Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-55

20 A nemzetgyűlés 55. ülése 1922. erélyesebb embereiből, (Vgyvan! a baloldalon.) hogy ott és akkor, ahol s amikor csakugyan baj van és ott s akkor, ahol s amikor tényleg tudásra, szakértelemre van szükség, a kormány padjaiban megtaláljuk azokat az embereket, akik tudnak cselekedni akkor, amikor mi a bajokra rámutatunk. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés ! Egy tökéletes áranarchia van az országban. Ha a kormány azt mondja, hogy a drágaságon nem lehet segíteni, legalább annyit kivánnék a kormánytól, hogy a szemet szúró és az emberek százait nap-nap után izgató óriási áranarchiával szemben tegye meg a macáét. Hiszen ha végignézünk egy utca kereskedésein, a legszédületesebb változatokban látjuk az árakat kiirva; ugyanaz a portéka az egyik kereskedőnél 2000 koronával, a másiknál 3000 koronával drágább, egy harmadiknál megint olcsóbb. Ha csak a gyümölcspiacot nézzük, 30, 50, 100 percentes differenciákat látunk az egész vonalon. Ha lehetséges az, hogy például az élőállat ára még ma is ugy váltakozzék Magyarországon, hogy például egy elsőminőségü ökör ára 155— 200 K között van, a középminőségüé 95—145, a silányé 80—92, a jobb bikáé 100—175, a középé 85—90, a tehéné 160 200 K között s ugyanakkor a kicsinybeni árak 400—600 K között váltakozzanak, (Igaz! Ugy van! Zaj jobb felöl.) akkor végeredményben ne csodálkozzék a gazdaközönség, ha csak a detailárakat látó városi publikum, amely ezt az árat már nem képes megfizetni, a végső okig megy vissza és azt mondja, hogy a falu uzsorázza ki. (Felkiáltások jobb felöl : Ez ellen tiltakozunk épen ! Nekünk nem kell selyemnyakkendő!) Mert 100—150, sőt akárhány helyen 200 percentes latitüd van, amely a közvetítő kereskedelem folytán állott elő. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelöl) Ez olyan anarchia, amelyen akarni kell segíteni és amelyen tudni kell segiteni. Hogy egyebet ne mondjak, (Zaj jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) nekem, mint a közélelmezési tanács egyik tagjának módom volt annak idején résztvenni azokban a tárgyalásokban, amelyen a szalámigyárosok kontingenst kértek a szalámigyártásra. Akkor 60 K körül állt a sertéshús és a gyárosok ezen az áron vették meg a megfelelő husmennyiséget. Mégis azt látjuk, hogy az a szalámi, amit akkor 60 koronás húsból gyártottak, ma csak jóval ezer koronán felüli áron kapható. (Igaz! Ugy van!) És ha végignézem a kartelek által kezelt iparcikkeket, a szeszt, a cukrot, a bőrt, vagy bármit, ugyanazt fogom találni, hogy t. i. abszolút semminő arányban sincs a nyersanyag ára s a feldolgozásra fordított munkának bére azzal az árral, amit a fogyasztóközönségnek kell megfizetnie. (Igaz! Ugy van!) A kartelekről lévén szó, azt hiszem, ezekhez szintén hozzá kell egyszer nyúlnia a keresztény kormányzatnak, mert a kartelek azzal a föltevéssel alakultak annak idején, hogy a terévi október hó 20-án, pénteken. melést szabályozzák s a fogyasztóközönséget jobban és olcsóbban szolgálják ki, ma pedig semmi egyebek, mint a szabad kereskedelem jelszava alatt egy társaság, mely tagjait kölcsönösen kényszeríti arra, hogy a lehető legnagyobb hasznot zsarolja ki a fogyasztó közönségből. Ezekre a kartelekre semmiféle szükség nincs s amikor szabad kereskedelemről beszélünk, akkor magában a kereskedelemben is el kell törölni azokat a formákat, amelyek minden szabadsággal ellenkeznek. T. Nemzetgyűlés ! Nem kívánok bővebben belebocsátkozni ennek a kérdésnek taglalásába, hiszen akkor sohasem érne véget beszédem, hanem csak röviden rapszodikusan kívánom vázolni azt, hogy igenis az egész országban él az aggodalom mindazokban, akik tudnak és akarnak a jövőbe látni, ól bennük a tudat, hogy ennek nem szabad így maradnia, él az a sürgető követelés, hogy mindezen változtatás történjék. Es én megismétlem, — ezért helyt fogunk tudni állni, bármennyire ellenzékiek vagyunk is egyéb okok és szempontok miatt — hogy a kormánynak minden olyan tervét, minden olyan szándékát, amely csak a legcsekélyebb kilátást is nyújtja arra, hogy a gazdasági helyzetünkön javítani fog, mi támogatjuk, és akárminő súlyos operációra szánná is rá magát a kormány, ha mi az ő tervéből azt tudjuk következtetni, hogy ezen az utón közgazdasági életünkből azok a kelések, amelyek a közgazdasági élet testét ma eléktelenítik, el fognak tűnni, akkor a legmesszebbmenő készséggel támogatjuk a kormányt. (Helyeslés balfelöl) Mert méltóztassék elhinni, hogy ha nekünk nem ez volna a célunk, akkor egyszerűen felülnénk a népszerűség paripájára, azon igyekeznénk, hogy a magunk számára biztosítsunk közhangulatot, akkor hallgatnánk, egy szót sem szólnánk, hagynók, hogy a dolgok ugy menjenek tovább, ahogy mennek, mert ha nem magyarok volnánk, hanem csak ellenzékiek s ha a zavarosban akarnánk halászni, akkor érdekünk az volna, hogy hallgassunk és engedjük, hogy az egész közgazdasági élet fejjel rohanjon a falnak. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mi azonban nem akarjuk, hogy megismétlődjenek a közelmúlt eseményei. Mi látjuk, hogy a szituáció az utcán ma körülbelül az, ami volt 1918 szeptemberében és októberében. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az ácsorgók hosszú sorozatával szemben ott áll a dőzsölök tömege. Minden kávéház a végletekig tele van s azokat a luxuscikkeket, amelyeket külföldről hozatnak vagy a közélelmezésre felhasználható anyagok elvonásával itthon gyártanak, ezekben a kávéházakban és éttermekben fogyasztják el a gazdagok, szinte szemérmetlenül, nem tekintve arra, hogy a kivilágitott ablakokon benéző nyomorgókat ez a fény, ez a dőzsölés, ez a füst és ez a muzsika izgatja, nem pedig a szónoklatok, amelyeket