Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-50

352 A nemzetgyűlés 50. ülése 1922. Amint méltóztatnak látni, nem egészen számitások nélkül állitottam össze ezt a tabellát s megállapítom belőle, — természetesen csak hozzávetőlegesen — hogy amit a javaslat igy az alsó fokozatoknál létminimum címén elengedne, azt bőségesen behozná magasabb kategóriáknál a progresszió révén. Azt hiszem, hogy az ország mai gazdasági helyzetében, akkor, amikor létminimumról beszélünk és azt akarjuk biztosítani, hogy mindenki a levegőhöz a kenyeret is. meg tudja magának szerezni, ilyen javaslatba bele kell mennünk. Azért állitom be a táblázatba a magasabb kategóriáknál az ugró-progreszszivitást, mert ma nem lehet árról beszélni és azt igényelni, hogy egyes osztályok túlságos jólétben éljenek, a többiek pedig kenyeret se tudjanak maguknak szerezni. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Azoknál, akik magas keresetet érnek el, bizonyos középarányon túl, középháztartáson túl, ahol körülbelül a fényűzés, a jólét kezdődnék, indokolt, hogy a progresszió megfelelő ugrásszerűen menjen felfelé s hogy azok az államfen tartáshoz annyit adjanak össze, amennyi ezen jövedelemhez illő. Kérem a javaslatom elfogadását. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ugyancsak a 17. § 5. bekezdésénél javaslom, hogy a 8. sorban a »lakáspénz« szó töröltessék. A lakáspénz t. i. egyszer már meg van adóztatva, illetőleg többször is. Semmi méltányosság nem szól amellett, hogy a lakáspénz címén, tehát nem jövedelemként, hanem átmenetként bizonyos meghatározott szükségletre kiadott összeget többször is megadóztassunk. A lakáspénz tekintetében az alkalmazott tulajdonképen egy közvetítő a munkaadó és a háztulajdonos között. A munkás a munkaadójától ezen a címen megkapja jövedelmének egy részét, amelyet nagyrészt azért állapítanak ilyen címen meg, mert a kis háztartás a lakáspénzt nem tudja összerakni, és ha a lakáspénzt bizonyos helyen nem takarítanák össze, akkor minden házbérnegyedkor az előtt állana, hogy nem tudná a házbérét kifizetni. A lakáspénznek semmi más jelentősége nincs, mint az, hogy az alkalmazott jövedelmének bizonyos részét meghagyja a munkaadójánál, azt bizonyos időközökben egyszerre megkapja, mert nála természetesen, minthogy állandó deficitben van, elmenne a napi megélhetésre, így ez a pénz megmarad, tehát ő a közvetítő, amennyiben a lakáspénzt ilyen címen megkapja, összespórolva és szépen átviszi, átutalja a háztulajdonoshoz, Miért kellene ezért külön adót fizetni, amikor egyrészt a házadónál a házbérjövedelem már meg van adóztatva, másrészt különböző kincstári részesedések olyan erősen sújtják a lakókat a lakásadó címén, hogy nem tudnám belátni, hogy miért kellene a lakáspénzt — amennyiben ilyen jövedelmek fennállanak — különösen havi alkalmazottaknál még nem tudom, harmadszor vagy negyedszer is megadóztatni. Ez nagyon antiszociális dolog, annál is évi szept. hó 14-én, csütörtökön. inkább, mert magának a lakáspénznek elsőfokú megadóztatása is antiszociális, mert azt jelenti, hogy több pénzért kevesebb lakrészt kap, tehát igy rosszabbak lesznek a lakásviszonyok. De többször megadóztatni már túlmegy az antiszociális meghatározáson is, erre nem is igen lehet megfelelő meghatározást találni. Javaslom tehát, hogy a 17. § 5. bekezdésének 8. sorában ezek a szavak : »pl. lakáspénz« törlendő. Ugyancsak az 5. bekezdés végére beszúrandó lenne ennek logikai folyományakép : »A lakáspénz nem esik e fogalom alá.« A 6. bekezdés a darabszámra dolgozó munkásokra vonatkozik. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Propper Sándor : Meg kell állapitanom, illetőleg fel kell tételeznem azt, hogy a kpdifikátor a darabszámos munka legényével nem volt egészen tisztában. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A szakasz ugyanis azt mondja (olvassa) : »A darabszámra dolgozöknál,nemkülönben az akkordmunkánál a kifizetett egész illetményt egy hétre járó illetménynek kell tekinteni s az adót a heti illetmények után járó adótételek szerint kell kiszámítani és levonni.« A darabszámos munka lényege az, hogy egy munkás vagy munkáscsoport elvállal bizonyos mennyiségű munkát elkészítésre és megalkuszik a munkáltatóval darabszámbérben. A munka tarthat egy hétig, két hétig, három hónapig vagy félesztendeig is; (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) ameddig ez a munka befejezve nincs, amíg az utolsó szöget be nem verték, addig a munkás vagy a munkáscsoport ennek a munkának megállapított bérére csak u. n. kontókat, előlegeket kap s mikor azután az egész munkamennyiséget bevégezte, akkor következik az elszámolás, vagyis a kontóban kapott összegeket összeadják és az igy kijövő összeg és az alku összege közötti differenciát neki kifizetik. Ez nem egyheti munka eredménye, mert előfordul, hogy valaki dolgozik három-hat hónapig egy munkán, kap hetenként bizonyos öszszeget és a végén elszámol, amikor kijön egy nagyobb összeg, mint felesleg, amely azonban nem felesleg, mert azt tulajdonképen előlegezte a vállalatnak, és azt csak azért nem fizetik ki neki, mert biztosítékot akarnak arra nézve, hogy a munkát nem fogja félbehagyni. Az ipari munkánál, a képzett ipari munkánál t. i. rendkívül fontos, hogy a megkezdett munkát ugyanaz a munkás fejezze be, mert különben a munka nem jól esik ki. Az igy a munkaadónál maradt öszszeg tehát biztosíték akar lenni a munkaadóra nézve a tekintetben, hogy a munkás nem fogja otthagyni munkaközben, és bizonyos biztositéka van arra nézve, hogy a munkás végig fogja csinálni a munkát, az egész akkordot befejezi, s ebben az esetben kapja meg a munkás az akkordfelesleget.