Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-47

Í92 A nemzetgyűlés 47. ülése 1922. évi szeptember hő 7-én, csütörtökön. hogy mi lesz a királykérdéssel. Hiába akarja beleszuggerálni bárki is a népbe, hogy az ország javára fizeti az adót, a nép a királyt várja. En, aki nagyon sokszor megfordulok most a nép körében és sürün érintkezem vele, több helyen hallottam arról : kinek fizetjük mi az adót, kinek állunk be katonának ? Szijj Bálint : A magyar államnak ! StrailSZ István : Méltóztassék ezt elhitetni a saját választóival. À nép azt mondja : micsoda ideiglenes állapot ez ? Annak nevezi, mondván, hogy ennek nincsen teteje. így fejezik ki érzésüket, véleményüket a kisgazdatársadalom széles körei. Nem győzőm ezt eléggé hangsúlyozni. Méltóztassék a pénzügyminister urnák .odahatni, még pedig pénzügyi, politikai, adópolitikai szempontból, hogy történjék ebben a kérdésben valami. Tudom, hogy önök előkészitenek valamit, mi is előkészitünk, a nép maga is előkészit, mert ez a munka titokban folyik. Mire fog ez vezetni ? Éles összeütközésre, mert itt a maga felfogásához mindenki erősen ragaszkodik. Ezt a kérdést be kellett hoznom a vitába és nekem ezek az adó javaslatok adnak reményt arra, hogy a királykérdés nemsokára megoldásra kerül. Az általános kereseti adóról szóló törvényjavaslatban ugyanis azt olvasom, hogy a királyi család apanázsa mentes" jövedelem. Sem tudom, a túloldal mire alapit ja ezt a kivételt, melyet a törvényjavaslat statuál, amikor trónfosztás jogosultságának alapján állunk. En örülök neki, viszont utalok egy körülményre, amely banálisnak látszik. A budapesti legújabb lak- és címjegyzékből a királyi család tagjai teljesen eltűntek, mintha itt nem élnének a királyi család tagjai. Hogy ki csináltatta ezt, nem tudom, felsőbb helyről sugalmazhatták, de bárki sugalmazta, helytelenül tette. Általános kritikámat tovább nem is folytatom, hiszen a legerősebb kritika már elhangzott, e javaslatok sorsát eldöntötte az élet. Itt van egy nagy többség, amely minden javaslat megszavazására kész még akkor is, ha az a lelkiismeretével, meggyőződésével ellenkezik. (Zaj és ellenmondások jobhfelől.) Haller István : Mind ellene beszéltek ! Ahányan beszéltek, mind ellene beszéltek ! Prónay is ellene beszélt ! Még Szijj Bálint is ! Strausz István : Akik felszólaltak, mind ellene beszéltek és csak a konklúzió volt az, hogy megszavazom. Parlamenti életünkben az első példa, amelyet én nem követek soha. De mondom, ennek a törvényjavaslatnak sorsát eldöntötte az élet. Itt van a többség, utalok rá. Ezt a közvélemény, a külföld és minden érdekelt tényező megszavazottnak tekinti. Es mit tapasztalunk ? Azt tapasztaljuk, hogy a koronánk még jobban ingadozik, romlik,. . . Haller István : Ma emelkedett ! Strausz István : Még rosszabb, mintha bizonyos fokon megállott volna. — Azt tapalsztaljuk, hogy az ipar és kereskedelem majdnem egészen megállt, azt tapasztaljuk, hogy a termelés csak teng. Ezeknek a javaslatoknak már beterjesztésük idejében ereztetniök kellett volna hatásukat, ha biznának abban, hogy ezek a törvényjavaslatok helyre fogják állítani az államháztartás egyensúlyát. Én nem bizom benne. Méltóztassanak megengedni, hogy beszédemet délután folytathassam. Elnök : A házszabályok szerint az ülést megszakítjuk délután 4 óráig. Az ülést addig felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. A szólás joga Strausz István képviselő urat illeti meg. StrailSZ István : Kérem a Ház tanácskozásképességének megállapítását. Elnök: A Ház nyilvánvalóan nem tanácskozásképes. Az ülést öt percre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Strausz István képviselő urat illeti a szó. Strausz István : T. Nemzetgyűlés ! Délelőtt felszólalásomban Emiltettem, hogy az élet nem hisz az igen t. pénzügyminister urnák, annyiban, hogy ő ezen törvényjavaslatok utján, amennyiben azok tör\ényerőre emeltetnek, egyensúlyozni tudná az államháztartást. Nem. hisz benne főleg azért, mert az életnek az az elve, hogy előbb a termelést kell megindítani és megszervezni, és amikor azzal készen vagyunk, ahhoz kell mérni és aszerint kell szabályozni az uj adórendszer mérlegét. Hisz az igen t. pénzügyminister urnák a két gazdasági szakminister, nevezetesen a kereskedelemügyi és a földmivelésügyi minister, mert mind a ketten beallanak hozzá a bevételek megszerzése végett fiskálisoknak. Úgyszólván a földmivelésügyi minister ur egyebet sem, tesz, mint kiviteli és behozatali engedélyeket állit ki, hogy ezáltal az állam pénztárát megtölteni segítse. Maga a kereskedelemügyi minister ur is milliárdokkal és milliárdokkal növeli a posta- és vasúti tarifa emelésével az állam bevételeit, ahelyett, hogy a termelést indítanák meg és szerveznék meg, mely feladat pedig egész súlyával nehezedik vállaikra. Ahelyett, hogy kötelességszerüleg a magánkereskedelmet, a mezőgazdaságot és az ipart segítenék, ők is beallanak fiskaliskodni és segítségére sietnek a pénzügyminister urnák, sőt ugy látom, hogy a gazdaság kérdésének megoldását is a pénzügyminister ur hatáskörébe terelik. Azt hiszem, hogy általánosságban adópolitikai szempontból eleget is mondtam ahhoz, hogy indokolttá tegyem az adójavaslatokat helytelenítő álláspontom. Az adójavaslatokkal magukkal tulaj donképen nem is kellene részleteiben foglalkoznom, hiszen már általánosságban kifejtettem, hogy engem ezektől a javaslatoktól mélyreható elvi szempontok választanak el. Ha általában konkrétó tekintem a javas-