Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-32

A nemzetgyűlés 32. ülése 1922. számban kisebb, de nagyobb hittel és kevesebb lelkiismereti furdalással bir. 1789-től 1794-ig négy izben ülnek a jakobinus játékosok azon asztalhoz, amelyen, mint legfőbb betét, a politikai hatalom fekszik, és négyszer egymásután veszti el a többség, a pártatlanok, a feuillantok, a girondieták és dantonisták a játszmát. Az ok az, hogy az illetők négyszer egymásután betartották a játék rendes szabályait, amelyek általánosan ki volt kötve. Nem akarnak teljesen engedetlenek lenni a tapasztalás tanulságával, vagy a törvénnyel, vagy az emberiesség parancsával, vagy az irgalom szavával szemben, ellenben a kisebbség már előre elhatározta, hogy mindenáron nyerni fog. Nézete szerint ehhez joga van, — hogy ez a szabályokkai ellenkezik, az csak a szabályok baja. Es a kisebbség a döntő pillanatban pisztolyt szegez az ellenfél homlokára és feldöntve az asztalt, zsebre rakja a betétet.« Halász Móric: Ezért követeit tízezer fejet az ön lapja! Szakács Andor : Azt én itt a legelső ülésben, az első felszólalásomban tisztáztam. Amikor azt a cikket dr. Kalmár Antal megírta, akkor én szerkesztői megjegyzéssel is megjelöltem, hogy itt nem fizikai kivégzésről, hanem politikai megbüntetésről van szó ; továbbá a cikket az én néhai politikai jóbarátom abban az időben és azok ellen irta, akik akkor uralkodtak, a forradalom utolsó korszakában, a bolsevizmus előtt, az akkor uralkodni akarók és előretörök ellen irta ; akkor annak a megírásához nem kis bátorság kellett. Arra nézve, hogy ez mennyire így van és hogy e lélektani mozzanat fejti meg csak, hogy akkor a jóhiszemű függetlenségiek kezéből miért csúszott át rohamosan a hatalom, itt van Garami Ernőnek, a szocialisták akkori legkiválóbb vezérének a Népszava egyik vasárnapi számában megjelent cikke, illetve emlékiratainak egy része, melyben azt irja (olvassa) : »Ezekben a napokban is kitűnt, hogy mennyire igazam volt, amikor a szociáldemokrata pártot minden áron ki akartam kapcsolni az aktiv kormányzásból.... Noha néhány hónap óta már kormányon volt a szociáldemokrata párt sőt utóbb már úgyszólván egyedüli kormányzópárttá lett, benső lényegében mégis megtartotta ellenzéki mentalitását. Évtizedeken keresztül szélső eszközökkel volt kénytelen agitálni egy gyűlölt, elnyomó, reakciós rendszer ellen, nem tudott tehát márólholnapra kivetkőzni ebből a lelki állapotból, nem tudta mérlegelni és átérezni sem a kormányzással járó felelősséget, sem nem tudott élni azokkal à hatalmi eszközökkel, amelyeket azelőtt ellene fordítottak és amelyek ellen szakadatlan harcot vívott. Tömérdek és legtöbbször teljesen leküzdhetetlen lelki akadálya volt annak, hogy valóban kormányozni tudjon. Be kell vallanom, hogy magam is sokszor keservesen küzdöttem a belém idegzett mentalitás ellen. így volt ez azokban a kritikus napokban is, évi július hó 28-án,' péntéhen. 91 amikor Kun Béláék a fogházban voltak s amikor én is csak nehezen tudtam rászánni magamat, hogy ellenük a rendőrség és ügyészség intézményeit vegyük igénybe.« Méltóztatnak látni, hogyha egy politikai rendszer megtartja a politikai tisztesség elemi igazságait, törvényeit és erkölcsi szabályait, de vele szemben áll egy olyan-politikai irányzat, amely ezeken túlteszi magát, akkor annak a tisztességes politikának, a kisebbségi erőszakkal szemben el kell buknia. Ez történelmi magyarázata annak, hogy miért következett reánk a proletárdiktatúra, Halász Móric : Hogy miért bukott meg Tisza István, ezt magyarázza meg ! Peidl Gyula : Mert összeomlott a monarchia, Szakács Andor: Most ettől a témától elbúcsúzom, és beszédem utolsó szakaszára térek át. Még egyszer mondom, hogy amikor az ország ilyen nehéz körülmények között van, amikor a társadalmi osztályok Ínsége ilyen rohamosan növekszik, amikor a kormány nem tud segíteni a szűkölködőkön, amikor azoknak a száma — mint kimutattam — egy többségében munkás államban egyre gyarapodik, amikor itt megjelennek előttünk a munkásság jelentékeny részének képviselői, akiktől minket világnézeti különbség választ el, akikkel nem akarunk egy táborban lenni, akik azonban felajánlják nekünk közreműködésüket, hogy Magyarországon a polgári demokráciát együttes erővel, tehát a magyar nép egész erejével kiépítsük : akkor nekünk ezt a felkínált segítséget és támogatást el kell fogadnunk, és nem szabad a nemzet összes erőinek ezt a: kifejtését nekünk lehetetlenné tenni. En künn járok a nép között. Velem nem ugy beszélnek a szegény emberek, amint azt az egyik kormánypárti újság vezércikkében olvastam, amelynek »Gyűlölet« volt a címe, hogy amikor Kenedi Géza, egyik legkiválóbb publicistánk a piacon elment a szegény emberek között, azok hátat fordítottak, morogtak, gyűlölködő pillantást vetettek reá s amikor megszólította őket, nem állottak vele szóba. Előttem, mint ellenzéki ember előtt, aki átérzem a nép szenvedéseit, a nép megnyilatkozik legbensőbb gondolataiban és érzéseiben s mondhatom, hogy nincs tisztességesebb, türelmesebb, jobb szándékú nép, mint ami nincsetlen szegénységünk, de viszont minden türelemnek és emberi lelki teherbíró képességnek van határa. En figyelmeztetem az illetékes tényezőket, hogy gondoskodjanak a nép nyomorának enyhítéséről, a földreform kellő végrehajtásáról és a szociális igények kielégítéséről, mert rossz jós legyek, de ismét nehéz idők következnek. S ha ebben velünk közre akar munkálni a a szociáldemokrata párt, amely — amint említettem — saját maga elé akar épiteni uj meg uj torlaszokat, saját maga programmjának megvalósítása elé, amikor a magántulajdont óhajtja száz meg százezer 12*