Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-62
A nemzetgyűlés 62. ülése 1922. évi november hó 29-én, szerdán. 13 legtisztább hazafiság is él. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Meg is történik !) Azt kell elérnünk, hogy mindenki szabadon elmondhassa véleményét és aztán küzdjön meg azzal az ellenvéleménnyel, de ne lehessen elfojtani a szabad szót ugy, mint a Bach-korszakban, amikor nem lehetett szabadon beszélni és amikor a magyar ember nem énekelhette nemzeti dalait, és amikor a Bach-korszak elnyomott magyarjai elmentek Budára a Császárfürdőbe és éjfélig hallgattak ott egy zenemüvet, amely egy muzsikáló órából zengett ki. Ez a zenemű a Bákóczi-induló volt, ennek a hangjainál lelkesedtek az elnyomott magyarok. Ilyen titkos zenélő óra ma is van minden magyar ember lelkében, ez veri a Rákóczi-indulót. Méltóztassék tehát megteremteni egy olyan atmoszférát, hogy itt ne kelljen az embereknek titokban érezni és ne méltóztassanak minden egyes alkalommal azt, aki valamely politikai kérdésben nincs önökkel egy véleményen, nemzeti érzésben lekicsinyelni Itt mindnyájan magyarok vagyunk és nem az az igazi magyar, aki most a viszálykodás csóváját hinti el ennek a társadalomnak és ennek az országnak tagjai között. (Igaz! Uyy van! Taps balfelöl. Egy hang a középen : Egy része nemzetközi !) Ezeket, t. Nemzetgyűlés, csak bizalmatlanságom okából mondtam el. Magával a javaslattal szemben az az álláspontom, hogy azt el kell fogadnunk, mert a minister urat ennek a javaslatnak benyújtásánál nemes szándék vezette s mert az Akadémiának segélyezése, a tudományos munka továbbfolytatásának lehetővé tétele kétségkívül olyan szükségesség, amelyet nemcsak egy ilyen 12 milliós évi segítséggel kell erősítenünk, hanem még további támogatással is biztositanunk kell. Nemcsak az Akadémiát, hanem általában a magyar tudományosságot, a magyar tudósokat, a magyar kultúra napszámosait, művelőit állandóan támogatnunk kell, és én hiszem, hogy a minister ur, akinek van érzéke a kultúra ügyei iránt, aki azonban szerencsétlen helyzetben került a kultuszministeri székbe, amely helyzet ellen küzd : jobbrafordulván az idők, megtisztulván a lelkek, meg tudja majd teremteni azt a programmot, amely később biztosítani fogja számára az én szerény bizalmamat is. Magát a törvényjavaslatot pedig elfogadom. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsobaloldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Petrovits György jegyző: Hermann Miksa! Herrmann Miksa : T. Nemzetgyűlés ! Bizonyos elfogódottsággal szólalok fel, mert attól félek, hogy szerény szavaim nem lesznek méltó kifejezői annak a nagy eszmének, amelyet ez a törvényjavaslat képvisel, még pedig azon egyszerű oknál fogva, mert az egységespárt szónoka, aki ezzel a kérdéssel egész terjedelmében foglalkozott volna, másirányu akadályoztatása miatt, sajnos, nem jielenhetett meg mai ülésünkön, és igy, hogy kifejezésre juttassam pártom felfogását, ón szólalok fel helyette, de tartok tőle, nem azzal a felkészültséggel, amelyet az ügy fontossága és az Akadémia méltósága megkívánna. Bátorságot csak az a körülmény ad nekem, hogy ez a spontán felszólalásom is egy, a magyar kultúráért aggódó léleknek becsületes megnyilatkozása lesz, s igy hiszem, hogy meg fogom találni azt a hangot, amely a törvényjavaslat fontosságához illő. Ha követni akarom a parlamentáris szokást és reflektálni akarok az előttem elhangzott felszólalásra, akkor talán még nehezebb a helyzetem, mint aminő nehéz egyébként is felszólalásom hevenyészett természeténél fogva, mert ha végignézek mindazon eszméken, amelyeket az igen t. előttem szóló képviselő ur felvetett akkor olyan bő és politikai vonatkozásokkal is annyira átszőtt programmot látok, hogy nem is gondolhatok arra, hogy beszédének egyes tételeire különkülön, ha csak pár szóval is rátérjek. Mert elvégre a numerus clausus, a színház, a miskolci főpróba, az újságírók, Petőfinek politikai jelentősége, az irredentizmus, a Bach-korszak, mindmind helyet talált t. képviselőtársam felszólalásában, ugy hogy valóban nem tehetem, hogy ezekre a pontokra külön-külön reflektáljak. Beszédének egy részébe mégis bele akarom kapcsolni a magam szerény felszólalását. (Halljuk! Halljuk!) Ideákat vetett fel a képviselő ur, amelyek a kulturprogrammra vonatkoznak s én ezekben az ideákban igen sok megszívlelni és megfontolni valót találok. Ajánlom is a magam részéről ezeknek az eszméknek fontolóra vételét s amennyire lehet, megvalósítását is. Sajnos azonban, ezek az ideák óriási nagyterjedelmü programmot ölelnek fel, s épen ezzel összefüggésben kinálkozik számomra az alkalom, hogy belekapcsolódjam a képviselő ur beszédébe, amikor rámutatok arra, hogy mily rettenetesen nehéz viszonyok között küzködik ma a magyar tudományosság s hogy minő óriási nagy lépés kell ahhoz, hogy a mai szomorú viszonyokból kiemelkedve, csak részben is megvalósíthassuk mindazokat az eszméket, amelyeket előttem szólott t. képviselőtársam felvetett. A helyzet röviden szólva az, hogy a tudományos intézetek, legyenek azok akár iskolák, akár egyéb intézmények, valamennyien a legnehezebb viszonyok között sínylődnek, úgyhogy még a legegyszerűbb tudományos folyóiratot, a tudománynak most megjelent legfontosabb műveit is alig lehet megszerezniük a horribilis Öszszegek miatt, amelyekbe kerülnek s amelyeket az anyagilag teljesen leromlott intézetek nem birnak el. A magam részéről kultúránk legnagyobb veszedelmét épen abban látom, hogy immár nemcsak uj dolgok teremtésére nem lehet gondolni, hanem a legnagyobb nehézségekbe ütközik a külföldi szellemi áramlatok figyelemmelkisérése és követése is s azért ezen a ponton segíteni az első és legsürgősebb feladat, mint
