Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-49
A nemzetgyűlés 49. ülése 1922. évi szeptember hő 13-án, szerdán, 327 minister ur és a ministerelnök ur az mondja, hogy az internálási eljárásnál bizonyos korrektivumok hgyelembe vétetnek, amelyek biztosítják, hogy ott igazságtalanságok ne történjenek, én ezzel szemben csak arra mutatok rá, hogy egy ilyen határozat elegendő arra, hogy valakit Zalaegerszegre lehessen internálni. Ez egy képtelen határozat volt, megfellebbezték és eljutott a belügyminister úrhoz, akinek különben fellebbezés nélkül is döntenie kell végső fokon az internálás kérdésében. A belügyminister ur ekkor hozott egy határozatot, amely nem áll rendelkezésemre, csak az a határozat, amellyel a budapesti államrendőrség fogház- és toloncügyosztáiya kiadja és foganatosítja a belügyminister határozatát. Ez a határozat a következőképen szól (olvassa) : »Fényes László éradönyi születésű 51 éves réf., hirlapiró foglalkozású, Budapest, VIII. ker., Nap-utca 23. sz. lakos fenti számú határozattal rendőri felügyelet alá helyeztetett.« A belügyminister tehát megváltoztatta az internálási rendeletet és helyébe a rendőri felügyelet alá helyezést állította. Ennek foganatosítására vonatkozólag a határozatban a következő rendelkezések vannak (olvassa) : »1. Budapest várcs területét rendőrhatósági engedély nélkül el nem. hagyhatja. 2. Köteles a fogház és tcloncügyosztálynál, Mcsonyi-utca 9. szám, földszint 2. ajtó hetenkint egyszer jelentkezni.« T. képviselőtársaim! Ha valaki tudja azt, hogy mit jelent ez a jelentkezési kötelezettség, hogy micsoda társaságban kénytelen az, akit egy ilyen határozat rendőri jelentkezésre kötelezett, egész délelőttöket eltölteni — ne méltóztassék azt gondolni, hogy csak internált vagy rendőri felügyelet alá helyezett egyének társaságáról, hanem bukott nőknek és közveszélyes munkakerülőknek társaságáról van szó, (Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Zsebmetszők ! Felkiáltások a jobboldalon : Odavaló !) — az meg tudja érteni ennek a pontnak a súlyát. De van további rendelkezés is (olvassa) : »Nyilvános helyiségeket nem látogathat, kivéve Baum János éttermét, Andrássy-ut 51. sz., ahova ebédelni és vacsorálni mehet. Gyűléseken, összejöveteleken, felvonulásokon részt nem vehet « Ez a határozat egy csodabogár. Elsősorban rámutatok arra, hogy elfelejtették megengedni szegény rendőri felügyelet alá helyezett egyénnek a reggelizést. Ha véletlenül odahaza nem tud magának reggeliről gondoskodni, ez a szegény ember itt most már naponkinti böjttel sulyosbitott rendőri felügyelet alá kerülne, (Élénk derültség.) mert reggeliznie nem. szabad . . . Drozdy Győző : Pedig református ember i (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Nem zsidó !) Rassay Károly : . . . arról nem is beszélek, nem ismervén az illető étterem tulajdonosát, hogy ha ez valami szigorú ember, egyszerűen vagy megtagadja az ebéd és vacsora kiszolgáltatását az illető rendőri felügyelet alá helyezett egyénnek, vagy esetleg olyan magas árakat kér, amelyeket nem tud megfizetni. Természetes dolog, hogy ez ellen van orvoslás. Valószinüleg kérvényt kell beadnia és egy uj vendéglőt megneveznie s igy ott m.eg.próbálni az elhelyezkedést. (Zaj.) De minden komikus oldala mellett mégis csak kétségbeejtő deleg, hogy egy magyar állampolgár^ akiről még mellesleg meg kell jegyezni, hogy lehet bárkinek bármily felfogása az októberi forradalmi szerepléséről, de hogy a kommün alatt szenvedett és többet szenvedett, mint azok . . . (Nagy zaj a jobboldalon.) Endre Zsigmond : Én sokkal többet szenvedtem. Rassay Károly : De a t. képviselőtársamnak módja volt a kornmün után a szenvedésekért elégtételt venni magának . .,. Endre Zsigmond : Azért nem lehet elégtételt venni. Rassay Károly : . . . nagyon súlyos amnesztia s elégtételt. Endre Zsigmond : Nekem nem kellett amnesztia. (Folytonos zaj a Ház minden oldalán. Elnök csenget.) Rassay Károly:... de Fényes László börtönben szenvedett a kommün alatt ; ő volt az, akit halálra kerestek. Engedelmet kérek, akkor legalább azt az egyet mégis megkivánhatja, hogy ne mint kommunistát állítsák oda, a fennálló társadalmi rend ellensége gyanánt. Endre Zsigmond : Kiszerkesztett engem, is ! (Nagy zaj a szélsőbaloldalon.) Rassay Károly : Lehet, hogy ez neki nagy bűne, de az internálási rendelet megalkotásánál elfelejtettek erre vonatkozólag külön szakaszt alkotni. T. Nemzetgyűlés ! A magam részéről a belügyminister úrhoz a következő interpellációt intézem (olvassa) : »1. Hajlandó-e a belügyminister ur a tarpai választásnál a közigazgatási hatóságok részéről elkövetett visszaélések tárgyában sü r gős vizsgálatot elrendelni ? 2. Hajlandó-e intézkedni, hogy a hatóságok részéről végre megszűnjék a politikai üldözés ? 3. Ennek megfelel őleg hajlandó-e Fényes László rendőri felügyelet alá helyezését megszüntetni ? Meg vagyok Győződve róla, hogy az igen t. belügyminister ur emancipálni fogja magát attól a gyűlölködő hangulattól, amely nálunk most már sokszor az igazságot is elhomályosítja és reparációt fog nyújtani egy ártatlanul meghurcolt embernek. (Éljenzés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a belügyminister urnák. Ulain Ferenc : Személyes kérdésben kérek szót. Elnök : Méltóztassék ! Rothenstein Mór : Tabellával vagy tabella nélkül ? Ulain Ferenc : Maguknak mindegy, hogy tabellával vagy tabella nélkül. Maguknak egyéb való. (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Mi az ! Mi váló nekünk ?)