Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-32

A nemzetgyűlés 32. ülése 1922. nie — hogy ime, elérkezett az a nagy idő, amikor Magyarország minden politikai és gazdasági ténye­zője összefoghat annak a becsületes polgári demo­kráciának kiépítésére, amely egyedül képes ben­nünket megerősíteni # hogy az idők. viharaival szembeszálljunk, amely Kossuth Lajosnak szemei előtt lebegett és amely felfogás, amely vezér­eszme a mi közös kisgazda-programm.unkból, annak első betűjétől az utolsóig kisugárzik. Azt mondom és azt kérem tehát, hogy vegyük a rideg tényeket. Ne nézzük az érzelmi momentu­mokat, ne nézzük azokat a jelenségeket, amelyek — mondom — elválasztanak bennünket. Ugyan­annak az országnak vagyunk fiai, ugyanannak az országnak vagyunk tényezői. Ha összefogunk és közös munkára egyesülünk, akkor igenis tudjuk újjáépíteni ezt a romokban heverő kis Magyar­országot ; de ha egymással civódni fogunk, ha innen ezt a szembenálló tendenciát, ezt a gyűlöl­séget, amelyet lángra lobbantunk, kivisszük az országba, az ország társadalmi osztályai közé, akkor itt elkerülhetetlen egy uj, egy élesebb, egy 'nagyobb osztályharc, mint amelynek tanúi vol­tunk, — hiszen az az októberi napokban még erőszakos kitörésekre nem vezetett, hanem simán tört elő —és olyan uj osztályharcot inaugura lünk. amelyben sem nekünk, sem a másik tábornak nem lesz gyönyörűsége. (Felkiáltások jobbfelől : Ezt mondjuk mi is !) De én túl tudom, magamat tenni a zavaró momentumokon, mert a szememet egy nagy, magas célra függesztem, és a tárgyi valóságot, a rideg igazságokat nézem, mert nem. asszony va­gyok, akit érzelmi mozzanatok vezetnek, hanem férfi, aki nem engedi magát útjáról leteríteni. Tankovics János: Mi is férfiak vagyunk ! Szakács Andor: Ezeket az ellentéteket ki kell kapcsolni. Ha megnézzük a magyar társadalmi osztá­lyok helyzetét, ha látjuk, hogy az intelligencia, az értelmiség egy része a megélhetés problémáival küzd, ha látjuk az államhatalomnak azt a rideg elbánását, mintha nem is magyar emberek volná­nak, hogy t. i. a magyar emberek közül az értelmi foglalkozásuaknak, a középosztálynak jelentékeny részét egy elbocsátó levéllel, egy obsittal elküldik a nincstelenségbe, az éhenhalásba és nem gondos­kodnak azoknak megélhetéséről ; ha látjuk a kisiparos rettenetes helyzetét, különösen a vidéken, amikor anyaghiány miatt tengődni kénytelen és már már a betevő falatja is hiányzik ; ha látjuk a földreform, törvénynek azt a helytelen és rossz végrehajtását, amely a gyakorlatban kifejlődött és amelyről már részletesen szóltam. ; ha látjuk a napszámnak azt a rettentő elégtelenségét, hogy ötszörte kisebb életstandardot biztosit a nincset­len rnunkásembernek, mint a háború előtt, amikor pedig szintén gondokkal küzdött ; ha látjuk, hogy az ország legnagyobb része tele van elégületlen­séggel ; ha látjuk, hogy a társadalomnak olyan elemei, amelyek eddig szembefordultak a szociál­demokrata-mozgalommal, most szinte tüntetőleg évi julius hó 28-án, pénteken. 85 hozzácsatlakoznak : akkor vigyáznunk kell, elér­kezett az idő, amikor kötelességünk ezeknek a szociális bajoknak gyógyításáról, amennyire lehet, gondoskodni. Ázt mondják, hogy lehetetlenség hazafias magyar embernek együttműködni a szociáldemo­kratákkal, akik a proletárdiktatúrát Magyar­országon felidézték. Azt mondják, hogy Magyar­országon minden szerencsétlenséget az októbervégi forradalom idézett elő. Erdélyi Aladár : Ott kezdődik î Peidl Gyula : Sokkal régebben kezdődik ! Rainprecht Antal : A háborúval kezdődik ! Szakács Andor : Ha egyáltalában gyógyítani akarunk, akkor vissza kell mennünk bajaink for­rásához. A baj ott kezdődött, amit gróf Tisza István a háború előtt a császárhoz és királyhoz intézett memorandumában részletesen kifejtett, mikor a háború megindítása ellen azért tiltakozott, mert arra hivatkozott, hogy a világháborúban, még ha a központi hatalmak megnyerik is a hábo­rút, Magyarország csak veszíthet. Erdélyi Aladár : Mégis Tiszát okozták min­denért ! Szakács Andor : Amit gróf Tisza István kifejtett, az törvény, az igazság, mert ha Magyar­ország és a központi hatalamak a háborút meg is nyerték volna . . . Pikler Emil : Német gyarmat lett volna ! Szakács Andor : ... arról nem is beszélek, hogy miféle államjogi eltolódásokat idézett volna elő, hogy Mitteleuropa hogyan nyelt volna el ben­nünket politikailag, gazdaságilag, katonailag, min­den tekintetben, nemzeti szuverenitásunk hogyan enyészett volna el, — hiszen ennek kísérleteit is láttuk — de beszélek arról, hogyha Magyarország a háborút veszteség, területcsoniktás nélkül úszta volna is meg, ki támasztja fel nekünk azt az egy­millió hősi halottat, akiket a mi fajunk, a mi nem­zetünk elvesztett a világháborúban és ki adja vissza nekünk azokat a milliárdokat, amelyek értékben és anyagban pusztultak el, amelyekbe a világ­háború belekerült ? Tankovics János : És ki gyilkolta meg Tiszát ? Szakács Andor : A 48-iki szabadságharc, a magyar nemzetnek ez a gyönyörű erőfeszítése összesen 35 vagy 40.000 ember életébe került, pénzügyileg pedig, amint Lukács Béla munkájában olvasható, belekerült összesen 84 millió forintba. Pedig ez nagy magyar nemzeti cél volt, hogy ki­vívhassuk, hogy Magyarország önjogu állam lehes­sen. Méltóztassék ezzel szemben megnézni a világ­háborút, amely belekerült egy millió magyar em­ber életébe és belekerült összes anyagi és pénzerőnk elvesztésébe és az eredmény az lett, hogy Magyar­ország ebben a háborúban megsemmisült ! Erdélyi Aladár : Ki akarta ? Szakács Andor : Hogy az októbervégi össze­omlást, az úgynevezett forradalom kitörését mi idézte elő, engedjék meg, hogy én erről a kérdésről hosszabban ne szóljak. Ez történeti és tudományos kérdés. Itt a felfogás ma még talán az egyéni

Next

/
Oldalképek
Tartalom