Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-45

A nemzetgyűlés 45. ülése 1922. — ha előfordulna is, az sem volna olyan túlsá­gos nagy veszedelem — hogy egy esetben egy ember érdemtelenül, esetleg átmenetileg jutna véletlenül valami olyan kedvezményhez, amely őt a progresszió alapján csökkenő adóhoz jut­tatná, amire később rá lehetne jönni, mert hisz az adótörvényekbe lehet olyan szankciókat is belevinni, amelyek az adófizetést biztosítják és kötelezővé teszik, a visszaélést pedig büntetik. Mi, szociáldemokraták tehát a földadó kér­désében ezt az álláspontot valljuk. Amidőn igazságos adórendszert követelünk, amidőn a kisbirtok védelmét akarjuk az ország érdekében, amikor a fogyasztási adók visszafejlesztését kí­vánjuk mint szükségszerűséget, amidőn ki akar­juk azokat küszöbölni a magyar adórendszerből mint veszedelmet, akkor azt mondjuk, hogy adózni a feszülésig, adózni, de csak az adózzon, akinek adótárgya van, az azonban adózzon az adótárgy értékének megfelelően ; adózzon a falu, adózzon a birtok, a város, a bankok, a részvény­társaságok, olyan adókat rójanak rájuk, hogy ropogjon beléje a gerincük. Ez a mi álláspon­tunk azzal szemben, amit itt gyakran szemünkre szoktak vetni, ami azonban egyáltalában nem állja meg a helyét. Felszólalásainkban és Írásainkban valóban ritkábban fordul elő a nagytőke adója, mint a nagybirtok adója. Ez azonban onnan van, hogy a nagybirtok adója még sokkal, sokkal kedve­zőbb, mint a nagytőke adója. Ezé is kedvező, mert hiszen kimutattam számokkal, hogy egye­nesadóban alig folyik be valami, az adózás túlságos nagy terhe a fogyasztási adókon nyug­szik, de — mondom — ez azért van, mert a földadó a legféltettebb Herzenspinkerli, azzal leginkább törődik az állam védelem szempont­jából legkevesebbet veszi igénybe akkor, amikor terhekről van szó. Hozzátartozik még ehhez a kérdéshez az, amit röviden el akarok mondani, amivel el aka­rom oszlatni az ország szine előtt azt a látsza­tot ós azt a híresztelést, hogy a földbirtok min­dig túlságosan megterhelte önmagát és mindig túlságosan nagy terheket viselt. 1848-ban mon­dották ki először a közteherviselési kötelezett­séget. 1848-ban és 1849-ben ezen a címen egyet­len egy garas nem folyt be az állampénztárba és az úgynevezett nagy nemzeti felbuzdulás, amely akkor volt, nem kötelező adók, hanem adomá­nyok fejében 12.000 forintot jövedelmezett az államnak. Grünwald Béla mondja a »Régi Ma­gyarország« cimü könyvében a 272. oldalon erre az 1848—49-iki közteherviselésre : »Azt mon­dom és vallom, hogy Magyarországnak ez a pénzügyi vállalkozása lehetetlenné tette az ország gazdasági ós kulturális fejlődését, csupán arra volt alkalmas, hogy a kiváltságos osztályok adó­mentességét biztosítsa.« Bátor leszek á/ttérni a kereseti adójavas­latra, előbb azonban még egy dolgot kívánok megjegyezni. Sajnálom, hogy Gaal Gaston két­évi szeptember hó 5-én, kedden. 43 viselő ur nincs itt. Gaal Gaston képviselő ur kapott a napokban egy levelet egy valóságos kis­gazdától. Ez a valóságos kisgazda a levélmáso­latot beküldte hozzánk is. Igen udvarias, kedves levél ez, baráti hangon van tartva és szól a követ­kezőképen (olvassa) : »Kedves Gaston bátyám! Nagyon szépen köszönöm, hogy az érdekünket olyan nagyon és önzetlenül képviseli. Két évvel ezelőtt készpénz­vagyonom egymillió koronából állott. Az ön jóvoltából tavaly olyan sokat kaptam a gabo­námért, hogy ma már kétmillió koronám van. Sajnos azonban, hogy a kétmillióért ma nem kapok aunyit, mint két év előtt egy félmillióért. Szóval vagyonom ma csak félannyi, mint két évvel ezelőtt volt. Az idei gabonaárak folytán és abban a reményben, hogy Gaston bátyámnak az idén sikerül az adókat leszorítani, biztosan számitok arra, hogy készpénzem négymillióra fog emelkedni. Csakhogy attól félek és nem ok nélkül, hogy a túlmagas élelmiszerárak folytán pénzünk még jobban romlani fog és az osztrákok sorsára jutunk. Szóval lesz nekem négymillió koronám a két év előtti 160.000 koronámmal szemben, kérdés azonban, nem volna-e jobb alacsonyabb árakat kérni a gabonáért és valami­vel több adót és váltságot fizetni, mert igy remény volna arra, hogy rendbejön az állam­háztartás, ezáltal javulna a pénzünk, az én millióim megint a két év előtti értéket kép­viselnék, tehát visszamenne, talán még többel, a szén, benzin, cipő, ruha is olcsóbb volna, mert ha pénzünk javul, az idegen valuták olcsóbbod­nak, tehát a külföldről behozandó cikkekhez a város és vidék jutányosabban jutna hozzá. Tudom, hogy Gaston bátyám nagyon szeret bennünket és elsősorban hazánkat, de valakit szeretetből olyan nagyon erősen megölelni, hogy az illetőnek elálljon a lélekzete és esetleg gutaütést kapjon, semmi esetre sem lehet sem kellemes, sem hasznos. Több objektivitással és kevesebb kapzsi­sággal talán lehetne még segíteni ezen a szegény országon és a sok millió éhes és lerongyolódott közép- és munkásosztályon. Szeretettel üdvözli régi igaz hive, Varga János kisgazda.« T. Nemzetgyűlés! Yarga János eltalálta a hangot... Bogya János: Hogy jutott a levél önhöz? Propper Sándor: Ennek a levélnek az ere­detije Gaal Gaston birtokában van, aki való­színűleg jól ismeri ezt a kisgazda-barátját, mert különben ez nem élt volna vele szemben ezzel a barátságos megszólítással, hogy kedves Gaston bátyám. Méltóztassék ellenőrizni. Azt mondom, amit Varga János valóságos kisgazda mond. Szomjas Gusztáv : De hogy jön ahhoz, hogy Gaal Gaston levelét felolvassa? Propper Sándor : Beküldte nekem Varga János kisgazda és megkért, hogy olvassam fel. Urbanics Kálmán: Akkor tudjuk, milyen céllal irta! (Zaj a jobboldalon.) Elnök". Csendet kérek!

Next

/
Oldalképek
Tartalom