Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-69
A nemzetgyűlés 69. ülése 1922. « T. Nemzetgyűlés! Kerettörvénnyel állunk szemben. Egyáltalában furcsa törvényalkotásnak tartom a kerettörvények rendszerét, noha azt kell tapasznainom, hogy a kormány szakított a _ tételes törvények, a kódex szerű törvények rendszerével és áttért az ilyen felhatalmazási, kerettörvényeknek a rendszerére. Ezt kell tapasztalnom, mert a benyújtott törvényjavaslatok tűinyomó nagy része kerettörvény, felhatalmazási törvény, amely a kormánynak felhatalmazást ad arra, hogy bizonyos kérdésekben rendeleteket bocsásson ki. Nem tudom, hogy rendszerrel állunk-e szemben, (Felkiáltások a szélsobaloldálon : Valószínűleg ! Abszolutizmussal!) vagy pedig csak véletlenség, hogy ezt a törvényjavaslatot is kerettörvény, felhatalmazási törvény formájában terjesztették ide. Én azonban általában ellene vagyok ennek a rendszernek és nem akceptálhatom a kerettörvény-rendszert, mert ez megkerülése a parlamentáris kormányzásnak. (TJgy van! a szélsobaloldálon.) Beck Lajos: Ebben igaza van! Propper Sándor : Ha ebből rendszert csinálnak, akkor felfogásom szerint a nemzetgyűlés munkája feleslegessé válik. (TJgy van! balfelöl.) Ma felhatalmazás alapján bocsátanak ki rendeleteket, holnap enélkül fognak rendeleteket kibocsátani és egyszerre csak benne találjuk magunkat a leplezetlen abszolutizmusban. Hogy ez a kerettörvény-rendszer, a felhatalmazások rendszere, a tételes, kódexszerü törvénynek kerülése legalább is burkolt abszolutizmus, afelett nem kell sokat vitatkozni, mert az ilyen kerettörvények alapján azt a kérdést, amelyről ez a kerettörvény rendelkezik, teljes mértékben kiszolgáltatjuk az illető szakministeriumnak, anélkül hogy a nemzetgyűlésnek hozzászólása volna ehhez a kérdéshez később, amikor tételesen és részletesen rendezik a kérdést. (TJgy van! a szélsobaloldálon. Mozgás és ellenmondások jobb felől) A kerettörvények rendszerével tehát szakítani kell. Kerettörvényeket el lehet képzelni bizonyos olyan kérdésekben, ahol nagy a labilitás, ahol előreláthatólag olyan gyors intézkedésekre van szükség, amilyen gyorsan a nemzetgyűlés talán nem tud dolgozni. De a magánbiztositási intézmények felügyelet alá helyezése és felügyelet alatt tartása nem labilis dolog, nem olyan ügy, amely máról holnapra megváltozhat, nem olyan ügy, amely minden nap vagy minden héten változásokon mehet át. Ezt egyszer meg kell alkotni; ha jó a törvény, akkor bizonyos ideig megmarad, különösen akkor, ha számol a körülményekkel és szükségletekkel, de olyan mérvű eltolódások nincsenek ezen a téren, hogy feltétlenül szükséges volna felhatalmazási törvény alapján nyélbe ütni ezt a kérdést. Ha már a pénzügyi kormány hozzányúlt ehhez a kérdéshez, nagyon szerettem volna, ha ugy nyúlt volna hozzá, hogy a tételes törvények megállapítását a nemzetgyűlés feladatává tette volna egy megfelelő kódex-tör vény alakjában. ívi december hó 12-én, kedden. 2g3 Bizonyos az, hogy ez a kérdés tökéletesen megérett a törvényes rendezésre. E felett nincs közöttünk nézeteltérés. Ezzel a törvényjavaslattal azonban ez a kérdés megoldva nincs, és én felvetem itt a kötelező kárbiztositás kérdését teljes állami kezelésben, tehát nem állami felügyeletet, hanem teljes állami kezelést kivánok. A kérdés jelenlegi megoldásával ezt az ügyet előbbre nem visszük. A kereskedelmi törvénynek idevonatkozó rendelkezései is nagyjában ebben a keretben mozognak, hiszen ott is megvolt a kormánynak bizonyos felügyeleti joga, ott is volt a kormánynak alkalma beleszólni; meghatározták, hogy mennyi tőketartalék kell s hogy ez miképen helyezendő el, tehát egy laza felügyelet ott is volt. Most kapunk talán valamivel szorosabb felügyeletet ; kapunk egy felügyeleti hivatalt, tehát uj stallumok is keletkeznek, magát a kérdést azonban ez meg nem oldja. Felvetem a kérdést és felhívom a pénzügyminister ur figyelmét arra, hogy foglalkozzék a kérdéssel olyan formában, hogy legalább is bizonyos biztosítási értékhatárig a biztosítás kötelező legyen, az egész biztosítási ügyet pedig az ál hím vegye a kezébe. En az állami omnipotenciának elvben nem vagyok hive, de olyan kérdésekben, mint ez, ahol a biztosítottak létét és érdekeit látom veszélyeztetve, ahol az apró kis körök nem tudnak teljeset és egészet produkálni, ami eddig tökéletesen üzleti alapra volt helyezve, nemcsak szívesen látom, hanem szükségesnek is tartom és követelem, hogy maga az állam vegye kezébe a dolgot és csinálja meg kötelező alapon, mert a fakultativ rendszer különösen Magyarországon egyáltalán nem vált be. Általában tapasztalható nemcsak a magánkárbiztositásnál, hanem a szociális kárbiztositásnál is, hogy a fakultativ rendszerrel világszerte igyekeznek szakítani, mert a fakultativ rendszer, amely rábízza az egyénre, hogy saját magát hogyan adminisztrálja, pillanatnyi nehézségekkel jár és dillemák elé állítja az illetőt, hogy megtakarítson-e ma néhány garast, vagy előre gondoskodjék 15—20—30 esztendőre elemi károk és csapások esetére. A kötelező rendszer bizonyos mértékben belenyúlás ugyan a magánegyén életébe, de szükséges belenyúlás különösen Magyarországon, ahol a bérek, a jövedelmek kicsinyek, ahol a kis exisztenciák sohasem keresnek annyit, amennyire szükségük van, nemhogy fölösen keresnének. Ezért Magyarországon százszor is meggondolja valaki, mielőtt olyanra költene pénzt, amely nem feltétlenül kötelező és nem feltétlenül szükséges. Az állam ezzel a megoldással nem mondom, hogy üzlethez jutna, mert azt viszont nem tartanám megengedhetőnek, hogy az állam ezen a címen bevételekre tegyen szert, de ha az állam venné kezébe a dolgot, ha a befolyó járulékokból csak az adminisztratív költségeket vonná le a maga részére, hatalmas szociális munkát tudna kifejteni, és a kárbizto40*
