Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-75
132 A nemzetgyűlés 75. ülése 1922, minister ur szives figyelmét felhívni arra, hogy tegye lehetővé, hogy mentől töhb tehetséges ifjú külföldi egyetemen folytathassa tanulmányait, hogy ezen a réven minél intenzivebben felvehessük a külföldi államokkal a tudományos nemzetközi kapcsolatot. A főváros iskolai viszonyaira vonatkozólag is volna néhány szavam. A fővárosban t. i. vannak diszpaloták és vannak olyan iskolák, melyek az iskola legelemibb igényeinek sem felelnek meg. Ezek a nagy aránytalanságok természetesen minél előbb ki kell hogy egyenlítődjenek ; hiszen vannak olyan iskolák, amelyeknek évi fentartrsa nagyobb összeget emészt fel, mint amennyire szükség volna egy uj iskola felállítására, sőt tudomásom van arról, hogy nem is merik összeirni a tanköteleseket, mert kisülne, hogy sokkal kevesebb iskola van, mint ahány tankötelest kell elhelyezni a fővárosban. Figyelmeztetni óhajtom erről a helyről a főváros tanügyi vezetőségét arra, hogy az 1921. évi LIII. te. 5. §-át hajtsa végre, vagyis adjon játszótereket, sporttelepeket az ifjúságnak, és mentül előbb tegye lehetővé iskolafürdők létesülését, hogy ilyen módon a főváros is minél hatékonyabban járuljon hozzá ahhoz, hogy a jövő generáció testben és lélekben erősödjék. Még a műhelyi nevelésre kell kitérnem. Sajnálom, hogy ilyen részletkérdésekre veszem igénybe a t. Nemzetgyűlés szives türelmét . . . (Halljuk / Halljuk !) Kiss Menyhért : Érdeklődéssel hallgatjuk. Bodó János : ... de épen azért teszem ezt, mert eddig vajmi keveset törődtek ezekkel a kérdésekkel, és meg vagyok róla győződve, hogy csak ezen részletkérdések megoldásával folytathatunk tökéletes, helyes iskolapolitikát. A műhelyi nevelésről óhajtanék pár szót szólni. Kossuth és Széchenyi már a negyvenes években hangoztatták, mennyire szükség van arra, hogy már az iskolában ipari ismereteket közöljenek az ifjúsággal. Nálunk a 90-es években történtek is e téren kísérletek, de magyaros formában szalmalángszerüen röviddel utána az egész vonalon meg is szűntek. Tudtommal jelenleg mindössze a budapesti állami elemi iskolai tanítóképzőben folyik műhelyi nevelés. Franciaországban a műhelynevelésre igen nagy súlyt fektettek, ott a tanítók mellé contremaitre-ket, intelligensebb iparosokat, osztottak be és ezáltal az ifjúságot szellemi nevelése mellett ipari műhelyi nevelésben is részesitik. Nézetem szerint nálunk ugyancsak szükség van erre, mert általános irányú iskolánk elég van, de kevés a produktiv irányt képviselő szakiskolánk. A gyakorlati nevelő iskola rendszerére kell tehát áttérnünk, hiszen a gimnáziumban, a reálban a tananyagnak majdnem 80 százaléka holt nyelvek, illetőleg más holt tantárgyak. Nézetem szerint, ha ezeket valamennyire redukálnék és inkább gyakorlati irányú oktatást nyújtanánk, igen helyesen cselekednénk. Parisban pl. az Ecole Diderot, vagy az École Jaccard, ez a két iskola, nyolcféle iparágban képezi ki az ifjusáévi december hó 19-én, kedden. got, és ezeknek elvégzése után, mint segédképző iskolák, végbizonyítványt adnak ki, az egyes iparágak elvégzéséről szóló okleveleket. Szükségesnek tartom, hogy a kultuszministeriumban külön osztály létesüljön az ipari szakoktatás megszervezésére. Csak egy példát akarok erre nézve felemlíteni. Colbert, a hires francia minister, amikor Franciaországban még ismeretlen volt a velencei csipkeverés, maga mellé vett egy nőt, és az egész országban rövid időn belül hatalmas iparággá fejlesztette ki, a nő útmutatása alapján, a velencei csipkeverést. Szükségesnek tartom, hogy a kultuszministeriumban az ipari szakoktatás irányítására külön osztály létesüljön. Rátérve a nőnevelésre, hangoztatni akarom Lamartine mondását, hogy ha a törvényhozó egy népet át akar alakitani, a gyenge leányok nevelésén kezdje, mert ezek lesznek a jövő nemzedék anyái. Nem hiszem, hogy volna még ország, ahol a nőnevelés fontos problémájával olyan keveset foglalkoznának, mint Magyarországon. Épen ezért szükségesnek tartom a kultuszkormányzat figyelmét felhívni arra, hogy ugy az iskolai nőneveléssel, mint az iskolán kívüli leányifjuság testi, szellemi és erkölcsi nevelésének kérdésével intenzive foglalkozni szíveskedjék, mert nézetem szerint különösen ma, amikor ieányifjuságunk nagy százaléka kenyérkereső pályán van, szükséges, hogy ez a leányifjuság intenzivebb, szakszerű, gyakorlati továbbképzéssel minél többet tudjon produkálni, és vagy önálló kenyérkereseti pályáján, Vagy a családi tűzhely keretén belül olyan ismeretanyag birtokában fejtsen ki tevékenységet, mely a honleányi vagy anyai hivatás szempontjából is igen fontos. Célszerűnek tartanám leányifjusági egyletek intézményes felállítását, ahogy az Németországban igen szépen megvan, ahol .csevegődélután, olvasó-, munkaest címén összejön a falusi leányifjuság, és intelligens urkiők oktatása mellett a falu szegényeinek és árváinak készítenek különböző holmikat. A leányegyesületekben a kézimunka, háztartási teendők, egészségügyi oktatás, első segélynyújtás, testi nevelés, erkölcsi, nevelés mind olyan tananyag volna, amelyre nézetem szerint nagy szüksége volna a leányif juságnak. Különösen a testi nevelést kell kiemelnem. Nem akarok statisztikával előállni, de szomorúan kell megállapít anom, hogy a mai leánygeneráció testi egészség szempontjából meglehetősen szánalmas adatokat mutat fel ; hozzá kell tehát látnunk ahhoz, hogy egészségügyi téren a gyermek-, csecsemő-, anya védelem terén minél üdvösebb reformokat valósítsunk meg. Az analfabetizmus kérdéséről is óhajtanék beszélni. Csonka Magyarországban jelenleg is 1,600.000 analfabéta van, tehát az összlakosság 19"8 százaléka még mindig analfabéta, mig ezzel szemben Németországban mindössze 4 százalék analfabéta van, sőt az északi államokban abszolúte nincs analfabéta, annak ellenére, hogy pl. a finneknél csak 1921-ben vezették be az általános iskolakötelezettséget. Felhívom a t. kultuszminis ter ur figyelmét arra, tegye lehetővé, hogy minél
