Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-69
268 A nemzetgyűlés 69. ülése 1922. évi december hó 12-én, kedden, István t. ministerelnök ur ennek a nyugtának létezéséről immár hosszabb idő óta tudott. Gr. Bethlen István ministerelnök : Ugy van ! Rassay Károly : Nagyon örülök, hogy a ministerelnök ur ezt a kijelentésemet megerősíti. Kállay Tamás: Meg szokta mondani az igazat ! Gr. Bethlen István ministerelnök : Nem szoktam letagadni! Rassay Károly : Ha a t, ministerelnök ur tudott róla, akkor Ulain t. képviselő ur nevezze meg az illető urat, akitől az információt kapta, hogy végre lássa az ország, hogyan és miképen jönnek létre ilyen hamisítások. Mert ha a ministerelnök ur nem nevezi meg a hatóságot, amelyet Ulain képviselő ur elhallgat, hogy ki volt, aki vállalkozott ennek a hamisitásnak létrehozására, akkor végtelenül sajnálom, de én Ulain képviselő urat nem könnyelmű vádaskodással, nem rosszhiszeműséggel, hanem nyíltan a nyugtának együttes elkészítésével vádolom meg. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Es ha a t. ministerelnök ur nem fog megfelelő felvilágosításokat adni azonnal e nyugtára, végtelenül sajnálom, de minden hátrányos következtetést a ministerelnök ur személyével is kell összeköttetésbe hoznom. (Nagy zaj és mozgás a jobboldalon és a középen.) Nagy Ernő : Tessék megmagyarázni ! Erdélyi Aladár: Hallotta, hogy mit mondott a ministerelnök! Drozdy Győző: Tudni akarjuk, hogy kik a maffia tagjai! Erdélyi Aladár: Nem ez a módja! Csodálom, hogy mindannyiunkat nem hozott vele összeköttetésbe! (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Rakovszky István: Parlamenti bizottságot kérünk ! Hajós Kálmán: Büntetőbíróság elé kell vinni ! (Zaj.) Esztergályos János : Az angol parlamentben mit csinálnak az ilyen képviselőkkel? (Folytonos zaj.) Karafiáth Jenő: Ne hivatkozzanak maguk az angol parlamentre! A szovjetre hivatkozzanak! (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hát maguk hivatkozhatnak ?) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Rassay Károly: Teljesen érthetetlen ez a felháborodás ; világosan megmondtam, hogy mit várok a ministerelnök úrtól, aki szives volt elismerni, hogy tud ennek a nyugtának létezéséről, amely nyugtának hamis voltát a ministerelnök ur — remélem — nem vonja kétségbe, mert ha kétségbe akarja vonni, menjen oda az asztalhoz és nézze meg az interpellációs- és inditványkönyvet, amelyben legalább 50 aláírásomat megtalálja és ha ezekkel összehasonlítja, be kell látnia, hogy ez nem is egy jő, hanem egy durva, ostoba hamisítás. Be ha a ministerelnök ur tud róla, és a ministerelnök ur hallja, hogy milyen vádak hang* zanak itt el, vájjon miért nem tartja szükségesnek, hogy ezeknek a vádaknak egyszersmindenkorra véget vessen, és a t. ministerelnök ur miért nem tartja szükségesnek figyelmeztetni azokat a hatóságokat, amelyek ilyenek előállításával foglalkoznak, hogy a magyar kormánynak erre nincs pénze. (Zaj és felkiáltások jobbfelöl : Hatóság ?) Erdélyi Aladár: Tessék, nevezze meg! Rakovszky István : Majd megmondja a ministerelnök ! Erdélyi Aladár : Akkor ő is azt mondhatná, hogy ha tudja, miért nem mondja meg. (Zaj. Elnök csenget.) Rassay Károly: Azt hiszem, ebben az ügyben mégis talán állok olyan biztos talajon, hogy meg tudom ítélni, mit mondok és mit nem mondok, ha pedig a képviselő ur tudni akarja, hogy miről van szó, forduljon a ministerelnök urhoz,.. . Erdélyi Aladár : Miért ? Ha ön tudja ! Rassay Károly : ... aki különben nyíltan is fog erre a kérdésre válaszolni. En azért teszem ezt szóvá, hogy egyszersmindenkorra véget vessek annak a maffiának, amely ebben az országban dolgozik. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon. Hajós Kálmán közbeszól.) T. képviselő ur, itt politikai felelősségről van szó ! Drozdy Győző : Nem önökről van szó, hanem ebben az országban gyilkosok vannak ! Erkölcsi halottakat akarnak szállítani ! (Nagy zaj jobbfelől.) Karafiáth Jenő : Maga beszél ! Maga ne beszéljen ! (Zaj.) Rupert Rezső : Inkább beszélhet, mint Karafiáth ! Karafiáth Jenő: Vagy Rupert! Drozdy Győző: Maga kiáltja, hogy én beszélek ? Önnel szemben mindig beszélhetek ! (Zaj.) Elnök : Drozdy képviselő urat kérem, méltóztassék a közbeszólásoktól tartózkodni ! Rassay Károly : Fel kell vetnem itt a Ház előtt a kérdést, (Halljuk ! Halljuk !) hova visz ez a rohanás az örvény felé, ha itt a nemzet megválasztott képviselői ki vannak téve annak, hogy hamis borderókkal, hamisítványokkal, máról holnapra elveszíthetik őket, mert hiszen, amilyen erővel egy rosszat hamisítottak, olyan erővel és egy Kissé több tudással jót is hamisíthattak volna. T. Nemzetgyűlés! Ez a jelenség nem uj előttünk. Hiszen alig van itt az ellenzéki oldalon párt vagy képviselő, aki máról holnapra folyton a hazaárulás vádjával ne találkoznék. (Ugy van! balfelöl.) Lehet valaki konzervatív vagy szociáldemokrata, lehet valaki keresztény vagy liberális; amely pillanatban szembekerül a kormányzattal... (Mozgás a Ház asztala körül.) Rakovszky István : Helyre í Helyre !