Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-52
À nemzetgyűlés 52. ülése 1922.évi szeptember hó 16-án, szombaton 441 rémeket lát, amikor mindig mint kis krampuszok bukkannak elö a képzelt kommunisták. Hát csupa kommunistából áll ma Magyarország ? Mert ha valaki a maga véleményét, amely nem "kongruál más véleményével, magyarán el meri mondani valaki, rögtön jön a kommunistaság megbélyegző jelzője. Hagyjunk fel ezzel a nevetséges, gyermekes játékkal és semmi esetre sem menjen el ez odáig, bogy már Madách remekművéhez is hozzá merjen nyúlni. Vagy vagyunk kulturnemzetj amely fel tud emelkedni magasabb színvonalra, vagy pedig vagyunk egy politikai komédiások színköre, ahol jobbról-balról más és más kórusok fújnak és mindig vannak vezérszereplők, vezérkomédiások, akiknek kórusai egymást akarják túllicitálni ebben a szerencsétlen országban. Ezek váltódnak ki az emberbői akkor, amikor azt látja, hogy nálunk a kultúra fejlődése nem jutott olyan fokra, hogy végre egy bizonyos kulturvilágnézlete legyen az embereknek. És amikor ennél a kérdésnél ezek felvetődnek bennem, ebben látom annak a bajnak is gyökerét, hogy a vidéki színészet idáig juthatott. Mert a vidéki színészetet nem támogatta alá senki. Hiába irtak hosszú időkön keresztül kulturhistorikusok a vidéki szinészet nagy hivatásáról, hiába rajzott ki a vidéki színészetből a magyar művészet annyi dicsősége és hiába történt az, hogy Magyarországon minden író abban kopogtatta el tollát, mert fanatikus érzülettel hirdette azt, hogy az irodalmon és művészeten keresztül lehet mentesíteni egy nemzet szándékait és jövőbeli céljait; hiába tették, hogy minden egyes alkalommal ezeknek a nagyságoknak az odavetitésével próbáltak ideált adni a nemzetnek. Hiába, a nemzetnek uj ideáljai vannak és nem ott keresik azokat, ahol igazán kellene: az eszmélkedek, a gondolkozók, a művészileg érzők és a művészileg alkotók táborában. Ez az oka annak, hogy lassan-lassan, lesorvadt az a naiv lelkesedés, amely élt e nemzet elődeiben a nemzeti művészet iránt. A kordén járó magyar művészeknek voltak nagy fanatikusai a legmagasabb rangú és legnagyobb címeket viselő magyar emberek között, voltak olyan mecénásai, akik megérezték, mit jelent a magyar nemzeti életre nézve a színészi játék, a játékszínek, amelyeket pajtákban ütöttek fel, vagy amelyek vidéki,kastélyokban kaptak vendégszerető hajlékot. Erezték, mert magyarok voltak lélekben és ez az érzés nem volt összekonfundálódva semmivel, semmi hamissal. Nem öblös hazafiság volt, hanem mélyen érzett hazafiság, egy kis feltörekvő nemzet kulturáhitata, amely minden téren megnyilvánult és megbecsülte a kulturmunkást, abban a szegény kis vándorkomédiásban is. Végre lélekben alázatosan le kell hajolnunk a művészet igazi munkásai előtt nekünk, szegény magyaroknak, akik mindig azt hangozNEMZETGYÜLESI NArLO. 1922—1926.— IV. KÖTET. tatjuk, hogy a magyar kultúrfölénnyel fogjuk visszaszerezni a nemzeti becsületet. Méltóztassék végre a kultúra igazi jelentőségét megérezni ebben az országban; ne legyen ídegen hang az, amely kultúráról beszél, hanem a lelkünkben visszacsendülő visszhangot adjon. A magyar kultúra jövője jelenti a magyar nemzet jövőjét és jelenti mindazt az álmot és vágyat, amelyek pártpolitikai különbség nélkül élnek mindnyájunkban a régi nagy történeti Magyarország felé. Ezek a szegény emberek, akik most ott állnak az ország szine előtt és feltárják szivük sebeit és a maguk nyomorúságát, megérdemlik azt, hegy ne csak kegyelettel, hanem tisztelettel is közeledjünk a fáj dalműk felé és igyekezzünk őket mai nycm.ciuságcs helyzetükből kiemelni. Nem tudom elhinni, — csak tévedés lehet, valahogy a lapok tévedése — hogy tegnap a vidéki színigazgatók küldöttsége fenjáit vclna a belügyminister urnái, az erszáges főkapitány urnái, valamint a kultuszminister urnái és hogy mind a hárem helyen zárt ajtókra találtak legyen, csupán egy ministeri tanácscs ur veit clyan szíves fegadni ezt a szegény küldöttséget. Valószínűnek tartom, felteszem a belügyminister úrról, aki fiatal és mélyen érző lelkű ember, hegy teljes megértéssel és idealizmussal nézi ezeket a kérdéseket is, hogy nagy elfoglaltsága okezta azt, hegy nem fegadhatta ezeket a jajgató embereket. Én szeretném azt, hogy elsősorban ezek juthassanak be a ministeri szobákba és ne a kiváltsa gcsak, akik amúgy is igen gyakran járnak a ministeri szobák ajtai he z gilincselni, hegy a szegény panaszkedók, a szekény színigazgatók és mis egyéb nyem.crgók jussanak be oda, mert ha ezek tudják azt az ajtót kinyitni, akker nagyobb lesz a bizalom a kermányzat iránt, a béke és a megnyugvás szelleme jobban el fog áradni ebben az erszágban. Nem hiszem tehát, hogy a belügyminister ur szándékcsan ne fogadta vclna őket, biztcsan nagy elfoglaltsága veit az oka. Nagyon örvendek tehát, hogy a vidéki színigazgatók panaszait itt szemtől-szemben elmondható m. A rendőri díjak 400 százalékkal emelkedtek. Én ugyan láttam egy statisztikát, t. Nemzetgyűlés, amelyet a belügyminister ur készíttetett magának, azonban az én infermációim ugy szólnak, hogy 400 százalékkal emelkedtek ezek a rendőri díjak. Ezekhez járulnak a tüzcltódíjak és egyéb de legi kiadások, hiszen a vidéki szinházdiiektcrck nem mindenütt kapnak kész színházat, ki kell bérelniök egy szálló termét vagy más kisebb lokalitást, azt világítani, fűteni kell, még a szinpadot is neki magának kell felvernie, kölcsönöznie kell hezzá az anyagot. Ez cifra, keserves nyomeruság, hogy amiker a rivalda lámpái rávetődnek arra a nehezen összetákolt színpadra, mégis adják az élet illúzióját, azt a gyönyörű isteni ke médiát, airelyet visszatükrözve mindig clyan szívesen látunk a színpadról, ahol álmaink megvalósulását keressük, ahol azokat a szépségeket, amelyeket az élet nem nyújthat nekünk, felfedezni kívánjuk. 56
