Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-64
108 r A nemzetgyűlés 64. ülése 1922. évi decemher hó 1-én, pénteken. amikor 20 vagy 22 centime körül állott a magyar korona. A lebonyolítás után a hitelek visszafizetésre kerültek; ennek folytán az illetőnek, aki ezt a gazdasági transzakciót csinálta, nem a saját tőkéje volt benn, amit igénybevett, ezt ő kapta, mint 3 S—40 centime-os koronát, visszafizette 20—22 centime-os koronával, és igy nem tudom belátni annak jogosultságát, hogy ilyen esetekben mindenre az utánpótlási ár vétessék irányadónak. Ez volt az oka annak, hogy a kormány ezt általános elvként elfogadni hajlandó nem volt. Most már ennek a kérdésnek nem az a gyakorlati jelentősége volt, mint régebben, mert hiszen ma már hosszabb idő óta, két hónapja, stabilis valutánk van, és igy természetesen ezek a differenciák apránkint eltűnnek. T. Nemzetgyűlés! Azt hiszem, hogy mi mindannyian, akik az utolsó évek termelési viszonyait tanulmányozzuk, és akik az ország gazdasági és pénzügyi helyzetét teljes tárgyilagossággal nézzük, meg tudjuk állapítani azt, hogy a mezőgazdaság fejlesztése egymagában nem elegendő ennek az országnak megmentésére. (Ugy van! Ugy van!) Egészen kétségtelen dolug, hogy vannak korlátai a mezőgazdasági termelés növelésének, másrészről pedig az igények is megnövekedvén, a fogyasztás is lényegesen emelkedett a mezőgazdasági terményekben, úgyhogy ma kizárólag a mezőgazdaság fejlesztésével nem tudunk eljutni odáig, hogy Magyarország eleget tehessen mindazoknak a kötelezettségeknek, amelyek terhelik egyrészt a régebbi évekből kifolyólag, másrészt pedig még a jövőben az ország további felépítésére szükségszerűen igénybeveendő összegek tekintetében ; ezenkivül a mezőgazdaság termelése egymagában nem elegendő arra, hogy fedezni tudjuk mindazt a behozatalt is, amire nekünk mindenesetre szükségünk lesz. Epen azért, mert nem elegendő mezőgazdaságnak feljesztése, gondolom azt, hogy igen nagy súlyt kell helyeznünk a kereskedelemnek és az iparnak erősítésére, (Igaz! Ugy van!) és mindent el kell követnünk abban az irányban, hogy ugy a kereskedelmet, mint az ipart erősítsük. (Helyeslés.) Ezt a célt kívánja szolgálni ez a törvényjavaslat is, mely a tisztességtelen versenyről rendelkezik, és azért kérem, hogy ezen törvényjavaslatot általánosságban elfogni méltóztassanak. Ami már most a vitában elhangzottakat illeti, bátor vagyok mindenekelőtt Hegedüs György t. képviselő ur megjegyzésére a következőket mondani. (Halljuh! Halljuk!) 0 konkrété két kérdést vetett fel. Az egyik a rosszhiszemű eladás kérdése volt, a másik pedig az, hogy a köz megvédése megfelelőbben történjék. Ami a rosszhiszemű eladás kérdését illeti, azt hiszem, itt egészen más matériáról van szó. Ez nem olyan matéria, amit nekünk ebbe a mostani törvényjavaslatba kellene belekapcsolni. Itt most tisztára a tisztességtelen verseny kérdésével kívánunk foglakozni, elvégre külön fogalom a tisztességtelen verseny fogalma. Azt hiszem, hogy ebben a törvényjavaslatban nekünk szigorúan ehhez a tárgyhoz kell ragaszkodnunk, és nem szabad ezt egyes más rendelkezésekkel kiegészítenünk. Ami pedig a köznek megvédését illeti, azt hiszem, a köz soha sincs jobban megvédve, mint ha mi a versenytársakra bizzuk azt, hogy egymás ellen eljárhassanak. Azt hiszem, ez a legjobb megvédése a köznek, ugy hogy ebben a tekintetben sem látom szükségét annak, hogy a javaslaton módosítás történjék. Ami az ő kijelentéseit illeti, amik általánosságban a kereskedelemre vonatkoztak, én a magam részéről az ő fejtegetéseit, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoztak, ugy fogtam fel, hogy ő általánosságban a kereskedelmet kívánja lekicsinyelni. Mondhatom, őszintén sajnálom, hogy a többségi párt részéről történt ilyen felszólalás. (Mozgás.) Készséggel elismerem, hogy tényleg nagyon sok kinövés volt és még a mai időben is sok kinövés van. De azt hiszem azért, mert az oly változó gazdasági helyzetben, aminő az utóbbi esztendőkben volt, a kereskedelmi életben kinövések voltak, de kinövések voltak nemcsak Magyarországon, hanem általában minden más államban, amely oly sorsra jutott, mint Magyarország és abol a gazdasági élet oly nehézségekkel küzdött, mint Magyarországon, sőt kinövések voltak még azokban az államokban is, amelyeknek helyzete a miénknél jóval jobb, — mondom, ha voltak is kinövések, ebből általánosságban azt levezetni, hogy a kereskedelem tevékenysége olyan, amire az ország gazdasági életében szükség nincs, azt hiszem, nem lehet. (TJgy van ! Ugy van !) Nagyon örülnék, ha rosszul értettem volna a képviselő ur fejtegetéseit és nem irányult volna az ő fejtegetése általában a kereskedelem lekicsinylésére, de amennyiben ez igy volt, mégis kénytelen vagyok álláspontomat leszögezni és azt mondani, hogy én a kereskedelmet határozottan igen nagyfontosságunak tartom. Azt hiszem, hogy a kereskedelemnek minálunk, Magyarországon, talán sohasem volt oly nagy fontossága, mint épen a jelenlegi időpontban, amikor egyrészt, mint előbb említettem, átmeneti stádiumban vagyunk, és amikor másrészt arra is kell gondolnunk, hogy előbb-utóbb mégis csak ki fog fejlődni egy olyan gazdasági és kereskedelmi forgalom, amelybe mi magyarok megfelelően be tudunk kapcsolódni az ország gazdasági életének hasznára. Ami a Perlaki t. képviselő ur részéről felvetett kérdést, t. i. az uzsorabiróság kérdését illeti, a magam részéről azt hiszem, hogy most, amikor már hosszabb ideje stabilis valutánk van, amikor tehát gazdasági életünkben is bizonyos megnyugvás jelei láthatók, tényleg nincs már szükség arra, hogy ugyanúgy történjék az uzsorabirósággai kapcsolatos ügyeknek kezelése, amint az az elmúlt hónapokban történt. Egyénileg határozottan az a véleményem, hogy ezen
