Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-45
A nemzetgyűlés á5. ülése 1922. évi szeptember hó 5-én, kedden. m szülő javaslatoknál a birtokosságot valamilyen különlegesen nagy sérelem fenyegetné. Beszélnek nemzetfen tartó elemről; beszélnek arról, hogy a föld eddig is erején túl adózott ; beszélnek arról, hogy az adózás, illetőleg a közteherviselés szempontjából a föld a háború alatt különösen igen nagy részt kért és kapott ; beszélnek maximálásokról és beszélnek rekvirálásokról, amelyek a földbirtokra igen-igen nagy terhet róttak. Hát hiszen ez lehetséges, igen t. Nemzetgyűlés. Mindenesetre nem megszokott formája az államigazgatásnak, hogy erőszakkal nyúlnak bele a magántulajdonba. Normális időkben ezt nem is szokták megcselekedni, a háború azonban szükségessé tette. De én figyelmeztetem az igen t. Nemzetgyűlésnek ama tagjait, akik ezt mint gravament hozták fel s akik a birtokosság nagy áldozatkészségéről és áldozatairól emlékeztek meg. méltóztassanak tudomásul venni, hogy nemcsak a búzát rekvirálták és maximálták, hanem az egész országot, az országnak minden lakosát. Rekvirálták a munkaerőt, (Igaz! ügy van! a szélsöbaloldalon.) rekvirálták ós maximálták a munkabéreket, noha nem is pragmatikusan/ Mindenkinek kutyakötelessége volt elmenni oda, ahova elküldték, ki a harctérre, az irodákba, a munkahelyekre, és tessék elhinni, az ipari munkásságnak, az alkalmazottaknak a munkahelyeken való háborús teljesítménye volt legalább is olyan áldozat és volt legalább is olyan megerőltető, mint amilyen áldozat és megerőltető volt a nagybirtokosok szempontjából a maximálás és a rekvirálás. (Zaj.) Nem mondom én, hogy ez a szisztéma, a maximálás és a rekvirálás helyes, de méltóztassanak figyelembe venni azt, hogy a háborúban az akkor eleven közgazdasági teória szerint elkerülhetetlen volt. És ha a munkásság mindenét odaadta, ha a birtoktalanok elmentek katonának, — módjával a birtokosok is — ha a munkások elmentek a harctérre,—munkások alatt értem természetesen a földmunkásokat is — ha elmentek a gyárba és ott kellett dolgozniok, ahova őket berekvirálták, ha törvénnyel tiltották meg, hogy a munkás a maga munkahelyét változtassa: méltóztassék elhinni, van ez olyan súlyos áldozat és van olyan becses az ország érdekében, mint fiz, hogy az r állam kénytelen volt maximálni és rekvirálni. Én ezt mint engedményekre való jogosultságot nem vagyok hajlandó elismerni, épugy, mint ahogy a munkásság számláját nem nyújtom be azért, amiért a háború alatt mindenféle téren és mindenféle tekintetben igénybevették. Erre tehát, azt hiszem, legjobb volna nem emlékezni. Már most nézzük meg a kiindulási alapot. Ha a földbirtok erején túJ viselte a terheket, nézzük meg a számokat. Én már olyan ember vagyok, az a bogaram, hogy mindent szeretek számokkal megalapozni. Az elindulásnál, 1879-ben, a föld tiszta hozadékát 204 millió forintban állapították meg, mint adóalapot. Az akkor aktiv Gaal G-astonok egészen természetes, hogy ez ellen keményen viaskodtak, vétót jelentettek be és az akkor szintén panaszkodó nagybirtokosoknak sikerűit is leszoritaniok ezt a 408 millió koronás megállapítást 310 millió koronára; NagyMagyarországon az összes földek után 3Í0 milliós hivatalos hozadéki megállapítás alapján vetették ki az adókat, az állattenyésztés, a mezőgazdasági iparágak adómentesek maradtak. Már most roppant érdekelhet minket az, hogy megfelel-e ez a megállapítás, legalább megközelítően, a valóságnak. Mert az adómorál és a teherviselés gazdasági és egyéni következményei szempontjából tudnunk kell azt, hogy ez a megállapított hozadék megfelel-e a valóságnak. Ha súlyos az adóteher és a hozadék valóban annyi, mint amennyit hivatalosan megállapítottak, akkor ennek érezhető gazdasági, egyéni, birtokeltolódási stb. következményei lehetnek. 1893-ban az akkori pénzügyminister emlékiratot dolgozott ki, melyben azt mondta, hogy ez a 310 milliós hozadékmegállapitás igazságtalan, mert a hivatalos hozadéknak legalább két és félszerese a valóságos hozadék. Wekerle Sándor 1907-ben a főrendiházban azt mondotta, hogy a föld hozadéka a hivatalos 310 millió koronás becsléssel szemben legalább is 3000 millió korona, tehát valamivel kevesebb, mint a tízszerese a hivatalos megállapításnak. Ne nekem méltóztassék a fejét lóbálni, t. Halász képviselő ur . . . Halász Móric : A magamét lóbálom ! (Derültség.) Propper Sándor : . . . hanem Wekerlével tessék vitába szállani, mert ez az ő megállapítása, ezt én őtőle kölcsön kértem. Hegedűs Lóránt a nagybankok hitelviszonyai és hiteladatai alapján állapítja meg, hogy Magyarországon egyes birtokoknál különbözően, de kettőtől negyvenig terjedően magasabb a valóságos hozadék, mint a hivatalos megállapítás. Ezért Hegedűs Lóránt felel. De ha ezzel nem méltóztatik megelégedni, leszek bátor olyan forrást említeni, melyben önök sem fognak kételkedni. Fellner Erigyes »Ausztria és Magyarország nemzeti jövedelme« című székfoglaló munkájában azt mondja, hogy a magyar földbirtok tiszta hozadéka 4,141.349,356 korona . . . (Egy hang a Mzépen : Es mennyi fillér?) A fillért nem irta oda, de ha a képviselő urnák Fellner Frigyes nem elég preciz, nem tehetek róla. B. Prónay György : De Fellner bevallja, hogy súlyos a földadó. Azt is tessék felolvasni! Propper Sándor: Azt mondja továbbá Fellner Frigyes, hogy a földmivelés nyers hozadéka 5.085,118.000 korona, az állattenyésztés nyers hozadéka 2.247,209.714 K, a mezőgazdaság nyers hozadéka tehát összesen 7.332,327.714 korona. Ebből leszámítja a következő termelési költségeket azért, hogy a tiszta hozadékot ki-