Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-77

H nemzetgyűlés 77. ülése 1922. évi december hó 21-én, csütörtökön. £n, mint vasipari munkás, tudom, hogy szövetség, amelyben én vagyok, annyi, kifejezetten gazdasági gyűlés tartásának lehetőségétől fosztatott meg, annak annyi vidéken működő helyi csoportját szüntették be, függesztették fel és nem tették lehetővé, hogy ilyenek alakulhassanak, hogy már ezeknek felEmilt ése egyedül is elegendő arra, hogy a ministerelnök urnák ebben az irányban tett nyilatkozatát megfelelő módon megcáfolhassam. Tessék elképzelni ezek után azt a kijelentést, hogy : igy fogunk tovább menni. Nohát én nem tudom, mi lesz itt még ez után a továbbmenés után, de ugy érzem, hogyha a kormányzat tovább fog menni ezen a téren, gyönyörű kis ország lesz itt és gyönyörűen helyre lesz állítva a belső béke és belső rend. Azt mondotta a ministerelnök ur további kijelentéseiben (olvassa): »Egy másik kifogást is hallottam és ez az volt, hogy nem arra van szükség, hogy az adók emelése révén valutánkat stabilizáljuk, hanem a termelést kell fokoznunk, még pedig azzal az eszközzel is, hogy fedezetlen bankjegyeket bocsássunk ki. Nem oszthatom ezt a felfogást, mert a termelés lábraállitása, • fokozása érdekében a kormánynak kötelessége mindent megtenni, csak egyetlen eszközt nem szabad igénybe vennie és ez a fedezetlen bankjegyek inflációjának növelése, mert ezzel az eszközzel ujabb terheket rónánk az amúgy is tönkrement középosztály vállaira. De emellett el sem érnénk a célt, hanem ép ellenkezőleg igy automatic« fokozódnék az állandó romlás. A termelés fokozásáról már volt alkalmam beszélni. Már az imént rámutattam arra, mily nagy munkanélküliséggel kell itt úgyszólván minden iparnak megküzdenie és ez nemhogy szűnne, nemhogy csappanna, hanem állandóan fokozódik és már most is egész komolyan lehet erről beszélni. Haller t. képviselőtársam tegnapi beszédében a vámvédelem kérdéséről szólva kárhoztatta azt a vámvédelmet, amiben a magyar ipari vállalkozók részesülnek. Ehhez csak azt tudom hozzátenni, hogy ezenkivül még más védelemben is részesülnek a magyar ipari munkáltatók, még pedig épen a kormányzat részéről. Bámutattam az imént, hogy a kormányzat miképen kezeli a munkások szervezeti ügyét. Ha ellenben megnézzük a munkáltatók szervezeti ügyeinek kezelését, ugy ott a legtökéletesebb szabadságot látjuk. A munkáltatóknak mindent, de mindent szabad anélkül, hogy Zalaegerszegre jussanak, anélkül, hogy hajuk szála meggörbülne és anélkül, hogy bármiféle bántódás érné őket. Ha a munkások gazdasági helyzetük megjavítása érdekében kénytelenek a munkát beszüntetni, mindjárt felzúdul az egész ország, hogy már megint azok a nemzetközi szocialisták akarják felborítani ennek az országnak rendjét. Mindenfelé hallatszik ez a jelszó. Amikor pedig a munkáltatók tömegével dobják oda a munkásságot előre megfontolt és elhatározott szándékkal a nyomorúságba, akkor a kormányzat részéről semmiféle beavatkozást nem látunk. Tobzódhat a munkáltatói önkény ugy, ahogy akar. Olyan dolgokat tudnék itt az igen t. Nemzetgyűlés előtt feltárni, hogy azok során azt mondhatnák: Mi itt mutogatjuk sebeinket és itt akarunk azokra orvoslást találni. Tartozom kijelenteni, hogy nem szeretek sebeket mutogatni. Én, mint vasipari munkás, nemcsak a vasipari munkásokat, hanem általában az ipari munkásokat tartom olyanoknak, hogy a maguk érdekeit minden viharral és veszéllyel szemben meg tudják a jelenben és a jövőben is védeni. Ebben a tekintetben nem kérőnk semmiféle pártfogást a munkások részére. Mi csak egyet követelünk ; az egyforma elbírálást. Ahogyan elbírálnak bennünket mint munkásokat, mint munkásszervezetet, ugyanúgy bírálja el a kormányzat a munkáltatókat, a munkáltatószervezeteket is. Mert ha a munkaadószervezeteket is igy birálja el, akkor majd nehéz lesz megcsinálni azt, hogy az igen t. Haller képviselő ur által és általam is örvendetesnek minősített nagyarányú vas- és fémipari kivitel, sőt annak emelkedése a magyar munkabérek leszorítása és a magyar éhbérek megteremtése utján legyen lehetségessé. A vasipari munkáltató urak nem szégyellik megmondani és mindenütt, ahol csak lehet, kijelentik, hogy a magyar vas- és gépipar annak köszönheti a nagy kiviteli lehetőséget, hogy itt olyan nivón lehetett az ipari munkabéreket megtartani, amely nivón ők konkurrálni tudnak most úgyszólván minden állammal, még a fejlett ipari államokkal is. Itt is elhangzott máT sok szó a magas ipari munkabérekről. Hiteles adatokat kívánok feltárni, olyan adatokat, amelyeket, ha utána érdeklődnek, maguk a munkáltatói szövetségek fognak igazolni. Ezeknek az adatoknak alapján azt mondhatom, hogy a vasiparban jelenleg az ipari szakmunkások bére 111 korona. Ennyi az átlagos kereset. (Az elnöki széket Saitovszky Béla foglalja el.) Természetesen ne méltóztassanak összetéveszteni, az átlagos kereset azt jelenti, hogy ez alatt, de e felett is van kereset. Átlagosan számítva, a szakmunkások keresete jelenleg óránkint 111 korona. Már most tessék elképzelni, mit jelent ez a békebeli keresetekkel szemben. Békében az ilyen átlagos kereset 70—71 fillér volt. Könnyen kiszámitható . . . Hiába rázza t képviselőtársam tagadólag a fejét .. . Halász Móric : Ehhez sincs jogom ? Kabók Lajos : Ha nem erre rázza, nagyon örvendek, ha pedig erre rázza, ugy .kijelentem, hogy hiába rázza, mert ezek megdönthetetlen adatok, amiket bizonyítani tudok. Ha azt a 71 fillért összehasonlítom a mai 111 koronával, ugy az ipari munkabérek terén alig 140—150-szeres emelkedést látok. Méltóztassanak a házbéren kivül egyetlenegy élelmiszert vagy iparcikket, bármit mutatni, amelynek ára csak ilyen mértékben növekedett volna. Es mégis mindenki arrpl beszél és épen azokról a