Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-75

126 A nemzetgyűlés 75. ülése 192.2. kozott oly intenziven, mint ahogy ennek tényleg történnie kellett volna. Látjuk jól, hogy meddő közjogi viták, személyi harcok kötik le a nemzetgyűlés drága idejét most is, pedig ha ebből az üres szófecsérlésből csak valamennyit is évtizedes multunk, kultúrpolitikai szempontból nemzeti felődésünk érdekében használtunk volna fel a művelődés fokozására, mindenesetre meg vagyok győződve, hogy most nem csonka Magyarországon, hanem egy integer Magyarország keretén belül élnénk. Közművelődésünk hanyatlásában, sajnos, a sajtónak is jutott bizonyos szerep. Mig a 80-as évekig a sajtó nemes eszményiséggel intenziven foglalkozott nemzeti művelődésünk minden kérdésével s a napilapok komoly tárgyilagossággal kezelték ezeket a kérdéseket, jó pár esztendeje elhanyagolva ezt a terrénumot, fokozatosan áttértek olyan kérdésekre, amelyek a közérdek szempontjából a legkevésőé fontosak. Itt fel kell emlitenem, hogy egy céltudatos kultúrpolitika kifejtése szempontjából szükséges volna az is, hogy a kultuszminister mint szakminister ne legyen függő viszonyban a mindenkori politikai hatalommal szemben, hanem komoly munkásságában elmélyedve mint szakminister egy céltudatos programmot gyakorlati alapon tényleg végre is tudjon hajtani. Nézetem szerint a kultuszministert nem a pártpolitika, hanem legfeljebb a rossz kultúrpolitika kell hogy megbuktassa, (Felkiáltások balfelöl: Hol a kultuszminister ? Zaj és felkiáltások a jobboldalon : .Dolgozik !) Cserti József: Ne bocsássa el a tanítókat! Bodó János: 1867-től a mai napig 29-szer változott a kultuszministeri szék. Az utóbbi 20 évben 24 személyi változás volt. Mig Trefort 16 évig, Csáky Albin 14 évig, Wlassics Gyula pedig 8 évig szerepelt ily minőségben, addig ujabban átlag 8—10 hónapra esik egy-egy kultuszminister. Ennek természetes következménye, hogy egységes, céltudatos, a nevelés minden ágazatára kiterjedő programmot fizikai lehetetlenség egy kultuszministernek a maga rövid élete alatt kifejtenie. Sőt valljuk be, ugy tapasztaljuk, hogy minden ujabb kultuszminister ujabb ideákkal is állván elő, a folytonosság megszakad s ily módon kultúrpolitikai téren csak pang a tevékenység. (Zaj. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) Ha néhány évtized állami költségvetését vizsgáljuk, tapasztalhatjuk, hogy a kultuszministerék bugyellárisa mindig a leglaposabb volt. 1868-ban 833.000 forint volt a kultusztárca évi költségvetése s ugyanebben az évben a közös ügyekre körülbelül 23 millió forint, az 1848/49. szabadságharc alatt felmerült osztrák katonai költségekre 33 millió, a legfelsőbb udvartartásra pedig 3,100.000 forint fordíttatott. 1896 —1900-ig az állami kiadásokból összesen 3'35°/o esett a kultuszministeri tárcára. 1901—-1905-ig 3"45°/o; t906—1910-ig 5'01°/o; 1910-ben 5%; 1911-ben évi december hó 19-én, kedden. 5'9%; az 1913-ik évi költségvetésben pedig 6'7°/o, ugyanakkor, amikor a földmivelésügyi tárcának 4'4°/o, a kereskedelemügyi tárcának pedig 29*4% jutott. Megállapítható ebből, t. Nemzetgyűlés, hogy kultúrpolitikai célokra mindenkor keveset fordítottak (Igaz! Ugy van! bal felöl) s ennek az volt az oka, hogy sem a társadalom, sem a kultuszkormány nem voltak áthatva annak tudatától, hogy a kultúrpolitikai célokra befektetett tőke mindig a legnemesebb, legértékesebb gyümölcsöket hozza meg. Esztergályos János: S a mostani kormány tán át van hatva ettől ? Bodó János : Schwarz G-usztáv, kiváló lelkes magyar, amikor az 1868 : XXXVIII. népoktatási törvény végrehajtását javasolja, 25 millió forint nemzeti hitei megszerzését tartja szükségesnek. Ezért hóbortosnak ítélték, holott ha ezt a 25 milliót tényleg felvettük volna és az állami iskolák, az állami népoktatás előbbrevitelére fordítottuk volna, ugy kétségkívül eljutunk egy olyan hatalmas kifejlődéshez, amely szerint kulturális állapotaink a mai viszonyokhoz képest előrehaladottabbak lennének. A kultuszministerium hivatalnokait illetőleg is volnának megjegyzéseim. Ujabban jelentős javulások történtek, a múltban azonban általában jogászok lepték el az egész kultuszministeriumot. Hiányoztak a gyakorlati szakemberek, a kulturíilozófusok, akik a nevelési tudomány minden ágazatában otthonosak lettek volna, akik a bürokratizmustól mentesen kizárólag a művelődés, a nevelés elvi kérdéseivel foglalkozva, a mai viszonyokkal szemben már jóval előbbre vitték volna közművelődésünket. A kultuszministerium mellett, mint jól tudjuk, társadalmi intézmények, különböző kulturális szervezetek és tanácsok is szerepelnek, így tudjuk, hogy volt ezideig Országos Közoktatásügyi, Szabadoktatási, Testnevelési Tanács, aztán Közművelődési Tanács, a Muzeumok és Könyvtárak intézménye stb. Ezek a tanácsok igen sok nemes eszmével állottak elő, de épen azért, mert a kultuszministeriumból hiányoznak a gyakorlati szakemberek, a legokosabb eszmék, ideák is elkallódtak. (Ugy van! balfelöl.) Közoktatásunk maradiságának másik főoka, hogy a műveltség fogalma tévesen terjedt el a társadalomban, mert hiszen uri pályának csak a hivatalnoki pályát tartották, amivei szemben az ipari és gazdasági pálya nem tekintetett úrinak. Hibánk volt az iskolafajok tekintetében a megállapítás, az egyes iskolatípusok nem alkalmazkodtak az élet gyakorlati követelményeihez, a társadalmi és gazdasági szükségletekhez. Szinte mondhatni, hogy az iskola és az élet egymásnak idegen volt. A jövő iskolájában az oktatás helyét a nevelésnek kell elfoglalnia, még pedig az egyéni nevelés elve alapján. Ily módon elérhetjük azt, hogy a dilettantizmust felváltja majd