Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-65

158 A nemzetgyűlés 65. ülése 1922. évi december hó 5-én, kedden. Bogya János: A pacifisták is hallgatnak! (Derültség.) Friedrich István: T. Nemzetgyűlés! Nem válnak be ujabban a nagy diplomáciai formák és szokások. Néha nemzetek igénybe vehetnek más eszközöket is. Ma a kormány a jóvátétel kérdése miatt kénytelen bizonyos vonatkozásban csendben lenni, de a nemzetnek, a közvéleménynek szava kell hogy legyen és mi igenis innen felszólítást intézünk Olaszország nagy népéhez, vegye pártfogásába ezt a nemzetet, (Éljenzés a baloldalon.) tegye lehetővé valahogy, hogy ez a nemzet képviselője utján Lausanneban megjelenhessek. Lehet, hogy ez pusztába való kiáltó szó, lehet, hogy a nagy diplomaták lemosolyogják, mert ez a forma, amelyet én itt választok, nem előkelő, nem vág bele a diplomáciai finomságba. És mégis engedjék meg, hogy reméljem, hogyha ez a nemzetgyűlés és az egész nemzet ilyen vonatkozásban többször is hangosabb volna, ha mi a puskaport itt is, ebben az irányban is elsütögetnők nem csupán a mi apró házi kérdéseinkben, akkor kint a világ többet foglalkoznék velünk. Ismerem ezt a bölcs lemosolygást. Fantázia! Mit akar ez csinálni? Micsoda kaland? Hiszen Kemál basa messze van, Kisázsiába nem lehet követet küldeni ! Költségek ! Erre is csak azt mondom: a mohácsi vész után erdélyi fejedelmeink állandóan követet tartottak a török udvarban, sőt amikor a törökök háborúban voltak a perzsákkal, akkor a követek elmentek az akkori közlekedési viszonyok között egész a perzsa határig, eljutottak oda és nagyon egészséges, nagyon hasznos összeköttetéseket létesítettek. Miért fantázia? Én nem tudom, van-e követünk Angorában, lehet, hogy van megbízottunk vagy katonai attasénk — azt hiszem, ilyet nem küldhetünk a békeszerződés értelmében — de mindegy, módot keli erre találni, valamiképen módot kell keresni arra, hogy a nagy török-magyar barátságról ne csak egymásnak sugjunk-bugjunk és féljünk, hogy nyilvánosságra kerüljön, mert különben az entente a jóvátétel kérdésében még szigorúbban fog velünk szemben eljárni. Mi az entente-tól nem várunk semmit sem (Ugy van! a balközépen.). A kormány menjen a maga utján. Ha el tud valamit érni, az egész nemzet üdvözölni fogja. A jóvátétel kérdésében nem hiszem, hogy ebben a Házban egyetlen ember is más véleményen volna, mint azon, hogy itt csak egységes álláspont lehetséges. (Felkiáltások a balközépen : Nem adunk jóvátételt !) Rupert Rezső : Közben pedig szállítják az állatokat. Kiss Menyhért : Már a háromnegyed részét kiszállították. Friedrich István: Egyedüli vizi utunk, a Duna révén nekünk is beleszólásunk kell hogy legyen a Dardanellák és a Boszporus sorsának elintézésében. Ha Cseh-Szlovákia érdekeit érintve látja a lausanne-i konferencián, akkor Magyarország, amely a Fekete-tenger révén közelebb áll közlekedési szempontból a Boszporushoz, szintén érintve látja érdekeit. De módot kell találnunk arra is, hogy végre az a török testvérnemzet lássa azt, . . . Bogya János: A turáni testvér! Friedrich István : . . . hogy nemcsak egyes jótékonysági és tudományos egyesületek hangoztatják örökösen a barátságot, hanem nézzük meg, hogy Lausanne-ban mit kivan a török nemzet és mérlegeljük azt. Ott van pl. a tráciai népszavazás kérdése. Csak konzekvensek vagyunk akkor, ha ebben a kérdésben is a népszavazás álláspontjára helyezkedünk. (Ugy van! a balközépen.) Nyugatmagyarország nekünk sokkal fájóbb és véresebb kérdés volt és a magyar nemzet ott is elment a végső határig, a népszavazás álláspontjára helyezkedett. Ahol népszavazás volt, ott győztünk is. Ilyenformán a konzekvencia utján haladunk, ha a török nemzetnek Tráciára vonatkozó igényeit népszavazás alakjában elismerjük és támogatjuk. (Helyeslés balfelöl.) Hol van még a tengerszoros kérdésében nekünk szavunk? Mit kivan a török nemzet? Szuverenitást a tengerszorosokban, követeli azt, hogy semmiféle más hadihajó a szorosokon át ne haladhasson. E tekintetben az orosz nemzet képviselői is ugyanezen az állásponton vannak. Én a magam részéről sietek kijelenteni, hogy a magyar nemzet ezekkel az érdekekkel teljesen azonos érdekeket vall. (Helyeslés a balközépen.) A parton érdekelt és a part mellett fekvő államok feltétlenül megkérdezendők ebben a kérdésben és magam is elismerem, hogyha nélkülük jön létre bármilyen megállapodás a tengerszorosokra nézve, azt ők sem fogják elismerni, de mi is, ebben a rongyos, tehetetlenségünkben, amikor semmi sem hagyatott már nekünk más, mint a panasz szava, mi is gyenge szavunkkal innen azt kiáltjuk oda : mi sem fogjuk elismerni! (Helyeslés a balközépen.) De a gyengékből lesznek az erősek, az erősekből a gyengék. Ami ma lemosolyogható, az már legközelebb komoly valósággá válhat. Annyiszor mondják, hogy külpolitikailag nem lehet orientálódni. Ez igaz. Hindenburg a világháború folyamán használta először azt a szót: Neuorientierung. Ez azóta divatos. Ma ez a fogalom Kissé kibővült. Ma Neuorientierung, orientáció alatt nemcsak azt lehet érteni, hogy mi valamelyik szomszédunkkal diplomáciai barátságban lehetünk. Nem. Elérkezik majd az az idő, amikor az Északi-tengertől egészen az Arábiai-tengerig az a sok száz millió elnyomott és rabszolgaságban tartott ember egymásra fog találni és valami szövetség alakjában fel fogja emelni szavát, (ügy van! a balközéigen.) Azt mondhatják, ez megint fantázia, ez megint kaland, ez nem reálpolitika. Ebbe az orientációba nem kell beleorientálódni, ez az őrien-