozó törvények alkalmazásával adományváltságot vetnek ki és azt végrehajtás utján hajtják be 2. Hajlandó-e a t. minister ur ezen az alkotmányba ütköző ós a törvényes rendbe vetett hitet megingató kivetési és beszedési eljárást legott országosan megszüntetni, 3. Mily törvényes felhatalmazásra alapítja a t. belügyminister ur, hogy az állami, mezőgazdasági uradalmak igazgatói, az állami tulajdont képező gabonakészletekből a Horthy-akció javára több millió értékű adományt szolgáltattak be, és azt az akció elfogadta. 4. Végül tájékoztatást kérek a t. minister úrtól arra, hogy a befolyt adományok felhasználását mikor, mi módon és mily körzetben szándékozik elrendelni.« Elnök : A helügyminister ur kivan szólni ! Rakovszky Iván beiiigyminister : T. Nemzetgyűlés ! (Halljuk !) Az igen t. képviselő ur interpellációjának tulajdonképen három fontos pontja van. Méltóztassanak megengedni, hogy ezekről a pontokról egyenkint nyilatkozzam. Azt mondja a képviselő ur, hogy magábanvéve a Horthy-akcióban és ezzel a jótékony irányú intézménnyel szemben kifogásai nincsenek, ellenben kifogást kénytelen emelni az ellen, hogy bizonyos közszolgáltatásokat törvény nélkül hajtanak be. Az igen t. képviselő ur nem egészen helyes nyomon jár, amikor azt állítja, hogy törvény nélkül hajtatnak be ilyen közszolgáltatások, mert a vármegyék területe szerint háromféle módon r folyik a Horthy-féle akcióra való adakozás. En a vármegyéknek teljes szabadságot adtam abból a szempontból, hogy a területükön mutatkozó nyomor enyhítésére milyen eszközökkel akarnak fedezetet szerezni, és a vármegyék három különböző álláspontra helyezkedtek. A vármegyék egynémely része nem mint vármegyei szolgáitatást követelte az adományoj kat az egyes vármegyei lakosoktól, hanem reá J bizta ezt a községekre, amelyek községi jőtéI konysági pótadót vetettek ki. Azt hiszem, az I igen tisztelt képviselő ur, aki az állami számj vitellel és az állami adókra vonatkozó törvényekkel hivatásszerűen foglalkozott, tisztában van vele. hogy a községi törvény 145. §-a szerint községi jótékonysági pótadó nemcsak hogy kivethető, de abban az esetben, ha a községnek szegényei ellátására szükséges fedezete más módon nincsen meg, a község kényszeríthető is rá, hogy ilyen pótadót vessen ki. Györki Imre : De csak ebben az esetben. Rakovszky Iván helügyminister: Méltóztassék végighallgatni. A másik mód az, hogy a vármegyék ezt a fedezetet ugy szerzik be, hogy vármegyei pótadót vetnek ki. Az 1883: XV. te. 9. §-a egészen határozottan kimondja, hogy a megyék a már fennálló törvények alapján kivethető pótadón kivül közigazgatási, közlekedési, közgazdasági, közművelődési és jótékonysági célokra 3%-ot meg nem haladható pótadót vethetnek ki. Kiegészíti ezt az intézkedést az 1920. évi XVII. te. 2. §-a, amely kimondja, hogy a vármegyék háztartási költségvetésébe beállított és a belügyminister által megállapított kiadásoknak azt a részét, amelyre állami javadalmazást nem kapnak, vármegyei pótadókból fedezik. A vármegyei pótadóból fedezendő összegek kivetési százalékát a törvényhatóság állapítja meg, ezen költségek fedezése céljából szükséges vármegyei pótadó százalékának magassága nem esik korlátozás alá, és az 1883 : XV. te. 9. §-a tehát az előbb felhívott paragrafusa alapján kivethető összesen 5% vármegyei pótadóba bele nem számitliató. A helyzet tehát "az, hogy ott, ahol a vármegyék ezt a jótékonysági pótadót az állami adónak 5°/ 0-on aluli összegében veti ki, ez a vármegyei határozat teljesen törvényes és jóváhagyható. Ez a második eset. A harmadik eset az, amikor a vármegyék ilyen adományra vonatkozó határozatot hoztak, az adományokat kivetették, pótadó formájában ugyan, de ugy, hogy az a törvényben megállapított 5%-ot felül haladja. Az 1883 : XV. te. idézett szakasza ugy értelmezendő, hogy az 5%-on felüli háztartási kiadások levonandók és csak a háztartási kiadásokra kivetett pótadón kivüli fenmaradó összegek nem haladják meg az 5%-ot. Ha tehát ez a jótékonysági pótadó az 5%-ot meghaladja, akkor mindenesetre ebbe a törvényszakaszba ütközik. Minthogy azonban igen sok vármegye azzal a kérelemmel fordult hozzám, hogy 5%-nál magasabb jótékonysági adót vethessen ki, én már az akció kezdetétől fogva arra az álláspontra helyezkedtem, hogy amennyiben a vármegye ilyen határozatot hoz, ez nem tekinthető pótadónak, végrehajtás utján be nem hajtható, hanem tisztára a vármegye által határozatilag kimondott önkéntes felajánlásnak tekinthető. Mint ilyen önkéntes felajánlást, a vár-