Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-42
A nemzetgyűlés 42. ülése 1922. évi augusztus hó 23-án, szerdán. 425 (olvassa): »Ezek után pedig azért fizetendő a 17. §-ban megállapított enyhe tételek szerint s nem a 16. §-ban meghatározott % szerint az általános kereseti adó, mert ezek a jövedelmek jelenleg 2%-os tőkekamat- és járadékadó alá esnek, a 16. §. szerint megállapított százalékos általános kereseti adó tehát esetleg az eddiginél nagyobb adóterhet jelentene.« A társulati adóról szóló törvényjavaslat indokolása a következőket mondja (olvassa) : »A jelen törvényjavaslat elkészítésénél az alapgondolat az volt, hogy a társulatok adóalapját közelebb hozzuk a valóságos üzleteredményhez.« Kijelenti továbbá ugyancsak e javaslat indokolása, hogy (olvassa) ; »Ezt a kérdést — az adóalapoknak a valóságnak megfelelő megállapításán kivül — oly módon kívántam rendezni, hogy az alapadó kulcsát abban a mértékben emeltem, hogy a pótlékok megszűnése következtében elmaradó állami bevétel részben a magasabb adókulcs, részben pedig az adóalapoknak a kidolgozása által megtérüljön.« Itt is csak arról van szó tehát, hogy az eddig élvezett adókat akarja a minister ur pótolni,, megtéríteni. De azt mondja tovább a tervezet indokolása, hogy (olvassa) : »A társulati adó az adóköteles nyereségnek mintegy 27°/ 0-a, ma érvényben lévő törvények szerint pedig ugyanazon rentabilitás mellett a társulati adó és hadipótlék együttes összege az állami pótadókkal ipari vállalatoknál 34'86°/o, pénzintézeteknél 39'06%-os megterhelést jelent.« Ilyen formán a minister ur javaslatainak indokolásával igazoltam azt, hogy jogom volt megkockáztatni azt az állítást, amelyet a gazdagy ülésen tettem, hogy t. i. az adó javaslatok mindenütt mérséklést jelentenek, és az egyetlen mezőgazdasági ág az, amelynél az indokolás beismerése szerint is határozottan súlyosabb adóemelésről van szó. Már most, t. Nemzetgyűlés ós t. pénzügyminister ur, vagy igaz az, ami ezekben az indokolásokban van, vagy nem igaz. Ha igaz, akkor én mondtam azt, ami az indokolásban benne van, ha pedig nem igaz, akkor a porhintés vádját mégis csak arra kellene viszszaadresszálni, aki ezeket az indokolásokat aláirta. Es ha megnézem, hogy ki irta alá, megtalálom a következő illusztris nevet ; dr. Kállay Tibor magyar királyi pénzügyminister. Szólnom kell még a t. minister urnák egy közbevetett megjegyzéséről, amelyet — beismerem — egészen jogos felháborodásában tett, mert amikor a minister ur beszélt a gazdagyülésen, az ott lévő kisgazdaközönség a minister ur beszédének köteles meghallgatása helyett közbekiabált és legtöbbnyire Graal Grastont éltette. A minister ur ezen való felháborodásában . . . Kállay Tibor pénzügyminister : Nem háborodtam fel! Gaal Gaston : . r . . a következő kijelentést tette (olvassa) : »Éljen, éljen, kívánom, hogy NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926.— III. KÖTE soká, nagyon soká éljen, hogy tovább éljen, mint ez a liaisonja a szociáldemokratákkal, amely esetleg felfordítja az országot.« Nem tudom, hogy a minister ur e kijelentésében mire helyezi a fősúlyt, a felforditásra-e, vagy a liaisonra. (Derültség.) Ha a felforditásra helyezi a fősúlyt és azt akarja mondani, hogy akár a szociáldemokrata párt külön, akár én egymagam külön, akár ketten együtt fel fogjuk fordítani az országot, akkor kijelentem, hogy ami a szociáldemokrata pártot illeti, ezt intézze el a minister ur a szociáldemokrata párttal; ami engem illet, én az ország felforgatásában sohasem vettem részt, sem aktive, sem passzive, még azáltal sem vettem részt, hogy a proletárdiktatúrát bármily minőségben szolgáltam. Ami pedig a liaisont illeti, tulajdonképen nem is értem egészen, hogy miféle liaisonra gondol a t. minister ur. Fel kell tennem, hogy politikai liaisont feltételez köztem és a parlamenti szociáldemokrata párt között, mert hiszen ha én másfajta liaisont kísérelnék meg, ez az én paraszti tudásom szerint, a parlamenti szociáldemokratapárt 25 tagja közül 24-gyel szemben a büntetőtörvénykönyvbe ütköznék. (Derültség.) Azonban mondjuk, hogy politikai liaisont értett a minister ur. Ami a politikai liaisont illeti, itt is kettőn áll a vásár. Én nem tudom, a parlamenti szociáldemokrata párt hogyan gondolkodik arról, hogy velem valami politikai liaisonra lépjen, én azonban nyíltan kijelentem, hogy azon elveknél fogva, amelyeket itt a szociáldemokrata párt hangoztatott, a magam részéről ilyen liaisonra kapható nem vagyok. Mivel pedig a t. minister ur olyan kegyes volt, hogy azt kívánta nekem, hogy addig éljek, amig ez a liaison tart, sajnosán konstatálnom kell, hogy a minister ur törvényjavaslatainak egyik legelszántabb és legkritikusabb ellenzője ezennel ki van terítve. Különben nem foglalkozom tovább ezzel a liaison-kérdéssel, már csak azért sem, mert megengedem, hogy ehhez a kérdéshez a pénzügyminister ur jobban ért. Mi ugyanis, egyszerű paraszti észjárású és falusi erkölcsökhöz szokott emberek, az ilyesmihez keveset értünk, mi csak az egyházilag megáldott törvényes együttélésekhez vagyunk hozzászokva és ugy vagyunk az ilyen liaison-félékkel, mint a jó parasztok voltak azzal a bizonyos antialkoholista szónokkal, akit végighallgatván, mikor befejezte, egész nyugodtan biztosították, hogy : »rendben van, uram, dehogy kell nekünk az az újfajta ital, az az alkohol, megvagyunk mi a régi jó kis törkölypálinkával is!« (Derültség.) Amint látja a mélyen tisztelt minister ur, én egészen kedélyesen fogom fel ezt a kérdést. A múltkor sem bántott, most sem bánt a minister urnák kifakadása, hiszen akkor sem én tehettem róla, hogy a t. minister urat nem hallgatták meg; nem én voltam az okozója a gazdák felháborodásának, hanem a mélyen tisztelt 54
