Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-34

A nemzetgyűlés 34. ülése 1922. azon a címen, hogy havi jövedelmük négyezer koronát nem ér el, részint azon a címen, hogy mindazoknak, akik ezen pénzhatáron felül rendel­keznek jövedelemmel, meg van adva a lehetőség arra, hogy önkéntesen belépjenek ennek a bizto­sítási intézetnek a kereteibe. Ennek következtében azt vagyok bátor jelenteni, hogy tárgyalások folynak abban az irányban, hogy ez a pénzhatár felemeltessék. (Helyeslés bal/elől.) Mégis kérem azonban, hogy a határozati javaslatnak ezen részét mellőzni méltóztassék, mert hiszen itt az értékhatár teljes eltörléséről van szó. A határozati javaslat második része a munkásbiztositási pénztárak autonómiájáról szól. Mivel ebben a kérdésben Györki Imre képvi­selő ur interpellációjára adott válaszomban véle­ményemet már nagyon határozottan kifejeztem, ennélfogva azt vagyok bátor kérni, hogy méltóz­tassanak a határozati javaslat második részét is mellőzni. (Helyeslés jobbfelcl.) Elnök : Kérdem a t. Nemzetgyűlést, mél­tóztassanak-e Pikler Emil képviselő úrnak most felolvasott határozati javaslatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen ! Nem. !) Kérem azokat, akik a határozati javaslatot elfogadják, szíveskedjenek felállni. {Megtörténik.) Kisebbség. À határozati javaslat mellőztetett. Következik Eckhardt Tibor képviselő úr határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, hogy a határozati javaslatot felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző (olvassa Eckhardt Tibornak a Világ, az Est, a Pesti Napló és a Maqyarország című lapok betiltására vonat­kozó határozati javaslatát). Elnök : A miniszterelnök úr kivan szólni. Gr. Bethlen István ministerelnök : T. Nem­zetgyűlés ! {Halljuk I Halljuk /) Minden kétsé­gen felül áll, hogy azok a lapok, • amelyek a ha­tározati javaslatban fel vannak sorolva, a forra­dalom előkészítésében résztvettek és ebben a tekintetben vétkesek. (Igaz ! Ugy van ! jobb­felöl.') Azóta azonban már négy év telt el s ezen négy év alatt ezen lapok betiltása nem következett be. (Egy hang balfelöl : Még baj !) Mindjárt a proletárdiktatúra bukása után meg­Győződésem szerint joga lett volna a kormány­nak, tekintettel a történtekre, ezeket a lapokat betiltani. Ez azonban — ismétlem — abban az időben, amikor ez talán helyes lett volna, nem következett be. Hat hónap alatt elévülnek a büntetőjog terén is a sajtóvétségek, úgyhogy büntetőjogi utón sem üldözlietők azok a cikkek, amelyek akkor azokban a lapokban megjelentek. Azt hiszem, hogy négy év letelte után, ma, azért, amit ezek a lapok négy év előtt irtak, e lapok betiltása nem volna helyén. Pakots József : Csak azt Írhatták, amit a cenzúra megengedett! • NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — HL KÖTET. évi augusztus hó 1-én, kedden. 169 Gr. Bethlen István ministerelnök : Különben is a lapbetiltás az 1912. évi LXIIL te, értelr. mében a kormány diszkrecionális joga s ezt- a kormány nem oszthatja meg senkivel. A parla­mentnek" mindenesetre joga van a kormány működése felett ellenőrzést gyakorolni, azonban egy utasítás ezen a téren az ellenőrzésen túl­menő beavatkozás volna a kormányzat tevékeny­ségébe. A magam részéről kijelentem, hogy mi ezt a jogot bizonyos mértékben large-an kívánjuk kezelni, azonban minden olyan cikket, amely visszatérést jelentene azokra az utakra, amelye­ket ezek a lapok a múltban, nevezetesen 1918­ban követtek s amelyekkel a forradalmat elő­készítették, a kormány éber figyelemmel kísér, s amennyiben indok adódnék arra, hogy éljen azzal a jogával, amely az 1912 : LXIII. tc.-ben foglaltatik, a kormány a maga részéről azzal feltétlenül élni fog. Visszamenőleg azonban, négy évvel ezelőtt elkövetett cselekményeket illetőleg, ezzel a joggal a kormány nem akar élni. En tehát teljes tisztelettel kérem az indít­ványozó képviselő urat, vonja vissza indítványát, mert amennyiben ezt nem tenné, a magam részé­ről azzal szemben állást kellene hogy foglaljak, s bizalmatlanságnak venném a kormánnyal szem­ben, ha azt a parlament. megszavazná. Elnök ; Eckhardt Tibor képviselő ur kíván szólni. Eckhardt Tibor : T. Xemzetgyülés ! Miután a kormány hazafiságában és erélyében tökéle­tesen megbízom és ugy általános politikáját, mint ebben a kérdésben tett nyilatkozatát is helyénvalónak tartom, az indítványt visszavonom. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon ; Akkor miért tette meg ? Komédia !) Elnök : Következik Hegymegi-Kiss Pál kép­viselő' ur határozati javaslata. A képviselő ur kíván szólni. Hegymegi-Kiss Pál : Visszavonom a határo­zati javaslatot. Elnök: A javaslat elesik. Kiss Menyhért (szólásra jelentkezik). Elnök : Milyen címen kivan a képviselő ur szólni ? ' Kiss Menyhért : Ugyanehhez a tárgyhoz, a lapok betiltásához. Átveszem az indítvány indo­kolását. Elnök : A képviselő ur szavazás közben semmit sem indokolhat. Kiss Menyhért: Az indítványt indokolom, amelyet Eckhardt képviselő ur visszavont. Elnök: En a határozatot kimondottam; a Ház efelett a . javaslat. felett már határozott akkor, amikor megállapította, hogy a javaslat visszavonatott. A képviselő ur nem térhet arra vissza, mikor az* már elejtetett. Kiss Menyhért: Rögtön felállottam. Elnök : Hegymegi-Kiss Pál képviselő ur előbb jelentkezett nálam — kénytelen vol­tam a sorrendhez ragaszkodni. Méltóztassék 22

Next

/
Oldalképek
Tartalom