Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-50
A nemzetgyűlés 50. ülése 192.2. Már most teljesen méltánytalan és igazságtalan, hogy a munkásnak, aki munkaadójának hitelez hetekig, vagy hónapokig, és csak apró kontókat kap s a megélhetéshez bizonyos hiteleket vesz igénybe a boltosnál és egyebütt, hogy fedezhesse időközi szükségleteit, amelyeket majd az akkordfeleslegből fog megfizetni, egyheti keresetképen számitsák fel ezt a keresetét és esetleg súlyos progresszió alapján adóztassék meg ez alapon. Tisztelettel kérem tehát a 6. bekezdés helyett a következő szöveget felvenni (olvassa) : »A darabszámra dolgozóknál, nemkülönben az akkordmunkánál a kifizetett egész illetményt annyi hétre kell elosztani, ahány hét alatt az akkordkereset létrejött, s az adót a heti illetmények után járó adótételek szerint kell kiszámítani és levonni.« (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Itt a kincstárt veszedelem nem fenyegeti. Akkordmunkát ugyanis többnyire nagy gyárakban, nagy cégeknél végeztetnek. Ezek a nagy cégek pontos lajstromot, kimutatást, könyvelést vezetnek arról, hogy bizonyos munkát melyik csoport mikor kezd meg, mikor végzi be, és mikor számoltak vele el, úgyhogy egészen könnyen és egyszerűen ellenőrizhető, hogy hány hétre oszlik meg az az akkordfelesleg, amelyet a munkás vagy a munkáscsoport azért a munkáért kap. A kincstárt tehát az a veszély nem fenyegeti, hogy egyes munkaadók vagy munkások kijátszhatnak a kincstárt és azt mondhatnák egy háromhónapos munkára, hogy hat- vagy tizhónapos munka, és igy alacsonyabb adót akarnának ez alapon fizetni, mert ez könyvelésileg pontosan ellenőrizhető. Ha azt akarjuk, hogy ebből az adóból necsak törvény, hanem jövedelem is legyen a munkások részéről a keresetük megadóztatása alapján, akkor tisztelettel kérem a nemzetgyűlést, méltóztassék ezeket az inditványokat elfogadni. Elnök : Szólásra senki sincs feljegyezve. Gaal Gaston : Én szólni kívánok. Elnök : T. Nemzetgyűlés ! Ebben az esetben, miután a Ház határozatához képest két órakor meg kell szakitanom a tanácskozást, a tanácskozást most félbeszakítom és az ülést délután négy óráig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Huszár Károly foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Következik az általános kereseti adóról szóló törvényjavaslatnak tárgyalása. A 17. §-hoz Graal Gaston képviselő ur van felírva. Gaal Gaston: T. Nemzetgyűlés! A 17, §-hoz részletes módosítást nem kívánok beadni, nem azért, mintha ezt a szakaszt ideálisnak tartaNEMZETGYÜLESI NAPLÓ. 1922—1920. — IV. KÖTET évi szept. hó 14-én, csütörtökön, 353 nám, hanem azért, mert nincs módomban megítélni azt, hogy ezeknek a bizonyos skáláknak összeállítása mennyiben felel meg annak az osztóigazságnak, amelyet ennél a szakasznál is, a többi törvényjavaslathoz hasonlítva, szeretnék megrögzítve látni. Szabó t. képviselőtársamnak skálájáról sem tudom egyhallásra megítélni, hogy helyes-e és természetesen nem tudom ezt megítélni az előadó ur skálájáról sem. Egyet azonban minden körülmények között konstatálni kívánok : hogy a megállapított létminimumot a magam részéről is feltétlenül kevésnek tartom. Vagy van létminimum vagy nincs. Ha komolyan akarnak valamit csinálni, akkor azt minden körülmények között ugy kell megcsinálni, hogy annak látszata is legyen. Már pedig az a létminimum, amelyet az előadó ur javasol, vagyis hogy a javaslat két első tételét egyszerűen elhagyjuk és az 5000 koronás havi fizetést vegyük fel mint olyant, amely bizonyos kategóriákon segitene, nem elégséges. Es kénytelen vagyok konstatálni, hogy a mai viszonyok között ezzel senkin a világon nem segítünk, (Igaz! Ugy van! bal felöl) mert hiszen hatvanezer korona évi jövedelem a mai viszonyok között oly kevés, hogy abból nemcsak hogy megélni nem lehet, de ez egyáltalán számba sem jön. Ha tehát a minister urnák tényleg az a szándéka, hogy itt is bizonyos létminimumot statuáljon, akkor feltétlenül el kell mennie legalább is olyan messze, hogy annak bizonyos jelentősége legyen. Ez az egyik, amit meg akartam jegyezni. A másik pedig az, amit már több ízben is felhoztam, hogy én semmit a világon nem perhorreskálok ugy, mint bizonyos haszontalan dolgokat, amelyek pedig a mi állami közigazgatásunkban — sajnos — özönével találkoznak. Nem tudom megérteni annak kényszerűségét és helyességét, hogy az állam a pénzt az egyik zsebéből kivegye, a másik zsebébe megint visszategye, és ez a művelet, hogy az egyik zsebéből kivegye és a másikba pedig betegye, egész nagy apparátust tegyen szükségessé, amely apparátust fizetni kell. Mert ha ez a szórakozás ingyen megtörténhetnék, azt mondanám, hogyha az állam közigazgatási apparátusa ráér ilyennel szórakozni, ám szórakozzék vele, de hogy ez a művelet nekünk költségünkbe kerüljön, ezt józanul az állam mai helyzetében fentarthatatlannak tartom. Nem birom megérteni azt, hogy amikor mindig arról beszélünk, hogy a tisztviselői kart lehetőleg támogassuk, mi értelme van annak, hogy abból a fizetésből, amit az állam neki adés amely összeg igen sok esetben, bizonyos tisztviselői kategóriákban a megélhetésre sem elég, szóval a létminimumon is alul van, az állam azzal szórakozzék, hogy ennek a tisztviselői fizetésnek bizonyos részét adóban először is számfejtesse, azután nyilvántartassa, behajtassa, azt a sok irka-firkát, papirost e célra elpazarolja és egész sereg »tisztviselőt tartson csak azért, 45