Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-62

A nemzetgyűlés 62. ülése 1922. évi november hó 29-én, szerdán, n általában a kultúra védelmét és továbbfejlesztését nem látom kifejezésekre jutni azokban a tényekben, amelyek most a magyar kultúra terén jelentkeznek. Az én szerény véleményem szerint a t. minister urnák követnie kellene elődjének, Trefortnak példáját, aki maga járta be az egész országot — pedig akkor nem voltak ilyen kritikus idők — és kikereste magának azokat a megfelelő kulturembereket, tudósokat, akiket be tudott állítani a maga kultuszpolitikájának programmjába, akiket mint tudósokat értékelt és azokkal együtt egészen uj sablonmentes kultúrpolitikát csinált. Vagy méltóztassék Freiherr von Stein reformpolitikáját követni, aki a tilsiti béke után a teljesen tönkretett poroszoknak uj kulturjövőt biztosított nagyszerű kultúrpolitikájával. Yagy méltóztassék a XIX. századbeli japán reneszánszra gondolni, amikor Japán kirajzottá a maga tudós- és művésznövendékeit az egész kulturvilágra, Nyugaton mindenütt ott találtuk a japánokat a kulturgócpontokon, ahol ezek tanultak, majd hazamentek és a maguk nemzetét, társadalmát megajándékozták a nyugati kultúra eredményeivel. Szomjas Gusztáv: G-yönyörü az a nyugati kultúra! Nagyon szép! Pakots József : Ezen a téren nagy jótéteményt is cselekedhetnék a t. minister ur, mert a tudósok ma rettentő nyomorban vannak. A szellemi és természeti tudományok művelői rémséges gondokkal küzdenek. Kötelessége volna a minister urnák ezeket is megmenteni a magyar nemzeti kultúra jövője érdekében, és oly feladatokkal felruházni őket, amelyeket a nemzet jövője parancsol mindnyájunkra. A tudósok fiókjaiban ott fekszenek a különböző értekezések, amiket nem tudnak közreadni. A tisztelt kultuszminister ur Czakó ministeri tanácsos úrral egyetemben tudományos nyomdát létesített, amely azonban a maga kereteiben még meglehetősen szűkre szabott. Igen helyes az ut, amelyen elindultak, de szeretném, ha ezt továbbfejlesztenék. Szeretném, ha a pénzügyminister ur szükkeblüségét valahogyan megnyitva nagy, gazdag programmot próbálna megvalósítani. Minden kezdet nehéz, de meg kell tennünk az első lépést, mert ha elmulasztjuk a kezdetet, később annál kevésbé tudjuk jóvátenni az elmulasztottakat. Itt van a sajtó. Nem tudom, mi az oka annak, hogy a kultuszminister ur még nem fogta fel a sajtó nagyon fontos hivatását épen a maga kultuszpolitikája szempontjából. Én csak egy példára hivatkozom, de nemcsak a kultuszminister úrra, hanem az egész kormányra illik ez. Bieberstein angol követ Kinában megismerkedett egy újságíróval, aki oly fontos diplomáciai szolgálatokat teljesített neki, hogy amikor Sztambulba nevezték ki nagykövetnek, az állás elfoglalásánál kötötte magát ahhoz, hogy őt ez az újságíró kisérje. Amikor pedig Londonba nevezték ki más állásba, csak azzal a feltétellel fogadta el a kinevezést, ha ez az újságíró is vele megy, mert amit a diplomácia nem tudott elérni, azt ez az újságíró a maga ügyességével elérte és hivatalos jelleg nélkül oly területekre is be tudott jutni, ahová a diplomácia keze nem ért el, szóval oly értékes szolgálatokat tett a diplomáciának, hogy a nagykövet ezt még kellően megbecsülni sem tudta. Ezért kötötte magát hozzá. A magyar sajtónak vannak igen értékes munkásai. Mért nem méltóztatnak ezeket felhasználni, mint kulturkülönitményeket ? Ilyenfajta különítményeket kellene kibocsátani, nem olyanokat, amilyenek ma vannak az ország határain belül, hanem kulturkülönitményeket, az újságírókat, irőkat és tudósokat kell kiküldeni, akik képviselik és védik Magyarország érdekeit a maguk tudományos fegyverzetével. (Egy hány a szélsőbalról : Éléy volt a különítményekből í) Én csak hivatkozom arra, hogy egy újságírónak mily fontos szerepe lehet. Hivatkozom Scotus Viator-ra, akinél többet talán senki sem ártott ennek az országnak. Kiss Menyhért: Betyár! Pakots József : Betyár, de az ő rendeltetése mégis az volt, hogy a maga országának, maga megbízójának akaratát teljesítse. Haller István : Pénzért ! Pakots József : Akármiért, de teljesítette, sajnos, teljes eredménnyel ! Haller István : Pénzért hazudni sem szabad ! Pakots József : Méltóztassék tehát a Scotus Viator példáján indulni és ezt útmutatásként tekinteni. Mikor ellenséges érzületű államokkal állunk szemben, akkor szükséges, hogy minden embert, akinek felkészültsége, koncepciója van, odaállítsunk a küzdőtérre, nem elég a hivatali szobákból, a burokból nézni a küzdelmet, hanem gondolatokkal, eszmékkel kell azt felvenni. Mindnyájunknak van egy eszméje, egy gondolata, egy fővágya, hogy a régi, integer Magyarországot visszaszerezzük, az irredentizmus minden magyar ember lelkében él, de ezt a gondolatot is egészen rosszul, fonetikailag és etikailag egészen rosszul fogják fel és rosszul értelmezik. Mikor olyan, egyébként gyönyörű és az emberi lélek keserűségéből természetesen fakadó jelmondatokat röpítünk világgá, hogy »Csonka Magyarország nem ország«, akkor nem méltóztatnak azt gondolni, hogy ez egy pesszimista irredentizmus? Mert nekünk azt kell dokumentálnunk, bebizonyítanunk, hogy ez a csonka ország is ország, (Zaj jobbfelöl és a középen) ebből is egy olyan országot akarunk csinálni, amely a maga erejével a többi részeket is magához akarja csatolni. Ami ennek a gondolatnak a mélyében bujkál, az egy letargia. Én a lelkem mélyében érzem, hogy addig nyugtalan és boldogtalan vagyok, mig a régi Magyarország részei újra Szent István koronája alatt nem egyesülnek. Ezt érezhetem, ezért küzdhetek, de ennek