Nemzetgyűlési napló, 1922. III. kötet • 1922. július 27. - 1922. augusztus 24.

Ülésnapok - 1922-33

144 A nemzetgyűlés 33. ülése 1922. évi július hó 31-én, hétfőn. rad a tényleges szükségleteken, hiszen a drágaság azóta igen jelentékenyen emelkedett. Ezt az 1921/22. évi költségvetési előirányzatot kellett alapul venni a felhatalmazásnál azért is, mert mint mondom, ez volt az az első irányzat, amelyben már számolt az adminisztráció és a kormányzat a trianoni békeszerződés életbelépte óta kialakult viszonylatokkal; ez volt az az első irányzat, amelyben már tisztán láttuk legalább az irányait a szükségleteknek és amely ennélfogva első izben alkalmas arra, hogy erre alapítsunk egy rendszeres gazdálkodást. Ez vétetett tehát alapul épen ökonomikus és gazdasági szempontokból az állami adminisztrációban és kormányzatban. S azt hiszem, hogy a parlamenti ellenőrzésnek is akkor teszünk helyes szolgálatot, ha ezt az alapot biztosítjuk a gazdálkodás ellenőrzésére. Ez vonatkozik most már természetesen első sorban azokra is, amiket a képviselő ur a zárszámadás felállítására vonatkozólag előadott, mert hiszen ő, mint a költségvetési és zárszámadási jognak igen alapos ismerője, bizonyára ép olyan jól tudja,, mint én azt, hogy egy ellenőrzés lehetőségének és egy zárszámadás helyes összeállításának az a legelső előfeltétele, hogy az a bázis, amelyre támaszkodunk, és amelynek alapján összehasonlítást eszközlünk, olyan legyen, hogy azután ne nyújtson alkalmat konfúziókra, Erre a célra pedig, mint mondom, az 1920/21. évi költségvetés egyáltalán nem lenne alkalmas. Már most azonban eltérnek nézeteink egymástól abban a tekintetben, hogy vájjon ez az 1921/22. évi költségvetési előirányzat valóban és tényleg jobb-e az eddigieknél, hogy az a rovatrendszer, amely ott a- gazdálkodás irányítására nézve választatott, tényleg megfelel-e a kívánalmaknak. Hát azt hiszem, e tekintetben nehéz egymással vitatkoznunk. Annak idején, kb. 10 esztendő előtt én, mint a pénzügyministeritimnak egyik referense szintén készítettem volt egy uj költségvetési előirányzatformát, egy uj rovatrendszert. Abban az időben az igen tisztelt képviselő ur a szám széknek az előadója volt és én igen hálásan emlékszem vissza arra a támogatásra, amellyel részéről találkoztam akkor, mikor azt az általam a régi rendszer helyett készített uj rendszert el akartuk fogadtatni az akkori pénzügyministerrel és az akkori számszéki elnökkel. A közbejött események, a háború azután tárgytalanná tették ezt a tervezetet és most a háború elmulta és a trianoni békeszerződés után, amikor .egy uj előirányzat összeállításáról volt szó, én újra vállalkoztam és megpróbáltam felállítani egy rovatrendszert. Az én megGyőződésem és megitélésem szerint ez jobb, mint amit abban az időben csináltam, de mondom, azt hiszem, nehezen vitatkozhatunk erről a tárgyról, mert hiszen most politikai ellentétek vállasztanak el bennünket. Tisztelt Nemzetgyűlés! Méltóztassanak most megengedni, hogy rátérjek arra a másik észrevételre, amely az indemnitási törvényjavaslatnak 25. §-át illetőleg hangzott el. Azt a külön javaslatot értem, amelyet Nagy Emil tisztelt képviselőtársunk terjesztett elő. Ártatlannak látszik ez a külön javaslat, az az irányzat, az a felfogás, amelj'nek ez kifejezője, nézetem szerint annál veszedelmesebb, egész pénzügyi politikai programmommal ellentétes, s ezért bővebben kell a dologgal foglalkoznom. Arról van szó, hogy van egy rossz pénzügyminister, aki nem akar áldozni beruházásokra, mert azt mondja, hogy nincsen pénz : most jön egy jó képviselő és meg akarja neki a felhatalmazást adni. erre akkor is, ha nem áll rendelkezésére a megfelelő fedezet. T. Nemzetgyűlés ! Akkor, amikor én átvettem a pénzügyi tárca vezetését, a dekadenciának állapotában voltunk. Hivatali elődömnek a tervei összeomlottak és valami tanácstalanság vett a közönségen erőt. Hegedüs Lóránt az ő szuggesztív hatásával — amelyet a korona árfolyamára gyakorolt — akarta helyreállítani az állami költségvetés egyensúlyát, de mikor összeállítottuk az első költségvetést, kitűnt, hogy ez mégis igen jelentékeny deficittel zárul. Ez hozta magával az ő terveinek összeroppanását és bebizonyította mindenki előtt, hogy ilyen szuggesztív hatásokkal nem lehet a helyzetet megmenteni s hogy az alapokon, a gyökerekben való restaurációs munkára van szükség és meg kell teremteni elsősorban az államháztartásnak az egyensúlyát. Erre a munkára vállalkoztam, ez pénzügyi politikai programraom tengelye, és ennek a célnak megvalósítására, mint az mindenki előtt nyilvánvaló, csupán két eszköz áll rendelkezésre : az egyik a kiadások apasztása, a másik a bevételek emelése. Ami a kiadások kérdését illeti, itt tiszte- , lettel ismételten fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy minden kiadás, amelyet az állam teljesít, valakinek a javára szolgál, valakinek az anyagi előnyét, esetleg hatalmát, befolyását is szolgálja. A kiadások apasztásánál, egyes kiadási tételek törlésénél tehát mindig ezen érdekeltek igen erős ellenállásával találjuk magunkat szemben és épen ez az oka annak, hogy a pénzügyministerek magukban sohasem tudnak teljes eredményt elérni. Szükségük van az egész közvéleménynek és különösen a nemzetgyűlés összes tisztelt tagjainak a támogatására, hogy valóban eredményes munkát végezhessen. Ez az eredményes munkálkodás azonban nézetem szerint nem történhetik egy kiadásapasztási, illetve megtakarítási bizottságnak az ez idő szerint való felállítása utján. Nem történhetik azért, mert először a kormányzatnak és az adminisztrációnak kell tisztában lennie a maga szükségleteivel, a maga politikai céljaival a készletekben és a kiadásokra nézve, — és ezeket le kell fektetnie egy operátumba, szóval : kell produkálnia, egy költségvetést.