Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-45
40 A nemzetgyűlés 45. ülése 1922. adóból 500 millió korona, cukorrépa forgalmi adóból 50 millió korona, fényűzési forgalmi adóból 150 millió korona, vasúti szállítási adóból 16 millió korona, 1922-ben már 88 millió korona. Az évi költségvetés tehát a két adónemre, a közvetlen és közvetett adónemre szétbontva a következő képet mutatja : * Egyenesadóból befolyt összesen 3.088,159.500 korona, fogyasztási adóból pedig 9.364,461.000 korona; vagyis a fogyasztási adók már 1921/22ben háromszorosát tették ki az egyenesadóknak, noha az egyenesadókba az alkalmi adók is bele vannak számítva, amelyek nem visszatérő adók, hanem egyszeri adóztatást jelentenek, amelyeket egyszer beszednek és többé nem jönnek vissza, amely adónemek többé nem jelentkeznek a budgetben, mert ezeket nem minden esztendőben vetik ki. Patay Tibor; Halljunk egy kis kereseti adót! Ulain Ferenc: Hát még a társulati adó! (Egy hang a szélsőbaloldalon : A, villányi birtokvásárlás adójáról is fogunk beszélni! Zaj.) Propper Sándor: A kereseti adóról és a társulati adóról is fogunk beszélni, de méltóztassék megengedni, egyszerre nem lehet mindenről beszélni. Látjuk ebből, hogy a magyar adórendszer ugy fejlődött végig egészen napjainkig, ahogy elindult 1868-ban a földbirtok kímélésével és a fogyasztási adók túlsúlyba helyezésével, és ma az a helyzet, hogy az állami kültségvetés legerősebb tartóoszlopai még mindig a fogyasztási adók. Egész sereg ilyen van, amelyekről majd leszek bátor beszélni. Csak azt akarom itt még megjegyezni, hogy a fogyasztási adó az adótudósok szerint, az adóelméletek szerzői szerint is a legantiszociálisabb és legigazságtalanabb adórendszer. Igaz ezzel szemben, hogy állampénzügypolitikai szempontból viszont a legkényelmesebb, a legkönnyebb, mert itt nem kell bevallás, nem kell behajtás, itt nincs késedelmi kamat, egyáltalán nincs késedelem, hiszen a fogyasztó kora reggeltől késő estig egyebet sem tesz, mint hogy a maga adóját lerója s a hány vásárlási tétele van, annyi fogyasztási adótételt fizet, ezzel nincs bíbelődés, ez befolyik az államkasszába automatikus utón. Ez a kényelmesség egyrészt, másrészt pedig a birtokos, vagyonos osztály s a nagytőke érdeke azonban nem jelenti azt, hogy az állani ezt az igazságtalan, antiszociális adónemet túlságos mértékben igénybe vegye. Méltóztassék meghallgatni, hogy mit mondott pl. a fogyasztási adókról már igen régen, amikor a mai korszak még egészen ismeretlen volt és olyan gazdasági viszonyokról, mint a maiak, még csak álmodni sem mertek a közgazdászok, Jean^Baptiste Say francia közgazdász, a következőket mondja: »Cours complet d'économie politique« című könyvének VIII. rész VIII. fejezetében (olvassa): »A pusztán arányos adó nem súlyosabb a évi szeptember hó 5-én, kedden. szegényre, mint a gazdagra? Az, aki csak azt a kényéi-mennyiséget keresi meg, amely a saját és a családja táplálására szükséges, pontosan ugyanabban az arányban adózzék, mint az, aki kiváló képességei, kiterjedt birtokai, lényeges tőkéi révén nemcsak a fényűzés minden élvezetét biztosítja magának és hozzátartozóinak, hanem évről-évre gyarapítja is à gazdagságát? Nem találunk az ilyen állításban olyasvalamit, ami megbotránkoztatja a méltányosságot?« Tovább ezt mondja Say (olvassa) : »A fogyasztásra kirótt adó szükségszerűen arányban áll a fogyasztott áru mennyiségével; és mivel az elfogyasztott áru mennyisége nem követheti a vagyon arányát, ebből az következik, hogy az ilyenfajta adózás, amely a nagyon megadóztatott országokban a főszerepet játssza, annál súlyosabban éri az adózásra kötelezetteket, minél kevésbé gazdagok. Valóban ember, akinek 300.000 frank jövedelme van, nem fogyaszthat háromszázszorta több cukrot vagy bort, mint az, akinek csak 1000 frank jövedelme van. Tehát a kevésbé tehetősek azok, akik ebben a tekintetben valósággal progresszív adót fizetnek, olyan adót ugyanis, amely épen abban az arányban növekszik, amilyen arányban az adózásra kötelezett ereje csökken. Ez a közvetett adóknak egyik nagy hibája, amellyel szemben az egyenesadók fokozódó progresszivitása csak igazságos, de még mindig tökéletlen kárpótlás lenne.« Simon de Sismondi azt mondja »Nouveaux Principes d'économie politique« című munkájában (olvassa) : »Ha az ember fáradságot vesz magának, hogy egybefoglalja a gazdagok jövedelmének különböző részeit, amelyeket ilyen módon kivonnak az adózás alól, megállapíthatja, hogy legfeljebb kiadásainak a tizedrészét érinti valamilyen fogyasztási adó. Hogy ezek az adók mindegyre jobban növekszenek a bevételek arányában, minél lejebb szállunk a szegényebb osztályokhoz és valamennyiök legszerencsétlenebbjeihez, a gyárimunkásokhoz, akiknek fogyasztása csaknem kizárólag az élelmiszerekre szorítkozik, amelyeket a városokban vásárolnak és bevisznek s akiknek adója legparányibb részében sem hagyja érintetlenül a jövedelmüket.« Nem destruktiv ember volt Sismondi ; polgári közgazdász volt. Méltóztassanak ellenőrizni, méltóztassanak a könyvét elővenni és elolvasni. A fogyasztási adókról szó szerint ezeket mondja. Adam Smith angol közgazdász pedig azt mondja (olvassa) : »A szükséges élelmiszerek adója csaknem ugyanazzal a hatással van a nép sorsára, mint a terméketlen talaj, vagy a rossz éghajlat. Ezek az adók ugyanolyan módon drágítják meg az élelmiszert, mintha annyival több munkába és és több kiadásba kerülne a termelésük. Az adóknak ilyen fajtái, ha bizonyos pontig emelkednek, épen olyan szomorú kalamitást jelentenek, mint egy talajnak a terméketlensége, vagy a kedvezőtlen időjárás, mégis épen
