Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-67

Í3(> À nemzetgyűlés 67. ülése 1922. évi december hó 7-én, csütörtökön. törvénnyel. Akkor említettem, azt is, hogy szerintem például igen erősen izgat a vagonlakás. Még erősebben izgat egy olyan esemény, amikor valaki az utcán kénytelen meghúzódni, amikor valakinek bútorait kidobálják az udvarra, amikor utazgatnia kell egyik lakásból a másikba éjszakának idején és végül sehol be nem fogadják. A legjobban izgatnak a paragrafusoknak, tehát az u. n. jogrendnek, törvénynek megfelelő, de minden lélek és minden szociális érzék nélkül hozott intézkedések és Ítéletek, mert ezek azok, amelyek nem képesek azt a megnyugvást kelteni az érde" keitekben, amelyet egyébként kelt néha még egy szigorú Ítélet is, ha az a jogi felfogásnak és *a, közérzés szerinti igazságnak megfelel. A lakáskérdés kezelésében igen gyakran fordulnak elő olyan esetek, amelyek talán megfelelnek a rendeletek szabályainak, amelyeket talán meg lehet védelmezni a paragrafusok szerint, " amelyek azonban kétségkívül bizonyos felületességgel, vagy bizonyos szociális érzék nélkül, bizonyos emberi méltányosság figyelembevétele nélkül,, tisztára csak a rendelet értelmében intéztettek el. így keletkeznek az olyan esetek, amelyek néha egész utcáknak, vagy legalább egész háztömböknek nyugalmát felzavarják és ilyenkor hangzanak el azok a kifejezések, amelyeket mindenki, aki a rendet szereti és aki az ország jövőjét igazán a szivén viseli, mindig fájdalommal ' hall, hogy : ime kérem, már ezt értük el, ez a mai rendszer gyümölcse, jobb volt talán ilyen, ' meg amolyan más állapot, mert akkor ezek az esetek nem fordultak elő. Mindnyájunknak, akik akarjuk, hogy apránkint bizonyos megnyugvás és különösen, akik akarjuk, hogy valami szociális megnyug ás keletkezzék, érdekünk, hogy figyelemmel kisér ük az olyan eseteket, amelyeket olyanoknak ítélnek, mint amelyek alkalmassak e szociális béke felbontására és bizonyos keserűség felidézésére. A lakáskérdés intézése körül kétségkívül mindnyájan tudunk eseteket, amelyek alkalmasak arra, hogy szociális békétlenséget támasszanak. A lakáskérdést egyébként is az én felfogásom szerint semmiféle jó rendelettel, semmiféle jó lakáshivatallal nem lehet elintézni, (Ugy van! Ugy van!) Halász Móric: Építéssel csak! Haller István: Nem fog soha senki találni olyan embert, aki egy nagy, milliós város soksok nyomorúságát képes lenne a mai nehéz viszonyok között valahogyan méretek és keretek között tartani és aki az életnek paragrafusok szerint ritkán alakuló különféle eseteiben megtalálná a gyógyítás megfelelő módját. Ilyent találni nem lehet s ón azért kezdettől fogva azon az állásponton voltam, hogy a lakáskérdést csak lakásépítéssel lehet megoldani. Ezért most is kénytelen vagyok szemrehányást tenni a kormánynak azért, hogy mikor annakidején, 1921 nyarán, a párt megbízásából a mai kormány elnökhöz memorandumot intéztem, amelyben azt kívántam, hogy sürgősen kezdjen az állam kétmilliárd korona erejéig építkezéseket s ez akkor meg nem történt. Karafiáth Jenő: Honnan? Nincs pénz! Haller István : A legutóbbi indemnitás tárgyalása alkalmával többen próbáltuk bizonyitani, hogy nem kidobott pénz az, amit az állam lakásépítésre fordit. Karafiáth Jenő: Ha van! (Zaj a hal- és a szélsőbaloldalon.) Drozdy Győző : Hát a forgalmi adókkal hol számoltak el? Haller István : At. közbeszóló képviselő urnák ezzel a megjegyzésésel szemben az a felfogásom, hogy amit akkor mondottak, hogy nem szabad szaporítani a bankjegyforgalmat, mert ez pénzünk értékét rontja, tehát az állam nem vehet fel a jegybanktól egyszerűen két milliárdot, hogy ezt az összeget állami építkezésekbe beleölje, ezt én már akkor sem fogadtam el, de a történtek után ezt az argumentumot abszolúte helyt nem állónak tekintem, mert attól az időtől kezdve a bankjegyforgalmat nem két milliárddal vagy tiz milliárddal, de sokkal több milliárddal szaporították. Ez a szaporodás azonban a bankoknak vált hasznára, amelyek az állami jegyintézet utján igen olcsó kölcsönökhöz jutottak és jutnak ma is, amelyekkel mesés üzleteket tudnak lebonyolítani és igen sok száz milliót keresnek. (Felkiáltások a jobboldalon : Ez igaz!) A bankjegyszaporitás tehát megtörtént, bár a két milliárdot nem fordították építkezésre. Ez 1921-ben volt a követelésünk s akkor lett volna értelme a két milliárdnak, mert akkor azzal meg lehetett volna csinálni azt, amit ma 10—12 milliárddal sem lehet. (Ugy van! Ugy van!) Ha akkor lett volna megfelelő szociális belátás a pénzügyi kormányzatban s ezt az épitkezést elvégezték volna, akkor az ilyen kétmilliárdos befektetés alapján a mai valuta szerint nem kétmilliárd érték állott volna elő, hanem ki sem fejezhető nagy vagyon állana az állam rendelkezésére, amellett pedig, ami ennél sokkal fontosabb, a lakáskérdés meg volna oldva szerintem legalább is annyira, hogy a lakáshivatal révén nem állhatnának elő azok a nyomorult állapotok, amelyek ma fennállnak, mert a lakáshivatal tényleg rendelkeznék lakásokkal, amelyekbe a lakásigénylőket elhelyezhetné. En mindenekelőtt azt kifogásolom, hogy a kormány nem tért arra az útra, amely szerintem az egyedüli helyes nt lett volna, t. i. a lakáskérdésnek lakásépítéssel való megoldására. Épen mert a lakásügy ugy maradt, ahogy volt, ezért nem képes a lakáshivatal mai szervezetében megbirkózni azzal a feladattal, amely ráhárul. Csakis ennek tulajdonítom, hogy itt is, ott is, a panaszok özöne áramlik azok felé, akikről azt gondolják, hogy van idejük, vagy kedvük arra, hogy ezeket a panaszokat meghallgassák. Azt hiszem, nemcsak engem, de mindnyá-