Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-51

380 A nemzetgyűlés 51. ülése 1922. éérzéseket, minő közbeszólásokba öltöztetett érzéseket vált ki Janka igen t. képviselő ur beszéde. Örömömnek akarok kifejezést adni, mert azt látom, hogy a Ház minden oldalán rendkivül nagy, lángoló tüzes szeretet nyilvánul meg a vallási gondolat és a hazafiasság megbecsülése iránt, (ügy van! ügy van! Felkiáltások a jobboldalon : Es az egység iránt!) Épen ez az, amire nekem ki kell térnem. Mindenekelőtt kell hogy számoljunk azzal a történelmileg adott helyzettel, hogy Magyarország, mint a kultuszul inister ur oly bölcsen mondotta, vallásfelekezet szempontból, sajnos, nem egységes. Kell mondanom ezt, hogy sajnos, mert hiszen ha egységesek volnánk nemcsak faji szempontból, hanem a vallási gondolat szempontjából is, ez rendkivül nagy erőt kölcsönözne a mi nemzeti és állami életünknek. Mivel azonban ez egy történelmi adottság, számolnunk kell ezzel a ténnyel, ép ugy, mint valamely természeti, vagy bármely más történelmi adottsággal, és meg kell értenünk valamennyiünknek, hogy a katholikus vallási gondolat a maga történelmi kifejlődöttségében egyéniség, és a protestáns vallási gondolat a maga immár négy évszázados történelmi magyar kifejlődöttségében szintén egyéniség. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Már most, mikor arról van szó, hogy fogjunk össze, hogy értsük meg egymást, keresztények, akkor ezt mi nem abban az értelemben gondolhatjuk, hogy eszközöljünk valamiféle ReligionsMengereit, a vallásoknak valami összekeverését. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Nem azt gondoljuk, nem tehetjük azt fel, hogy az az acéldereku, történelmileg kifejlődött magyar katholikus gondolategyéniség odaadja magát a szintén acéldereku történelmileg kifejlődött protestáns vallási gondolategyéniségnek. Az egyik éli a maga külön egyéni életét, a másik is éli a maga külön egyéni életét, csak az kell, hogy a kettőben buzogó erőforrások, a nagy etikai érzések, a felséges ideálok, amelyeket mindegyik hordoz, az egyik a buzogányos, a másik a kakasos, a harmadik a kettő-keresztes templomba járván, ezek összecsapjanak egy nagy oltáron a magyar fajiság és a magyar államiság érdekében. (Élénk éljenzés és taps. Egy hang a jobboldalon : Haller most nem tapsol!) Haller István: Mi baja van velem? Vass József népjóléti és munkaügyi minister: Ebből a szempontból kell tehát megértenünk ugy a katholikus, valamint a református s általában protestáns egyházaknak saját, vallási legmélyebb gondolataik védelmére irányuló cselekvéseit és törekvéseit. Én most nem akarok kitérni arra, hogy a protestáns egyházak a maguk részéről központi intézkedésekkel hogyan próbálják nagyon helyesen és nagyon bölcsen megvédeni az ő vallási gondolatuk egyéniségét és karakterét, csak ki akarok térni valamiképen arra az egy szempontra, hogy miért van benn a katholikus kánonjog törvénykönyvében az a tilalom, amely | i szeptember hó 15-én, pénteken. ugy hangzik, hogy vetitum est fidelibus interessé, hogy tilalmas a katholikus hiveknek a nem katholikus egyházak ünnepségein résztvenni. T. Nemzetgyűlés ! Mindenekelőtt arra kivánom felhivni a figyelmet, hogy ebben a szövegben ez a szó használtatik, hogy »fidelibus«, azaz a hivőknek tilos. Ez ugyan nem jelent annyit, hogy a papoknak nem tilos, mert a katholikus pap is hivő, ő is a hivek közé tartozik, a hierarchikus beosztottság a papot, bárminő fokon van, nem veszi ki a hivők fogalma alól. Mikor azonban az egyház, a kánonjog, ennek a paragrafusnak megszövegezésénél ezt a szót használta, azt a gondolatot tartotta- szem előtt, amelyet én különösen ki akarok emelni, hogy t. i. a hivek nagy tömegében rejlő vallási gondolat egyéniségét kell védeni és szem előtt tartani. Hogy értem én ezt, t. Nemzetgyűlés ? Hozok egy példát, amely a t. szociáldemokrata képviselő urak mentalitására vonatkozik. Saly Endre: Mindjárt gondoltuk! Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Mindjárt gondolták ? Mert valószinüleg emlékeznek, hogy elég sokat foglalkoztam harcos módon ezekkel az ügyekkel. Saly Endre : Jó céltáblák vagyunk mindig ! Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Mindenesetre azonban kérnem kell, hogy ne méltóztassanak ugy berendezni közbeszólásaikat, hogy ne akkor alkalmazzák őket, mikor én is beszélek, mert akkor nem tudom megérteni azokat. (Mozgás a szélsőbaloldalon.) Saly Endre : Hát akkor szóljunk közbe, mikor nem beszél ? Vass József népjóléti és munkaügyi minister : A t. szociáldemokrata képviselő urak igazat fognak nekem adni, amikor azt emlitem meg, hogy az ő szakszervezeti, általában szervezkedési küzdelmeikben mentalitásuk egyik vezető gondolata az illető szervezendő tömegeknek bizonyos értelemben — az ő értelmükben — leendő öntudatra ébresztése. (Igaz ! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Ugyebár, igaz ? Mert hiszen nagyon jól emlékszem én a szociáldemokrata német és magyar vezérek kiszólásaiból olyanokra, hogy »átkozott közönyösség, átkozott indifferentizmus. átkozott megelégedettség«, — még ilyen is — vagyis a latens érdekellentéteket, amelyek egyegy gazdasági értelemben vett osztályban rejtőznek, de még öntudatra nem virultak ki, a t. szociáldemokraták agitációja öntudatossá próbálja kivirágoztatni, hogy harcos módon állitsa azután egymással szemközt a tömegeket, és ez az, amit azután ők osztályharcnak neveznek. T. Nemzetgyűlés! Abban, amit ők mondanak, van valami igazság, t. i. egészen bizonyos az, hogy a történelmi folyamat, maga az evolúció is abban az irányban dolgozik, hogy azok a nagy igazságtalanságok, azok a nagy, egyelőre elméletben létező és csak egy pár szociológus vagy egy pár historico-politikus éles szemével meglátható igazságtalanságok lassan-lassan ön-