Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-55

A nemzetgyűlés 55. ülése 1922. a nép jogainak prejudikál, merő., ellentétben áll a nép akaratával és gondolkozásmód jávai.« Yégül a kiáltványban követeli a gyulafehérvári nemzetiségi pártgyülés határozatainak akceptálását, uj alkotmányt követel, addig pedig — s ezt feltűnően hangoztatni óhajtja — ragaszkodnak a folytonossághoz és a régi rendhez. Megállapítható mindebből, hogy ime, most már az erdélyi oláh nép is el van nyomba, ime, most már ők maguk mondják, hogy megcsalták őket, hogy oktroj alatt állanak, hogy az autonómia veszélyben látszik lenni, oda minden reményük, vagyis az unió inog. Szárnyaszegetten ós csalódottan, de legalább nyíltan beszéltek Maniu Gyuláék és szavukat meg kell, hogy értse a világ. Négy esztendő rettentő megpróbáltatásai után az ötöstanács tanácskozási termének ajtaján ime dörömböl már az igazság s minden reményünk megvan arra, hogy testet ölt a mi igénk, hogy Magyarország határait az élet és a történelem szabta meg, (ügy van! Ugy van!) a gyűlölet és a papiros mulandó, a természet és a történelem igazsága az örök! Amikor a magyar nemzetgyűlésen mindezt szóváteszem, önkéntelenül odareppennek gondolataim ahhoz a nagy amerikai államférfiuhoz, aki beszédeiben, az óceánokon túlról küldött üzeneteiben örök igazságú tételeket állított fel, tételeinek csábító erejével népeket, országokat felforgatott, frontokat felbomlasztott, de szavát, igéretét, az önmaga által felállitott tételeket cserbenhagyta (Ugy van! Ugy van!) ós a benne vakon hívőket oltalmába nem vette. (Igás! Ugy van!) Gr. Széchenyi Viktor: Becsapta a világot! Szilágyi Lajos : Fülemben cseng 1918. január 8-iki üzenete (olvassa) : »Mi azt követeljük, hogy a világot ugy rendezzék be és olyképen biztosítsák, hogy minden békeszerető nép ós nemzet nyugodtan élhessen. Mi azt követeljük, hogy minden nép maga teremtse meg berendezkedését, minden nép igazságot és méltányosságot találjon a világ többi nemzeteinél és biztosítva legyen az erőszakosságok és önző támadásokkal szemben.« Majd ezt üzente (olvassa) : »AusztriaMagyarország népeinek, melyeknek helyét a nemzetek között oltalmazni és biztosítani kívánjuk, a legelső alkalommal lehetővé kell tenni autonóm fejlődésüket.« 1918. február 21-iki beszédében pedig ezt mondta (olvassa): »A népeken csak saját hozzájárulások alapján lehet uralkodni és őket kormányozni.« Hol van ettől ma Erdély, kérdezem a távolból is ezt a nagy államférfiut és követőit, barátait, szövetségeseit és kezeseit? Az erdélyi oláhok panaszos kiáltványa mondja meg, hogy mindettől hol vagyunk ma; de megmondja a négy esztendő alatt ártatlanul lecsukott, megbotozott, megkinzott, kifosztott, meggyalázott, kiüldözött magyarok tömege (Ugy van! Ugy van!) a repatriáltak, vagonlakók, állásukat és kenyerüket vesztett tisztviselők, évi október hó 20-án, pénteken. 7 éhező és didergő magyarok ezrei, a vizsgálat és birói ítélet nélkül kivégzett magyarok özvegyeinek és árváinak segélyt kérő jajszava. Mindmegannyi a wilsoni tételek dicsősége. Eszünkbe jut a közelmúlt történetéből, hogy épen ebben az ülésteremben ugyanaz a VajdaVojvoda Sándor hirdette ki, hogy az erdélyi román nép »szabad* nép akar lenni, szabad államban«, aki most olyan elkeseredve lamentál. Érdekes volna tudni, megmozdult-e már a sokat tévedett, vétkezett emberek bensőjében a lelkiismeret szava. Eszünkbe jut az őszirózsás forradalommá kinevezett lázadás, amely az eskü, a becsület, a jog, a törvény, az igazság, a tehetség, a tekintély, a rend, a nyugalom felbontásával az utcát tette meg Magyarország felett úrrá. (Igaz ! Ugy van !) Eszünkbe jut a frontról hazaözönlő katonáktól való rettegés s a rettegés miatt elrendelt lefegyverzés és a lefegyverzés miatt nyitva hagyott határ. (Ugy van! Ugy van! Zaj. ) Eszünkbe jutnak azok az erőtlen tiltakozások a Károlyi-kormány részéről, azok a szánalmas külpolitikai kapkodások és a tanácskozások külső és belső ellenséggel egyaránt. (Ugy . van !) Különösen emlékezünk arra a tárgyalásra, amelyet Jászi Oszkár és társai (Mozgás.) a magyar kormány és a magyar nemzeti tanács nevében Aradon folytattak Maniuékkal, mint a román nemzeti tanács megbizottaival. (Zaj.) Eszünkbe jut Pop Csicsó István, aki 1918 december 1-én azon a sokat emlegetett gyulafehérvári román nemzetiségi pártgyülésen azt mondotta (olvassa) : »Ütött a szabadulás órája. A kezdeményező lépést a szabad Amerika tette meg s nagynevű elnökét ől,Wilsontól hallottuk először, hogy a népeknek joguk van saját sorsuk felett rendelkezni.« Majd igy folytatja (olvassa) : »Az Isten nem akarta, hogy a barbárság győzzön. A magyarországi románok 80 %-ának imája nem hallatszott hiába. Az entente hatalmas kulturnépei a mi segítségünkre jöttek.« Milyen különös most t. Nemzetgyűlés mindezeket elolvasnunk ! Még érdekesebb visszaemlékeznünk azokra a határozatokra, amelyeket ez a pártgyülés hozott (Olvassa.) : »Teljes nemzeti szabadság az összes itt lakó nemzeteknek. Mindegyik nemzet önmagát kormányozza saját nyelvén, saját közigazgatással és igazságszoigáltatássel, amelynek hivatalnokait ő maga választja saját fiai közül. Minden nemzet jogot nyer a törvényhozási képviseletre, az ország kormányzásában pedig népességének számarányában részesül. Az összes hitfelekezetek egyenjogúak és az autonóm jogok megilletik őket stb.« Elkeseredünk mindennek felidézésekor, de gyűlöletet, boszut és megtorlást az oláh nép iránt most sem hirdetünk, ilyenre most sem készülünk, mert mi nem az oláh népet, inkább a vezetőket hibáztattuk. (Helyeslés.) Tudjuk, , hogj az oláhok nem olvasnak lapokat, nein