Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-75
A nemzetgyűlés 75. ülése 1922. évi december hó 19-én, kedden. Hl vetettek ki ; ebből a francia állam nem kevesebb mint 500 millió frank bevételre számított. A német anyasági törvény már sokkal liberálisabb, amenynyiben ott már minden német nőt segélyben részesítenek. Sajnos, nálunk az a helyzet, hogy tulaj donképen csak egyes társadalmi intézmények, amelyek előtt a legteljesebb mértékben kalapot kell emeb ü ik, foglalkoznak ezzel a kérdéssel és kötelességüket csak a rendelkezé; ükre álló koilátolt eszközökkel számolva teljesíthetik, de ez mind nem elég. Méltóztassanak ezek után megengedni, hogy egy masik kérdéssel foglalkozzam, amely az előbbivel nincs egyéb összefüggésben, mint hogy takarékoskodni ezen a téren sem lehet. Ezúttal az utügyekkel óhajtok foglalkozni. (Halljuk !) Szinte álomnak tűnik fel, hogy péld/ul Amerikában 3 milliárd dollár költséggel egy olyan tervezetet dolgoztak ki, amely 20 év alatt egész Amerikát úthálózattal látja el, amelytől azután a vasutiparnak és az automobiliparnak is nagy fellendülését vá rjá k. Nálunk az utkérdést mindig harmadrendű kérdésnek tekintették. Teljesen harmadrendű kérdés volt, mig nem jött a háború és akkor hirtelen kellett a helyzeten javítani és amennyire lehetséges volt, sebtében utakat építeni és pótolni a mulasztásokat. A római uthá iózat létesítése óta — a Via Lapidea Imperatoris Traiani, a Traján-utak létesítése óta, melyek Aquincumtól kezdődőleg a Dunántúlt és Erdélyt behálózták — erről a kérdésről századokon át beszélni sem lehetett, csak az 1791-iki országgyűlés mutatott rá először az utügy fontosságára. Nem történt azonban ezúttal még semmi. Az 1825. évi országgyűlésen is alig valami, s ami történik, az is rendszert elér ül. Rendszertelenség mutatkozik az 1844 : IX. te, a közmunkaszolgáltatásról szóló törvény meghozatala után is, de a tempó élénkebbé vált. Mint talán méltóztatnak is tudni, ezidőtájt építtette Széchenyi István és nagynevű munkatársa, Vásárhelyi Pá], az orsova-—báziási utat, az u. n. Széchenyi-utat. Az akkoii tevékenységnek köszönhető, hogy 1848-ban már 2100 kilométer hosszú kiépített ut felett rendelkeztünk. Azután jött az 1851. évi osztrák császári pátens, amely már rendszert hozott a rendszertelenségbe. Egészen az 1890 : I. te. meghozataláig körülbelül ezek alapján végezték ezeket a munkákat, úgyhogy évente 715, később 700 kilométer ut építésével az úttörvény idejére az országban — az állami és megyei utakkal együtt — összesen 29.630 kilométer utunk volt. Buday Béla kereskedelemügyi helyettes államtitkárnak Magyarország közutairól irt értékes tanulmányából merítve megállapítható, hogy az utügyek elhanyagolásából rendkivül nagy közgazdasági kár háramlik az országra, szerinte a békeidőbeli egy kilométernyi kiépítetlen utón a szállítás átlagban 2500 koronával kerül többe, mint ugyanolyan hosszú kiépített utón. Ez az évenkénti és kilométerenkénti veszteség a trianoni béke előtti Magyarországnak mintegy százezer kilométernyi kiépítetlen közutjánál évenként 250 millió korona gazdasági kárt jelenNAPLÓVII. tett, vagyis csonka Magyarországra egyharmadrész, azaz 33.000 kilométer kiépít étlen utat és a békebeli ára helyett azoknak harmincszorosát számítva, közúti közlekedésünk rosszaságából származó évi gazdasági kárunk mintegy 242 milliárdra tehető. (Mozgás.) E pénzügyi kárhoz hozzávehetjük azt is, hogy például az Alföldön ez bizonyos időre korlátolja a forgalmat, s a gazdasági tevékenységet, ami a nép gondolatvilágát is szűkebb korlátok közé szőrit ja. L°gutolsó indemnitási törvényünk, az 1922. évi XVII. te. 26. §-a foglalkozott legutóbb ezzel a kérdéssel. Felolvasom ezt a szakaszt, amely szerintem ma már elavult, mert olyan összegeket tartalmaz, amelyekkel már egy félév után sem lehet operálni, (olvassa) : »A 26. § szerint felhat almaztatik a kereskedelemügyi minister, hogy az állami és államosítás alatt álló közutak kiépítetlen részeinek folytatólagos kiépítésére az 1922/23. költségvetési év folyamán szükséges 60 millió koronából a költségvetési év első felében 30 millió koronát igénybe vehessen.« A mai viszonyok között nézetem szerint erre legalább 150 millió korona volna szükséges, de még az is kevés. (Továbbolvassa :) »Felhatalmaztatik továbbá a kereskedelemügyi minister, hogy a törvényhatóságoknak utépitési célokra az 1922/23. költségvetési év első felében visszatérítendő előleg gyanánt 30 millió koronát bocsásson rendelkezésre.» Tudomásom szerint a ministertanácsban külön felhatalmazás, alapján még 32 milliót fordítottak ebben az évben erre a célra, de ha hozzávesszük ennek az összegnek a dupláját, a mindent összevetéséből származó 92 millió korona sem volna elég erre a célra, mert a bejelentett igények nagyobbak ! Kerületemben van egy fontos stratégiai ut. Kétmillió köles önsegélyt tudott csak adni eddig ennek a csonka megyének a kereskedelmi kormány akkor, amikor ott egy egyszerű kis hid újjáépítése minimo calculo 6 millióba kerül. (Továbbolvassa :) »Felhatalmaztatik végül a kereskedelemügyi minister, hogy az állami fahidak végleges jelleggel való átépítésére, továbbá a törvényhatósági és egyéb nem állami közutakon nagyobb hidaknak végleges jelleggel való megépítéséhez adandó visszatérítendő előlegekre az 1922/23. költségvetési évben legfeljebb 100 millió koronát felhasználhasson.« Halász Móric: A cementet kiviszik! Nem lehet építeni ! Karafiáth Jenő : A költségvetébsen 150 millió koronát akarnak felvenni erre a célra, azonban mindez még mindig elégtelen összeg a mi lerongyolt, nyomorúságos Valutánk mellett. Az ország érdekében szükségesnek tartom, hogy az 1890: 1. te. helyére mielőbb egy uj úttörvény alkottassék. Ezért a következő határozati javaslatot terjesztem elő, amelyet Alföldy Béla, Barla-Szabó József, Czettler Jenő, Fáy Gyula, Görgey István, Horánszky Dezső, Kaas Albert, Krakker Kálmán, Mayer János, Mikovényi Jenő, Patay Tibor, Pesthy Pal, Putnoky Móric, Ráday Gedeon, Temesváry 23
