Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.
Ülésnapok - 1922-34
170 A nemzetgyűlés 34. ülése 1922. máskor előbb jelentkezni. {Élénk helyeslés. Egy hang a szélsöbaloldalon : Tessék uj javaslatot beadni és a Népszavát is belefoglalni.) Következik Herczegli Béla nemzetgyűlési kgpviselő ur határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék azt felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa Herczegh Bélának a kis- és törpebirtokosok értékesítő szövetkezeteire, szakoktatására, valamint tenyészállatoknak és vetőmagvaknak közös beszerzésére vonatkozó határozati javaslatát.) Elnök : A földmivelésügyi minister ur kivan szólni. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Annak ellenére, hogy ez a határozati javaslat fontos kérdéseket ölel fel s olyan eszméket pendit meg, amely eszmék helyesek és amelyek megvalósítására törekedni kell, mégis ennek mellőzését kérem, Hiszen a szövetkezeti eszme tudvalevőleg a földmivelésügyi kormányzatnak egyik programmpontja és ennek megvalósítására a munkálatok folynak, sőt már eredmények is vannak e tekintetben a Központi Hitelszövetkezet és a földbérlő szövetkezetek révén, azonkívül a határozati javaslat második része olyan fontos kérdéseket ölel fel, amelyek csak törvények utján intézhetők el, amely törvények egyike-másikának előkészítése a földmivelésügyi ministeriumban már folyamatban is van ; mindezeknél fogva a földmivelésügyi ministeriumnak és a kormányzatnak külön utasítására szüksége nincs, a földmivelésügyi kormányzat és az összkormány is minden tekintetben törekednek ezeknek a kérdéseknek ily értelemben való megvalósítására, kérem tehát a határozati javaslat mellőzését. (Elénk helyeslés jobb felöl.) Elnök : Kérdem a t. Nemzetgyűlést ; méltóztatik-e Herczegh Béla képviselő ur most felolvasott határozatát elfogadni, igen vagy nem ? (Igen! Nemi) Akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A Ház a határozati javaslatot mellőzte. Következik Herczegh Béla képviselő ur második határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa Herczegh Bélának az Országos Földbirtökrendezö Biróság határozatai ellen való jogorvoslat megállapítását célzó határozati javaslatát.) Elnök ; A földmivelésügyi minister ur kivan szólni, Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: T. Nemzetgyűlés! Az igent, képviselő ur olyan határozati javaslatot nyújtott be,-< amely igazán el nem fogadható. A Földbirtokrendező Biróság, mint legfelsőbb biróság van hivatva a birtokügyekben való döntésre. *E pillanatban el sem tudom képzelni, hogyan lehetne felállítani egy efölött álló másik fórumot. Dénes István: Isten őrizz! A földbirtokrendező biróság is sok ! évi augusztus hó 1-én, hedden. Szabó István (nagyatádi) földmivelésügyi minister: A Földbirtokrendező Biróság bizonyos' tekintetben már úgyis fellebbviteli biróság, mert a kiküldött bizottságok határozatai fellebbezések folytán elbírálás céljából a földbirtokrendező biróság elé kerülnek. Miután a földbirtokrendező biróság a üuriát megillető hatáskörrel a törvény által állíttatott be a földbirtokreformügyeknek végső fokon való eldöntésére, azért egyáltalán érthetetlennek tartom, milyen fórumot gondol még a képviselő ur fellebbezési fórumként létesíttetem. Ennélfogva kérem ennek a határozati javaslatnak is mellőzését. (Helyeslés jobb felöl.) ^ Elnök : # Következik a szavazás. Kérdem a t. Nemzetgyűlést; méltóztatik-e Herczegh Béla képviselő ur második határozati javaslatát ' elfogadni,* igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Kérem azokat, akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A Ház a javaslatot mellőzte. ' Következik Esztergályos János képviselő ur határozati javaslata. Kérem a jegyző urat, méltóztassék azt felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa Esztergályos János határozati javaslatát az államvasuti nyugbérpénztári tagok hadi éveinek a kinevezett alkalmazottak'*al egyenlő beszámitása tárgyában). Elnök: A pénzügyminister ur kivan szólni. Kállay Tibor pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés ! Tisztelettel kérem ennek a javaslatnak mellőzését azért, mert ezzel az üggyel a kereskedelemügyi minister ur máris foglalkozik és ennek 'során megfontolás tárgyává fogja tenni ennek az itt felvetett kérdésnek is megfelelő elintézését. Figyelmeztetnem kell ugyanis arra, hogy ilyen alapszabályra ódositásnál és általában a nyugdíjazásra vonatkozó rendelkezések megállapításánál mindenkor tekintetbe veendő a pénztár helyzete is és erre való tekintettel kell a szabályozást megcsinálni. Minthogy ezzel a kereskedelemügyi kormányzat foglalkozik és a pénztári szabályzat revízió alá kerül, amelynek során ez a kérdés is megfelelő elintézést fog nyerni, kérem az indítványt mint feleslegest mellőzni. Elnök: Következik a Kérdem at. Nemzetgyűlési : méltóztatik-e elfogadni Esztergályos János képviselő ur határozati javaslatát, igen vagy nem ? (Igen ! Nem !) Akik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) Kisebbség ! A Ház a javaslatot elvetette. Következik a Szakács Andor képviselő ur által beadóit határozati javaslat. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék azt felolvasni. Forgács Miklós jegyző (olvassa Szakács Andornak a vagyonváltság eredményére, a földreform végrehajtásának mai állására és a természetben lerovandó földvagyonváltság mikénti felhasználására vonatkozó határozati javaslatát). Elnök: A pénzügyminister ur kíván szólni. Kállay Tibor pénzügyminister: T. Nemzetgyűlés ! Ami a határozati javaslat első pontja-