Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-67

A nemzetgyűlés 67. ülése 1922. évi december hó 7-én, csütörtökön. 237 junkat kivétel nélkül, nap-nap után százával zaklatnak emberek, akik azt mondják, hogy hónapok és évek óta járnak lakás után, hogy kérvényeket tucatszámra adtak be, néha már ötven-hatvanat is, ezreket fizettek el bélyegben, munkanapokat töltöttek el, amelyeknek értéke ismét súlyos ezreket jelent, megbetegedtek az ácsorgásban, várakozásban, súlyos bajokat kaptak s mégsem képesek lakáshoz jutni és most is járják a lakáshivatal kálváriáját. Azonkívül egyes helyeken kialakultak, ahogy a közvélemény nevezi őket, lakáshivatali kiskirályok és basák, akik annyira nem értik át azt a nyomorúságos helyzetet, ameljékben a lakáskereső közönség van, hogy a hivataloknál és hivatalnokoknál egyáltalában elitélendő idegességet és indulatosságot ezekkel szemben is hajlandók éreztetni és bizony akárhányszor az illető amúgy is reménytelen lakáskereső még a hivatalnok idegességétől és ridegségétől alaposan elkeserítve és fellázítva hagyja ott a lakás hivatalt. Egy-két konkrét esetet csak azért kivánok felemlíteni, hogy ezzel indokoljam azt, hogy a mai rendszer meg nem maradhat. Az egyik eset a maga kicsiségében jellemző. Hiszen ezek mind kicsiny esetek, csupa kisember tragédiái, mert, akinek hatalma, különösen pénzügyi hatalma van, az még a mai viszonyok között is tud magán segíteni. Egyáltalában nem kivánok tápot adni annak a gyanúnak, amelyet sokszor szoktak kifejezni, mert nem tartozom azok közé, akik hajlandók volnának a hivatalos tekintélyt ilyenféle gyanúsítások megismétlésével leszállítani és a kialakuló társadalmi és gazdasági rendnek ilymódon is ártani, de bizonyos dolog, hogy aki pénzügyi hatalommal rendelkezik, az, ha máskép nem, lakásvéfcellel tud magán segíteni és aki éveken keresztül járja ezt a kálváriát, az csakugyan a gyenge exisztenciák közé tartozik, már pedig végeredményben, azt hiszem, hogy a lakáshivatal ezeknek kedvéért van felállítva, mert az erős tud önmagán segíteni. Van egy szakasza a lakásügyi rendeletnek, amely szerint ha valaki tanyai gazdálkodást üz és egy városban van lakása, akkor bár a tanyán lakik, vagy esetleg más városban van lakása, mégis jogában van abban a városban, amelyben földbirtoka, vagy tanyai gazdasága van, legalább egy szoba konyhát magának fentartani, s azt használhatja abban az időben, amikor rendes mezőgazdasági munkáját ott gazdaságában folytatja. Egy választómnak, Kék Benőnek, aki Cegléden lakik, van Nagykőrös határában egy harmincholdas birtoka. Ott van egy telke, amelyen két háza van, az u. n. nagyház és a kisház. A nagyházat már régen elrekvirál-' ták tőle s ez ellen nem is szól semmit A kisházat, amely egyszoba konyhából áll, használja akkor, amikor Nagykőrös határában levő mezőgazdaságát műveli, ez az ő szállása. Ujabban bár hivatkozott arra

3 hogy már hozott áldozatot és a nagyházba nem tud bemenni, ezt a lakását is elrekvirálták; minden fellebbezése hasztalan volt, nem tarthatja meg ezt a lakását sem. Mint egyszerű ember, természetesen akkor sem tudna a paragrafusok rejtelmei között eligazodni, ha azokat látná is; szóval nem tud a maga igazságához hozzájutni. A budapesti sajtó a napokban foglalkozott egy kőtörő munkás esetével, valami Szesztricsek Ferenc kilakoltatásával. Ez a Szesztricsek Ferenc majdnem két évtized óta lakott Lovas-ut 9. szám alatt egy házban, amely időközben gazdát cserélt. Menekült ember vásárolta meg és az illető természetesen igyekszik elhelyezkedni a saját házában. Sütő József: Kevés neki négy szoba. Hallen István : Végeredményben nincs módomban megbírálni, hogy neki van-e joga erre a lakásra, vagy nincs. Azt hiszem, hogy a lakáshivatal tannak idején megvizsgálta az ő lakásügyét és ugy itélt, hogy neki joga, illetve igénye van Szesztricsek Ferenc lakására is. Ha igy itélt, feltételezem, hogy ezt az ítéletet megfelelő okokból hozta meg. Nem is ez az, amit én helytelenítek és olyannak tartok, amely alkalmas arra, hogy szociális izgalmakat keltsen. A lakáshivatal ezt a Szesztricsek Ferencet végre elhelyezte Angyalföldön a Petneházy-utca 27. szám alatt, ott utalt ki neki lakást. Az illető megnézte a lakást és azt mondotta, hogy ez lakhatatlan, mert mindössze egy kapu feletti helyiségből áll, amely négy méter hosszú, két méter széles, másfél méter magas, tehát tulajdonképen tényleg egy kriptának a méreteivel rendelkezik. Azonfelül ugyanez a lakás már másik két embernek is ki van utalva és a másik két lakónak a bútorai is ott vannak már az udvaron, mert a lakásba bevinni nem lehet semmit. Ezek után a lakást ő el nem fogadta és kijelentette a háziúrnak, hogy az eddigi lakását el nem hagyhatja, mert máshova nem mehet, a kiutalt lakás nem lakás, azt el nem fogadhatja, tehát addig, mig a lakáshivatal nem tud neki lakást kiutalványozni, kénytelen maradni. A háziúr azonban a lakáshivatal végzésével a kezében rendőrséget vett igénybe és a rendőrség az illetőt a lakásából kilakoltatta az udvarra. Ez történt szombaton az esti időben, amikor az apa nem volt otthon, hanem mindössze egy beteg leány és egy kisebbik leány tartózkodott ottan, akik mással védekezni nem tudtak, mint sírtak és sirt velük az egész ház, mert senki sem tudta megérteni, hogy miért oly fontos az, hogy valaki szombat este legyen kilakoltatva akkor, amikor az apa, aki intézkedhetnék, nincs is otthon. Miután két újságnak tudomására jutott az eset, két szerkesztő elment, hogy saját szemével nézze végig ezt a lakástragédiát. A két szerkesztő kocsit is fogadott, ezen vitték el a bútort a kiutalt lakásra, hogy maguk győződjenek meg róla, vájjon tényleg lakáshelyiségnek való-e _ az, 33*