Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-62

36 A nemzetgyűlés 62. ülése 1922. évi november hé 29-én, szerdán. gyűlést : méltóztatik-e hozzájárulni az interpelláció elhalasztásához ? (Igen ! Nem !) ' Kérem azokat a képviselő urakat, akik az engedélyt megadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség. A Ház az engedélyt nem adja meg. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Szólásra következik ? Petrovits György jegyző : Hébelt Ede ! Hébelt Ede : T. Nemzetgyűlés S Az újságok. ban olvasták, hogy Zalaegerszegen éhségsztrájkból kifolyólag per indult meg, amely folyó hó 6-ikán került tárgyalásra és ezen a tárgyaláson azt a nyolc vádlottat, kiket az ügyészség a bíróság elé állított, felmentették. (Zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! Hébelt Ede : Egészen mellékesen akarom csak megemlíteni, hogy a törvényszék nem fogadott el engem védő gyanánt, bár védői jogom egészen kétségtelen. Ezt valószínűleg azért tette, mert tudomással birt arról, hogy én Zalaegerszegen az internáló tábort is tanulmányoztam, az iratokat is alaposan átnéztem és ugy látszik, féltette a tábor jó hírnevét. Erdélyi Aladár: Gyanúsítás! Hébelt Ede : A tárgyalás tanulságait az internáló táborra vonatkozólag nem akarom mostani interpellációm keretében levonni, mert pár perc múlva lesz alkalmam a belügyminister úrhoz ebben az ügyben más interpellációt előterjeszteni. Egyelőre tisztán jogászi szempontokra szorítkozom és csak a nyolc vádlott sorsáról akarok megemlékezni. A nyolc vádlottból öt olyan volt, akikre nézve a belügyminister előzőleg megszüntette az internálást, kimondotta, hogy ezek nem veszélyesek, ezek tehát a táborból szabadonbocsátandók. A törvényszék tehát, amikor a felmentő Ítéletet meghozta, akkor megállapította, hogy öt vádlottat a belügyminister szabadon engedett és elrendelte, hogy ez az öt azonnal szabadlábra helyeztessék. A másik három vádlottat, akikre nézve az internálás nem szüntettetett meg, a táborba visszakísérni rendeltette. Ez egészen precízen és szabályszerűen történt és ez ellen semmi kifogás nem esett volna. Most következik az a kérdés, mi történt azzal az öt vádlottal, akit szabadlábra kellett volna helyezni. Ez"t az öt embert az ügyészség átkísértette a zalaegerszegi rendőrségre. Én magam is velük mentem és a rendőrségen érdeklődtem, mi lesz a sorsuk. A rendőrségnek ezt az öt vádlottat azonnal szabadlábra kellett volna helyeznie, azonban a rendőrkapitány, akivel beszéltem, — ez délután 5 órakor történt — azt hozta fel, hogy az a kezelő hivatalnok, aki a toloncutleveleket őrzi, nincs benn, a szőlőjében van, ennélfogva nem lehet őket azonnal szabadlábra helyezni, hanem csak másnap reggel ; legyenek addig türelemmel, reggel szabadlábra helyezik őket. Ezt a rendőrkapitány nekem is és velemlévő kollégámnak is megígérte. Nem volt semmi kétségünk, másnap reggel elutaztunk Budapestre és vártuk, hbgy ez az öt vádlott is kiszabadul. Amikor délután Budapestre megérkeztem, távirat várt, amelyben a hozzátartozók, aggódó anyák és egy nővér, kik lent voltak a tárgyaláson, arról értesítettek, hogy nem engedik őket szabadlábra, hanem vissza akarják vinni őket az internáló táborba. En számítottam arra, hogy ez igy fog történni, mert kétségtelen, hogy az a bírósági tárgyalás kiadós és hathatós pofon volt az internáló tábor számára, hiszen kétségtelenné vált, hogy ezek az emberek, akiket lázadással, gyujtogatással vádolva vittek át az ügyészségre, és aztán később egy kis izgatási perré degradálva, állították a törvényszék elé, teljesen ártatlanok voltak, hogy őket csak a táborpa^ancsnokság feljelentésére állították ártatlanul a bíróság elé, amely végeredményben felmei: tette őket. A zalaegerszegi internáló tábor helyettes parancsnoka, Bokor rendőrfogalmazó ur mindent elkövetett, ami csak tőle telt, hogy ez a tárgyalás valahogyan felmentéssel ne végződjék. Nem rajta múlt, hogy ezt nem tudta elérni. Nem tudott bizonyítékot produkálni és ahol bizonyíték nincs, ott nincs marasztaló Ítélet sem. Amikor megkaptam a táviratot, telefonon érdeklődtem Nádosy országos főkapitány urnái, elmondtam neki, hogy mi történt, különben is neki tudomással kellett birnia errőkaz esetről, hiszen telefon-és távirati összeköttetésben áll Zalaegerszeggel. Kértem őt, intézkedjék azonnal, hogy ez a törvénytelen fogvatartás, a személyes szabadságnak ez a flagráns megsértése élimina Itass ék. Nádosy országos főkapitány ui a tőle várható bürokratizmussal azt válaszolta, hogy adjak be erre vonatkozó kérvényt, amiie én megmondtam neki telefonon, hogy eszemágában sincs, majd az ügyészséghez fogok fordulni. Másnap reggel a Népszavában nyílt levelet tettem közzé, amelyben feljelentést tettem személyes szabadság megsértése címén és kéltem az igazságügy minist er ur intézkedését, aki ígéretet tett ismételten arra, aminthogy a ministerelnök ur is Ígéretet tett ebben a teremben arra, hogyha konkrét vádakat emelünk, akkor meg fogja vizsgálni és meg fogja torolni. — kértem az igazsá gügyminister urat, hogy ebben az esetben járjon el, a sérelmet szüntesse meg azonnal és a megtorlás iránt tegye meg a megfelelő lépéseket. Egyszersmind azonban érdeklődtem aziránt, mi történt az öt vádlottal ; felmentem a belügyminist eriumb a és megtudtam, hogy ezeket a vádlottakat a belügyministeiium szerint is szabadlábra kell helyezni, hogy Nádosy főkapitány ur nyilt levelem hatása alatt és most már minden kérvény nélkül is kijelentette, hogy ezeket nem lehet fogvatartani, és már lement Zalaegerszegre az intézkedés, hogy azonnal bocsássák őket szabadon. A szabadlábra helyezés nem töitént meg. Napok multak, ezek az emberek a legnagyobb kétségbeesésben voltak, levelet írtak nekem, amelyben a legnagyobb kétségbeeséssel vázolják sorsukat, az egyik azt irta, hogy (olvassa) : »Zalaegerszegen, ebben a vidéki városban, a rendőrségen