Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-47
Á nemzetgyűlés 47. ülése 1922. évi szeptember hó 7-én, csütörtökön, 207 kod jók arról, hogy itt ebben az országban oly sokat felpanaszolt mamut jövedelmek megadóztassanak. Azt látjuk, hogy részvénytársaságoknál 30 százalék lesz a végső adókulcs. Közkereseti társaságoknál két millió korona a végsó jövedelem, amely után 20 százalék lesz az adókulcs. Itt ezek a százalékok meg állanak. Hát a 10, az 50 milliós jövedelműeknél ez. a kulcs menjen csak tovább is felfelé. Necsak a szegény emberek legyenek terhelve, hanem a gazdag emberek is. A kereseti adóval azt kell megállapítanom, hogy itt nincs minimum. Már pedig ez az adó voltaképen a leggyengébb erőt éri. Itt már az adóforrás nem állandó. Az egész kereseti adó tulajdonképen nem egyéb, mint egy jövedelmi adó. Ebben a tekintetben a pénzügyminister. urnák feltétlenül engedélyeznie kell bizonyos minimumot. Erre nézve a külföldi adótörvények is példát nyújtanak. Itt is rá kell mutatni arra, hogy a progresszivitás megáll egy olyan pontnál, ahol még nem szabad megállania. így a 17. § a heti és havi jövedelmeknél ugy rendelkezik, hogy 5 százalék a végső adókulcs, havi 80.000 koronánál pedig megáll. A 80.000 korona havi jövedelem még az életfentartásra is alig elégséges. Hát csak addig legyen progresszió ? Az igazi progressziónak azon túl kell jönnie, és itt kell utolérnie a jövedelmeket. Az iparos és kereskedő adójánál — megint a kereseti adóról beszélek — a kivetési kulcs 5 százalék, mely 10 százalékig emelhető. Ez pedig nézetünk szerint teljesen igazságtalan. Ugy lenne kontemplálva, hogy az illető helyhatóságnak, amelynek céljaira ez a kereseti adó átengedtetik, álljon jogában megállapítani azt, hogy 5 százalékot, vagy öttől felfelé menőleg 10 százalékig milyen százalékot kivan alkalmazni. Természetesen a helyi hatóságokat ebben a tekintetben az ő szükségleteik irányítják. Az adóztatásnak ilyen rendszerét teljesen igazságtalannak kell tartanunk. Nézetünk szerint ugyanolyan és ugyanolyan minőségű jövedelem után az ország : bármely részében ugyanolyan adóval kell terhelni az illető adóalanyt. Ugyanaz az adóforrás mellett az egyik helyen nem lehet több adót fizetni, mint a másik helyen, mert ez az általános teherviselésnek elvébe ütköznék. Ebben a tekintetben rá keli mutatnom még arra is, hogy a javaslatban ott sincs létminimumról, progresszióról szó. Az érdekeltség is nagy megértésnek adja tanújelét akkor, amikor mindezeket kifogás tárgyává teszi. Mindannyian megkaptuk a Kereskedelmi- és Iparkamarának, a Gyáriparosok Országos Szövetségének, a Baross Szövetségnek stb. ide vonatkozó javaslatát. Ebben a javaslatban az iparos és kereskedő érdekeltség mutat rá arra, hogy — idézem — »az 5—10 százalék között ingadozó, a pénzügyminister jóváhagyásától függő kulcs ismét csak aránytalanságokra és egyenlőtlen teherviselésre fog vezetniEz az egyenlőtlen teherviselés azonban most egy és ugyanazon foglalkozási ág keretein belül következik be, amikor például az egyik vidéki városban a kereseti adó kulcsa 10 százalék, a másikban pedig 5 százalék; mély tisztelettel kérjük, méltóztassék a kereseti adó kulcsot fixirozni«. Sőt épen ez az érdekeltség, habár szerintem ebben a tekintetben ez a progressziótáblázat nem teljesen helyes, rámutat arra is, hogy progressziót kell alkalmazni az 5 és 10 százalék között is. Ha nem is az általuk javasoltnak, de a progressziónak alkalmazását feltétlenül helyesnek tartom. Nagy hiba azonban az, hogy a pénzügyminister ur épen a kereseti adót kívánja a helyhatóságoknak adni. Itt ugy látom, hogy a pénzügyminister ur, mint finánc rendelkezik, akinek első és főcélja az állam bevételeinek minél nagyobb mértékben való fokozása. A pénzügyminister ur azért adta ezt a kereseti adót a városoknak, mert igy biztosithatja azt, hogy ezek a városok az ugyanolyan természetű jövedelmi adó behajtásánál is a legintenzívebben közreműködjenek. Hiszen amikor a kereseti adónak kivetéséről gondoskodnak, egyúttal a jövedelmi adó kivetésének érdekeit is szolgálják. A pénzügyminister ur előtt ez volt a finánc szempont az első és a főszempont. Én ezt nem helyeselhetem, mégpedig azért nem, mert ezek közül az adók közül, amennyiben azok valamelyikének átengedéséről lehet szó, feltétlenül a házadó kell, hogy legyen az, amely a várost és községet első sorban érdekli. Ebben a tekintetben további indokolásra nincs is szükség, olyan természetes ez a dolog. A helyhatósági háztartási politikába fe' tótlen ül a házadó illik bele. Természetesen én azokat a számításokat, amelyek megmutatnák azt, hogy az egyes adókból a pénzügyminister ur minő jövedelmet vár, nem ismerem ; mert ezek a számitások a javaslat indokolásához csatolva nem lettek. Viszont azt sem tudom, hogy milyen lesz tulajdonképen a helyhatóságok háztartásának rendezéséről szóló törvényjavaslat. Egyet azonban érzek, azt, hogy ez az adóbevétel lesz voltaképen a városnak főjövedelme. A falunak természetesen nem sokat ér ez, mert — amint Gaal Gaston képviselő ur megjegyzi — a faluban csak bognár, kovács és kevés más iparos van, szópal kevés olyan adóalany, akit a kereseti adó ér. Mi áll itt elő ? A kisiparost, kiskereskedőt, szellemi foglalkozást űzőt, a munkást, hivatalnokot fogja elsősorban a városok fentartása terhelni. Sőt azt is kiérzem e javaslatból, mert hiszen ez már benne van a földadó kivetéséről szóló javaslatnak 7. §-ában ís, hogy ennek az adónak átengedése folytán be fog következni az is, hogy a többi, adó után kivethető adópótlék mérsékelve lesz. En ezt sem társadalmi szempontból, sem pedig szociális szempontból helyeselhetőnek nem tartom,
