Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-75

A nemzetgyűlés 75. ülése 1922. nak szolgáljon. (ÊUnk helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Bármennyire hive vagyok a takarékossági politikának és bármennyire elismerem, hogy ma tulaj donképen nemzetközi szükségességnek látszik minden országban a takarékosság, azt vallom, hogy ezen a téren, valamint más olyan téren is, amelyen az állam bőséges ellenszolgáltatást kap, az államnak takarékoskodni nem lehet. Nem takarékoskodhatik az állam akkor, mikor a nemzet ifjúságának ügyéről van szó, nem takarékoskodhatik, amikor a magyar anya- és a magyar gyermekvédelem ügyéről van szó (Helyeslés.) és nem takarékoskodhatik az állam akkor sem, amikor a közegészségügyön akarunk segíteni, a falu és a város nyomorúságos állapotán óhajtunk valamiféle javitó intézkedést tenni. Mert ezek a kiadások tulajdonképen olyan beruházások, melyek bőségesen, százszorosan és ezerszeresen visszatérülnek. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Én annak idején, t. Nemzetgyűlés, szóvá tettem itt a vidéki orvoshiányt és hangoztattam, hogy legalább minden 5—10 ezer főnyi lakosnak szüksége volna egy orvosra. Hangoztattam, hogy az 1876 : XIV. tcikk, a közegészségügyi törvény nincs végrehajtva és hangoztattam több igen fontos szociális problémának mielőbbi megoldását. Most is nagyon hosszasan kellene ezekről beszélnem, de csak röviden teszek eleget nemzetgyűlési képviselői kötelességemnek, amikor erre ismételten, újból és újból felhívom a kormány, a nemzetgyűlés és a sajtó figyelmét, főleg azért is, hogy reámutassak arra, hogy inkább ezekkel a dolgokkal volna helyénvaló foglalkozni ebben a nemzetgyűlésben s nem a társadalmi és politikai élet különböző és kiszinezett pikantériáival. (Ugy van! jóbbfelől.) Méltóztassék tehát megengedni, hogy ezekkel a kérdésekkel, habár csak igen röviden, de mégis foglalkozzam. Az Országos Központi Statisztikai Hivatal adatai rendkivül szomorú képet tárnak elénk. Az év első háromnegyedének adatait véve, az egy éven aluli korban, 1922-ben elhaltak száma, az 1921. évben elhaltak számának majdnem pontosan egyhatodával növekedett. Ezek a számadatok azt jelentig, t. Nemzetgyűlés, hogy olyan rosszak a lakásviszonyok, közegészségügyi állapotunk anynyira elhanyagolt, hogy feltétlenül szükséges ezzel a kérdéssel behatóan foglalkoznunk, még pedig elsősorban azért, mert mindezek az adatok főként a legszegényebb néposztályra vetnek igen szomorú világot, amelynél legkevesebb az ellentállási erő, legkevesebb a tudás. (Ugy van ! jóbbfelől.) T. Nemzetgyűlés! A fertőző betegségek közül az elmúlt évben a kanyaró, a vörheny, a romboló toroklob és a vérhas erősen csökkenő tendenciát mutatott. A hastífusz valamivel csökkent, a laut éses tífuszban megbetegedettek száma sem nem emelkedett, sem nem csökkent, azonban igenis, erős mértékben emelkedett a gyermekágyi láz áldozatainak száma és még sokkal erősebben a tüdő vész áldozatainak száma. A gümőkór okozta évi december hó 19-én, kedden. 169 pusztítás az év első háromnegyedében, 1921-hez viszonyítva, 15.598-ról 19.208-ra, tehát az elmúlt év áldozatai számának egyharmadával nőtt, amely szám nagyobb, mint az összes elhalálozás egyhetede. Gyermekágyi lázban 1921-ben 184 anya pusztult el, 1922-ben pedig 221 anya, ami annyit jelent, hogy az 1921. évi adat oknak több, mint negyedével nőtt ez a szomorú szám. A tüdővészről már beszélt előttem Szeder Ferenc képviselőtársam. Méltóztatnak nagy általánosságban tudni, hogy erről a szomorú néppusztitó betegségről azóta van csak tiszta fogalmunk, amióta 1882-ben Koch Róbert felfedezte a tüdő vész bacillusát és megállapította, hogy nincs az emberi szervezetnek egyetlen része sem, amelyet meg nem támadna, azonban tizenkét esetből tizenegy esetben a tüdő van bántalmazva. Az u. n. Hamburger-féle kimutatás, amely Berlinre készült, megállapította, hogy a tüdő vész a szegénység problémája, mert a szegény népesség sorából négyszerannyi ember pusztul el benne, mint a jobbmóduak közül. Legyen szabad erről még általánosságban annyit megemlítenem, hogy csalódnak, akik azt gondolják, hogy a tüdő vész leginkább a poros foglalkozásúak sorából pusztit. Ezúttal is a berlini statisztikai adatokra hivatkozhatom. Az utcaseprők 16 %-át, a komi vesék 35%-át pusztítja ez a veszedelmes betegség ; a varrónők, mosónők, bányászok, nyomdászok sorában már nagyobb a percent ; a könyvkötők 64%-a, a kárpitosok 65%-a, az aranyozok 85%-a hal el tüdővészben. Főként tehát az ipari munkások betegsége a tüdő vész. Magyarországon a helyzet egészen speciális, mert bár a földmiveléssel foglalkozó mezőgazdasági munkások többet vannak a levegőn, mégis oly nyomorultak a lakásviszonyok, különösen az Alföldön és a tudatlanság különben is oly nagy, hogy nálunk az ipari munkásság és a mezőgazdasági munkásság között e tekintetben úgyszólván semmi különbség nincs. Amit iLjeT az egyik a jó levegővel, annyit vészit a másik a rossz lakásviszonyokkal. Ebből pedig mi következik ? Az, t. Nemzetgyűlés, hogy az eddiginél nagyobb erővel kell ellene küzdeni. A gümőkór pusztítása az év harmadik negyedében, 1921 harmadik negyedéhez képest viszonyítva 3810-ről 4759-re emelkedett. Ebből a DunaTisza közére 2225 elhalálozás esik. Ez az adat akkor bontakozik ki a maga legteljesebb borzaimásságában, ha megállapítjuk, hogy az összes többi fertőző betegség mindössze 2088 áldozatot szedett és a tüdővész után következő legrombolóbb hatású vörhenynek 664, a vérhasnak 498, a hastífusznak 414 áldozata volt, mig a többi fertőző betegségek áldozatainak száma kétszázon és százon alul is maradt. Budapesten, amely tudvalevően ennek a csonka országnak egyhetedét teszi népesség tekintetében, száz fertőző betegségben elhunyt egyén közül hetvenkettő gümőkórban pusztult el. (Hallatlan !) A kormányzatnak, társadalomnak és a sajtónak mindent el kell tehát követnie, hogy a tüdő vész