Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.
Ülésnapok - 1922-46
114 A nemzetgyűlés 46. ülése 1922. évi szeptember hó 6-án, szerdán. latában, a magántulajdon elvi álláspontjának kérdésében összetalálkozunk és amikor az ország felépítéséről lesz szó, akkor együtt fogunk érezni, együtt fogunk cselekedni. Azonban ezeket a javaslatokat nem szavazhazj uk meg, mert a kisbirtokra óriási terhet ró s nem a szociális megértésen épül fel. Erdőhegyi Lajos : Fából vaskarika ! Csik József: Ez nem fából vaskarika. Ha a kormányzat akceptálja a mi felfogásunkat, melyet tiszta meggyőződésből vallunk, nincs semmi akadálya, hogy ezt az adójavaslatot meg ne szavazzuk. Azonban, amennyiben felfogásunkat nem akcep- , tálja, nem veheti tőlünk rossz néven, ha bizalmatlansággal viseltetünk ebben a kérdésben is a kormányzattal szemben. (Helyeslés balfelöl.) Elnök : Szólásra ki következik? Bodó János jegyző : Neubauer Ferenc ! Neubauer Ferenc : T. Nemzetgyűlés !Az előttem szólt t. képviselő ur beszédét igen szép szavakkal kezdte és igen szép szavakkal végezne, amennyiben pártjának politikai orientációjáról nyilatkozott, azonban ugy találom, hogy beszéde többi részében nem vonta le a konzekvenciát teljesen azokból a szavaiból, melyekkel rámutatott arra, hogy mindenki, aki meggyőződését őszintén nem követi és azzal ellenkező cselekedetet követ el, az erkölcstelenül cselekszik, mert at. képviselőtársam is ugy tett az adói avaslat okkal, mint mikor egy háznak alapkövét teszi le valaki, s azután annak a háznak építéséhez a másik nem akar hozzájárulni azért, mert neki a cifrázat a homlokzaton vagy a háznak egy része nem tetszik. Ha az adójavaslatok ellen, amelyek most szőnyegen forognak és amelyeknek megszavazásáról van szó, a t. képviselő ur semmi lényegbeli kifogást emelni nem tudott és mint beszédébői kivettem, nem is akait, akkor eltekintve attól, hogy a kormánynak az orra nem tetszik neki, megszavazhatta volna azokat az adója vasiatokat, minthogy minden tekintetben szükségesnek találja azokat. Ebből kifolyólag rá kell mutatnom arra, hogy az adójavaslatok vitája nem abban a hangnemben folyik, mely a nemzet mai helyzetének megfelelne. Szeder Ferenc: Miért nem terjesztettek be költségvetést '{ (Zaj jobbfelcl.) Neubauer Ferenc : At. tíüoldal szónokai politikai szempontból tekintik ezeknek az adója vasiatoknak tárgyalását és megszavazását. Az egyik felszólaló szembeáilitotta a termelőt a fogyasztóval, a másik szembeállította a munkást a földmivessei, és akadt olyan is, aki a nagy- és kisgazdákat akarta ezeknek ae adcjavaslatoknak alkalmából egymás ellen uszítani. Mindenki a politikai szempontot és saját pártjának politikai érdekeit tekintette, nem pedig azt, hogy ezeket az ad Ója vasi at okát lényegükben, részleteikben és tartalmukban bírálat tárgyává tették volna és igyekeztek volna rámutatni arra, hogy mi lett volna a mai helyzetben jobb, helyesebb, amivel az ország ügyét, az államháztartás rendezését előre vihették volna. (Helyeslés jóbbfdől.) Szeder Ferenc : Költségvetést terjesszenek elő. (Zaj jóbbfelől.) Neubauer Ferenc : Ki kell jelentenem, a teljes meggyőződés vezet engem akkor, amikor az adójavaslatokat megszavazom,. Nem fog vezetni ebben a tekintetben engem még az a szempont sem, amely egyik-másik képviselőtársamat erről az oldalról is vezette az adójavaslatok vitájában, akik igyekeztek az adójavaslatokkal szemben kimutatni azokat a nagy terheket és felemlíteni azokat a kívánságokat, amelyeket az adójavaslatokkal szemben mint módosításokat terjesztettek elő, és igy mintegy azt igyekeztek indokolni, hogy dacára mindezeknek, miért szavazzák meg ezeket az adójavaslatokat. Amikor adó javaslatokról szó van, a kiindulási pontnak tulaj donképen nem. is ezeknek az adókérdéseknek kellene lenniök, hanem az államháztartás szükségletének. Azt kell keresnünk elsősorban, hogy mire és mennyire van az államháztartásnak szüksége . . . Szeder Ferenc: Erre vagyunk mi is kíváncsiak ! Elnök : Kérem a képviselő urat, ,ne tessék mindig zavarni a szónokot. Neubauer Ferenc: ...és amennyiben erről a szükségről meg vagyunk győződve, abban az esetben magától adódik annak szükségessége, hogy ennek fedezetéről gondoskodjunk. A mostani vitából is kiderült az, hogy épen a túloldalnak igen sok szónoka kívánta ezeknek az állami kiadásoknak egyenesen a. kiterjesztését, így tulaj donképen mindenkinek szempontjából elkerülhetetlen az, hogy ezeknek a szükségleteknek fedezetét, mint szükségleti tennivalót, a maga részéről elfogadja. Ha pedig ezt elfogadjuk, abban az esetben csak az a feladat, hogy azt. kutassuk, miképen lehet erről a fedezetről leghelyesebben gondoskodni. Hogy a fedezet, amelyet keresünk, helyes legyen, ahhoz három szempont fi gyelem.be ntartá sa szükséges. Az első az, hogy azok a terhek, amelyeket az állam szükségleteinek fedezése céljából polgáraira hárit, elviselhetek legyenek ; a második az, hogy igazságosak és . arányosak legyenek, amely kettő egymást kiegészíti és tulaj dónké pen ugyanaz ; a harmadik az, hogy azok a terhek, azok az adók egyszerűek legyenek. Ezek a jelenlegi adójavaslatok egyszerűek és ebben a tekintetben a jelenlegi pénzügyminister ur a helyes utar találta meg a mai nehéz viszonyok között az államháztartás jövedelmének szaporítására. Ruthenstein Mór : De már sokat engedett el ! Neubauer Ferenc : Nem igen engedett ! B. Prónay György : Nem annyit, mint Várnai ! Neubauer Ferenc : Ezek az adójavaslatok tulaj dónké pen a közönség által a gyakorlatból már régen teljesen ismert adók továbbfejlesztését képezik. A földadót csak más alapra helyezték, a házadónál tulaj dónké pen a házcsztály- és ház-