Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-38
328 A nemzetgyűlés 38. ülése 1922, mindenhol Európában akkor is, ha a társadalmi áldozatkészséget igyekeznek felkelteni. Amint az indokolásban is megemlitettem, az adóhivatal nem olyan intézmény, amely erre a célra alkalmas volna, mert hiszen az államnak önként senki sem adakozik, hiszen az államnak lerójjuk az adóinkat. Ha a társadalmi áldozatkészségre appellálunk, akkor külön jogi személyiséget konstruálunk azért, hogy azok az adományok, amelyeket remélünk, ne az állampénztárba folyjanak be, hanem a jogi személyiséghez, amely azután azokat hivatásszerüleg használja fel. Usetty igen tisztelt képviselő ur javasolta is, hogy a törvényben kifejezetten kimondassék, hogy amenynyiben valakinagy közgyűjteményeink egyikének vagy másikának céljára adományoz, az adomány mindig az adakozó intencióinak megfelelően használtassák fel. Azt hiszem, hogy a 3. § régi 10., illetőleg uj 11. pontjában megfelelően kifejezésre is jut ez a gondolat. Mikor a törvényjavaslatot barátaimmal; a muzeumok főigazgatóival letárgyaltam, felmerült az az eszme is, hogy ne létesitsünk-e minden egyes múzeum számára külön jogi személyiséget, hogy ne konstruáljunk-e az Országos Levéltárból, a Nemzeti Múzeumból stb. külön jogi személyiséget. Ezek azonban keskeny alapot képeztek volna, törpe alakulatok lettek volna s ez a szervezési mód az erők szétforgácsolására vezetett volna. Ha azonban mi öt nagy közgyűjteményünket egy nagy önkormányzatba - foglaljuk össze, akkor abban együtt lesz a bevonandó egyetemi tanárok révén — hogy ugy mondjam — a magyar tudományosságnak szine-java. S ha ez a szervezet azután egyszer a szavát felemeli — s az igazságügyminister ur őexcellenciája meg is ígérte nekem, hogy a benyújtandó törvényjavaslatba felvesz egy olyan rendelkezést, hogy a gyüjteményegyetem képviselője is résztvenne a felállítandó felsőházban — ha az igy létrejövendő igen széles autonómia s az abban már felölelt tudományosság széles köre egyszer szót emel, akkor annak révén úgyszólván maga a magyar tudományosság szólal meg, és ennek meglesz a visszhangja ugy a törvényhozás két házában, mint a magyar nemzet egészében. (Helyeslés.) Ezért határoztam el magamat arra, hogy nem kis, gyenge önkormányzati testeket létesítek, hanem egyetlen nagy, erős jogi személyiséget, amely úgyszólván az egész magyar tudományosságot képviseli. Az előttem szólott igen tisztelt képviselő ur, valamint Nagy János igen tisztelt képviselő ur is joggal hangsúlyozta azt, hogy épségben kell tartani az egyes intézetek különállását. Ezt nem is kívánom érinteni. Az egyes intézetek élén álló főigazgatókon nagy felelősség, tudományos felelősség nyugszik. Ok irányítják annak az intézetnek tudománypolitikáját, művészeti politikáját. Épen azért, ha a 3. § egyes rendelkezéseit át méltóztatnak olvasni, amely az uj önkormányzati test nevében eljárni hivatott Taévi aug. hó 17-én, csütörtökön. nács hatáskörét rendezi, egyetlenegy olyan pontot nem fognak látni, amely az igazgatónak az önállóságát korlátozná, hanem kizárólag azokat a jogokat ruházom át a létesítendő uj tanácsra, amelyeket eddig a vallás- és közoktatásügyi minister, illetőleg ministerium gyakorolt. Ezek a tennivalók pedig természetüknél fogva szigorúan tudományos és művészeti tennivalók, amelyeket a dolog természeténél fogva nem az adminisztratív bürokrácia, hanem szakemberek autonóm kollégiuma van hivatva ellátni. Törvényjavaslatom megkoncipiálásánál két rendszer között választhattam Az egyik lett volna az abszolutisztikus, sőt mondhatnám, az autokrata rendszer, mely egyetlenegy embert, egy intendánst, mondjuk főigazgatót állított volna nagy tudományos közgyűjteményeink élére. A másik rendszer az autonómia, melyre javaslatomat felépítettem. Azok, akik az első rendszer mellett érvelnek, hivatkozni szoktak az ókorból Periklészre és Augusztus római császárra; hivatkoznak továbbá Lorenzo di Medici-re és Frederico di Montefeltre-re, a nagy reneszánsz pápákra, XIV. Lajosra, II. Maximilián r bajor királyra, szóval : a nagy mecénásokra. En * azt hiszem, hogy századonkint visszatérő zsenikre nagy intézményeket túlméretezni nem szabad. A ma : gunk intézményeit ugy kell megkoncipiálnunk, megalkotnunk, hogy azok normális viszonyok között, nagy lángelmék születése nélkül is funkcionáljanak. Épen azért nem is abszolutisztikus vagy autokratikus alapon építettem fel törvényjavaslatomat, hanem az önkormányzati eszme alapján. (Helyeslés.) Ha nézem azt, hogy a modern korban a nagy mecénások hogyan szervezték meg a maguk nagy alkotásait, akkor azt látom, hogy az amerikai Rockefeller például nem maga intézi alapitványainak nehéz, világraszóló ügyeit, hanem egy szakemberekből álló kollégiumot létesített erre a célra. Ezen az utón indul el az én törvényjavaslatom is : az önkormányzat utján. Az egyetem autonómiája analógia lehet e tekintetben is. Természetes, hogy a törvényjavaslat csak önkormányzati szervezetet adhat; az önkormányzati szellemet azoknak a férfiaknak kell majd magukkal hozmok, akik hivatva lesznek ezt az autonómiát . az életbe átvinni, tartalommal megtölteni. Epen azért a közgyűjtemények tanácsát ugy koncipiáltam meg, hogy abban csak olyan férfiak vesznek részt, akikről joggal feltehető, hogy önkormányzati érzékkel birnak. Kik fognak ebben a Tanácsban résztvenni ? Részt fognak benne venni a múzeumi főtisztviselők, akik a maguk gyűjteményét szükségkép ismerik, hiszen egy életet töltöttek azok mellett ; részt fognak venni egyetemi tanárok, akik az egyetemi autonómiából már magukkal hozzák az önkormányzati életnek gyakorlati ismeretét; és részt fog venni öt műértő mecénás is. S ennél a pontnál meg akarom nyugtatni Nagy János igen tisztelt barátomat abban a tekintetben,
