Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-49
A nemzetgyűlés 49. ülése J922, politikai megGyőződésüket változtatták, de óvatosan vigyáztak arra, hogy ez a változás akkép történjék, hogy mindig el tudjanak helyezkedni a kormány mögött, én pedig, ha felfogásomat revizió alá vettem, ilyen szempontokat soha sem tekintettem, hanem elmentem arra a padra, ahol üldözésnek, ha kellett, súlyos támadásnak voltam kitéve. Lehet, hogy nehéz idő volt 1907-ben, mikor képviselőtársam egy páholyfelterjesztésben álláspontját kifejtette, figyelmeztetem azonban, hogy 1917-ben még az a hatalom volt az állam élén . . . Ulain Ferenc: Már Tisza nem volt! Akkor ő már lemondott. Rassay Károly : • . • Tisza nem volt, de azok kezében volt a hatalom, akikkel a t. képviselőtársam harmonizált felfogásában és talán esak véletlen, hogy ma megint azok között ül, akik mögött a hatalom van. (Mozgás jobb felől.) Elnök : Ki a következő interpelláló ? Petrovics György jegyző : Rassay Károly ! Rassay Károly : Kérem interpellációmnak a következő interpellációs napra való elhalasztását. Elnök : Azt hiszem, a Ház beleegyezik, hogy Rassay képviselő ur interpellációját a legközelebbi interpellóciós napon mondhassa el. Ki következik? Petrovics György jegyző : Szeder Ferenc ! Szeder Ferenc : T. Nemzetgyűlés ! Hallottuk itt már többször egyes képviselők felszólalása alkalmával, hogy mostani leromlott állapotunkban tönkretett gazdasági életünk talpraállitása érdekében mindenkinek megfeszitett munkával kell dolgoznia. Nemcsak a családfőnek, hanem a család minden egyes tagjának munkához kell látnia és inaszakadtáig dolgoznia, hogy lerongyolt gazdasági életünket és tönkretett országunkat újjá épithessük. Minduntalan arról hallunk beszélni, hogy országunkat csak munkával, ismételten munkával és szorgalommal lehet ujjáépiteni. Én is ezt vallom : egyetemes és országos érdek, hogy itt mindenki dolgozzék, mindenki munkához lásson, hogy az ujjáépités munkájából kivehesse részét és viszont munkája révén foglalkozáshoz s igy kenyérhez is jusson. Szó esett itt már a nyár folyamán is arról, hogy a mezőgazdasági munkások egész tömege nem tudott elhelyezkedni az aratásnál. Ezt hivatalos helyen is beismerték, de egyébként is könnyű volt annak a kétségbevonhatatlan ténynek a megállapítása, hogy hiába akartak a mezőgazdasági munkások a nyári aratási munkálatoknál elhelyezkedni ott, ahol a téli kenyerüket megszerezhessék. Ez nagyjában nem sikerült nekik. (Mozgás a középen.) Halász Móric : Erre való a Horthy-akció. Szeder Ferenc : Erről is elmondom a véleményemet, t. képviselő ur, de engedje meg, hogy az előbb elmondottakat mint tényt megállapítsam, önök is tudják, hogy a háború előtt is azoknak, akik nem tudtak nyáron aratási munkához jutni, akik nem tudtak a mezőgazdaságon elhelyezkedni, nagyon súlyos napokat kellett télen átNEMZETGYÜLÍJSI NAPLÖ, 1922—1926. — IV. KÖTET. évi szeptember hő 13-án, szerdán, 329 élniök. Most pedig, amikor folyton fokozódó drágasággal állunk szemben, mikor 8500 korona körül jár a búza ára, amelyből előáll a legszükségesebb kenyér és evvel arányban áll minden életszükséglet! cikk ára : elképzelhetjük, hogy akik nem tudtak munkához jutni nyár folyamán, akik nem tudták szükséges kenyerüket beszerezni, azoknak milyen rettenetes napokat kell a tél folyamán általélniök. De nemcsak a családfő, aki már hosszú esztendőkön keresztül lerongyolódott, hanem ott van minden egyes családtag, ott vannak a gyerekek. Nézzék meg önök a mezőgazdasági munkások gyerekeit, — nem a gazdákról szólok, hanem azokról, akiknek nincsen földjük — rongyokba vannak burkolva, és mikor a múlt hetekben a tanyák közt jártam, láttam a mezőgazdasági munkások gyerekeit olyan cafatokban, rongyokban, hogy nem lehet megállapitani, hogy melyik a ruhájuk eredeti szövete. Elképzelhetetlen kin, szenvedés és nyomorúság vár azokra a családokra, akiknek a családfője a nyári mezőgazdasági munkálatoknál nem tudott elhelyezkedni. Ilyenek pedig elég tekintélyes számmal vannak. En magam is láttam, aki vidéken élek részben. Az alföldi városokban, aratás idején, a legszorgosabb munkák idején százával állottak az emberek a piacon, a koplalótereken, akik el akartak helyezkedni, de nem tudtají. Sőt most ujolag megismétlem azt, amit Szentes' város polgármestere itt a folyosón jelentett ki nekem, hogy idáig összeirtak 500 munkanélkülit, most értesítették telefonon, nyár folyamán, aratás idején, és amint később kitűnt, jelentékenyen többet összeírtak abban az egy városban is, de ugyanaz a jelenség mutatkozott minden nagyobb alföldi városban, igy Hódmező - Vásárhelyen, Békéscsabán és Szarvason. Halász Móric : Ennek a franciák az okai, mert elvették a Bánátot ! Ezt- tudja mindenki ! Szeder Ferenc : Azóta is szóvá tétetett ez a munkanélküliség, mert állandóan jelentkeznek most is azok, akik elhelyezkednének munkában ; aratás után, mikor már vége felé járunk a mezőgazdasági munkának, esetleg adódik mód és alkalom arra, hogy csak egy csekély töredéke elhelyezkedhessék ezen munka nélkül lézengő — mert kénytelenek igy lézengeni — mezőgazdasági munkásoknak. Van egy kimutatás a kezem között ; nem mondom, hogy az utolsó számáig pontos, azonban 34 községből érkezett jelentés hozzánk, amelyek szerint több mint húszezer ember van munka nélkül. Tessék most azt elképzelni, tessék ezt a jelenséget vagy legalább az alföldi vármegyékbe általánosítani, és akkor megkapjuk a munkanélküliség korképét. Egyik t. képviselőtársam közbevetette itt, hogy arra jó a Horthyakció, hogy ellensúlyozza a munkanélküliségből eredő nyomorúságot. Nem kételkedem abban, hogy megvan a hivatalos körökben a jó szándék, amikor egy ilyen akciót indítanak a nyomorúság lefokozására, de bármennyire nem kételkedem is jóhiszeműségükben, tudom, hogy az 42