Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-69
280 A nemzetgyűlés 69. ülése 1922. előbb kell bevásárolnia a fizetési eszközöket, és csak midőn bevásárolta azokat, azután kapja meg a megfelelő koronaértéket azoktól a cégektől, amelyeknek külföldi fizetési eszközökre szükségük van. Ez uzus volt már a devizaközpont megalakulásától kezdve, tehát ez a törvényjavaslat csupán a törvényes alapot akarja ennek biztosítani. Az előadottak alapján tisztelettel kérem a t. Nemzetgyűlést, méltóztassék a törvényjavaslatot ugy általánosságban, mint részleteiben elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző : Propper Sándor ! Propper Sándor: T. Nemzetgyűlés! Farkas Tibor .* Kérem a tanácskozásképesség megállapitását. Elnök : A képviselő ur már megkezdte beszédét. Azután méltóztassék majd felszólalni. Propper Sándor : A kárbiztositás kérdése eddig Magyarországon, mondhatnók, általánosan «1 volt hanyagolva Önálló törvény erről a kérdésről nem rendelkezik. A kereskedelmi törvénybe volt néhány paragrafus beleszorítva, amelyek ezt a kérdést laza összefüggésben kezelték és rendezték., és hogy miképen rendezték, azt bizonyítják az események. A kárbiztositás Magyarországon, mint üzlet, meglehetősen széles alapon fejlődött ki, sőt túltengett. Mint szociális intézmény, mint kár megtérítő és kárbiztositó intézmény azonban messze mögötte marad annak a kívánalomnak, amelyet azzal szemben joggal támaszthatott a közönség. Nyakra-főre alakultak biztosítóintézetek. Külföldről jöttek és nyitottak filiálékat, úgyhogy azt mondhatjuk, hogy intézményekben nem volt hiány. De ha ezeknek az intézményeknek működését vesszük figyelembe és tesszük c»ak akármilyen könnyen is birálat tárgyává, igen szomorú képet kapunk. Közismert a biztositóintézetek akvizíciójának leleményessége és ügyessége akkor, amikor üzleteket kell kötni. Közismert azonban az is, hogy amikor kármegtér ítésről van szó, amikor arra került a sor, hogy a biztosítottak jogaikat érvényesítsék a biztositóval szemben, akkor ezek sohasem teljesítet tok kötelességüket ugy, amint azt teljesiteniök kellett volna, ha megfelelő törvényes rendelkezés lett volna, ha az állam ezzel a kérdéssel többet törődött volna, mint amennyit törődött. A háború kitörése és különösen befejezése után láttuk csak, hogy milyen hiányos e téren a mi berendezkedésünk. Senki sem gondolt arra, egyetlen kormánynak sem jutott eszébe, hogy foglalkozzék azzal a kérdéssel, mi történjék azokkal a biztosítottakkal, akik a háború előtt teljes értékű pénzben rótták le kötelezettségeiket. Senki sem gondolt arra, hogy mi történjék ezekkel akkor, ha lejár a biztositás és esedékessé válik a biztosítási összeg, vagy bekövetkezik az a kár, amely ellen ő magát biztosiéi» december hó 12-én, kedden. totta. Az életbiztosításoknál például a háború előtt teljesértékü aranykoronákat fizettek be, s amikor az életbiztosítás a pénz devalvációja, értéktelenné válása után esedékessé vált, akkor az a biztosított, aki életének minden csepp feleslegét odahordta abba a biztosítóintézetbe, aki saját szájától, családjától vont el mindent, hogy oda befizessen minden garast és magát valamennyire biztosithassa bizonyos eshetőségekre, visszakapta ezeket a súlyosan befizetett teljesértékü aranykoronákat teljesen értéktelen papirkoronákban. Fel kell hívnunk a kormány, különösen a pénzügyi kormány figyelmét egy különlegesen nagy mulasztásra, amely a likvidáló külföldi biztosítóintézetekkel kapcsolatban károsította meg a magyar biztosított közönséget. Néhány külföldi biztosítóintézet valószínűleg azért, mert már nem látott elég jó üzleti kilátásokat, nem látta elég jó lehetőségnek a magyar terepet, vagy pedig már azért, mert megfelelően kiaknázta, elhatározta, hogy itteni fiókját likvidálja. Ezek a külföldi biztositóintézetek a háború előtt s a háború alatt is nagyrészben még teljes értékben kapták a biztosítási díjakat, s ezek az összegek, amelyeket a kisemberek, a magyar biztosítottak teljesértékü koronákban fizettek be, nagyrészben kivándoroltak az országból, s ott az illető országokban, az intézetek anyaintézeteinél dollárokká, fontokká, frankokká, hollandi forintokká változtak át, belekerültek az illető állam gazdasági cirkulációjába, ma is ott cirkulálnak, s ma is egy részét alkotják az illető állam gazdasági életének és gazdagságának, az itteni biztosítottak pedig nem kaptak semmit. Akiknek lejárt a biztosításuk, azok megkapták a biztosított összeget értéktelen magyar papirkoronákban, akiké nem járt le, azokét a magyar kormány — azt hiszem, még az előző pénzügyi kormány — egészen könnyelműen és egész egyszerűen átutalta valamelyik magyar biztosítóintézetnek, amely átvette az üzletet, csinálja tovább, szedi tovább a járulékokat, a magyar biztosítottak érdeke azonban itt eddig védelemre nem talált. A likvidáló biztosítóintézetek igy nagyon egyszerűen, könnyen és olcsón szabadultak az obiigóból, s egyszerűen lerázták a terheket és hazamentek. A kötvényeket és kötelezettségeket átvette valamelyik magyar biztosítóintézet, a biztositottak pedig nézhettek az ő befizetett teljesértékü aranykoronáik után. Nekünk erre mindenesetre magyarázatot kell kérnünk, és magyarázatot kell kapnunk. Bizonyos azonban az, hogy a magánbiztosító intézetekkel szemben sokkal messzebbmenő intézkedésekre van szükség a jövőben, mint amilyenek a múltban voltak, de az ón szerény felfogásom szerint még annál is messzebb kell menni, mint ameddig ez a törvényjavaslat elmegy. Ebben a törvényjavaslatban én a biztositottak érdekeit megvédve nem látom. Ennek a
