Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-22

A nemzetgyűlés 22. ülése 1922. hogy az ilyen nyilatkozatot nem kell komolyan venni, mert ennek végrehajtására nem kerül sor. Mikor ezt a nyilatkozatot meghallottam, kétkedéssel fogadtam, mert nem akartam elhinni, hogy a végrehajtóhatalom és a ministerelnök ennyire távol állanak egymástól, nem akartam elhinni, hogy lehetséges az, hogy egy egészen alacsony és alsórendű közeg ennyire semmibe sem veszi a ministerelnök nyilatkozatát. (Mozgás a jobboldalon és a középen.) Mikor azonban később ismét alkalmam nyilt ugyanezen rendőri közegek egyikével egy másik ilyen atrocitás és jogellenes cselekmenyszámba menő kérdésről beszelni, akkor az a rendőrtisztviselő szégyenkezve vallotta be, hogy nagy szégyenérzettel tölti be állását, mert nap-nap után azt tapasztalja, hogy a legerkölcstelenebb intézkedések végrehajtására utasitják. Megjelenik ugyanis a hivatalos lapban bizonyos rendelet, de alig hogy a rendelet megjelenik, nyomon követi egy ujabb titkos utasitás a végrehajtóhatalomhoz, s ebben a titkos utasításban meghagyják a végrehajtószerveknek, hogy a nyilvánosság számára kiadott rendeletet nem kell végrehajtani s azt nem lehet komolyan értelmezni. (Mozgás a jobboldalon.) Propper Sándor: Kettős könyvvitel! Varsányi Gábor : De ezt bizonyítani is kell. Bárczy István : Halljuk a bizonyítást ! (Zaj.) Györki Imre : Ha a bizonyításról lehetne beszélni, bőven lehetne erre vonatkozólag adatokat előadni. Propper Sándor: A tények bizonyitanak. Györki Imre: Itt csak azokat hozom fel, amik a választásokkal kapcsolatosak voltak. A választásra vonatkozó összes rendeleti utasításokat, gyűlések nem engedélyezésére vonatkozó utasításokat sokkai korábban kapták meg a rendőrhatóságok, mint ahogy azt publikálták, de egyenesen utasítást adtak a rendőrhatóságoknak, hogy politikai gyűléseket mikor engedélyezzenek, mikor oszlassanak fel, s a politikai gyűlésekre kiküldött rendőrtisztviselő — ezt ugyancsak az egyik rendőrtisztviselőtől tudom — előre megkapta az utasítást, hogy : ezt a gyűlést pedig tessék feloszlatni. Urbanics Kálmán: Ez sem áll! Propper Sándor: Ez a legegyszerűbb álláspont : Semmi sem áll ! (Zaj.) Urbanics Kálmán: Az izgatás sem áll! Batitz Gyula : A legegyszerűbb mindent letagadni ! Elnök (csenget) : Csendet kérek t. képviselő urak ! Györki Imre : Amint a kormány nem teljesítette azt az igéretét, hogy a rendőri jelentkezést megszünteti, ugy nem tett semmiféle intézkedést atekintetberí sem, hogy az internáló-táborokat feloszlassa és oda embereket küldjenek anélkül, hogy Ítélkeztek volna felettük. A helyzet még ma is az, hogy egyszerű NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — II. KÖTET. évi július hó 15-én, szombaton. 73 besúgás, ^névtelen feljelentés alapján embereket internálnak és hosszú hónapok telnek el, mig megkérdezik az internáltat, hogy miért is van őrizetbe véve. De nemcsak az internálási rendszer fentartása súlyos sérelem a jogrendre, hanem még súlyosabb az a gyakorlat, amelyet a rendőrhatóságok követnek, hogy mindaddig, mig a belügyminister nem intézkedik az internálás kérdésében, a rendőrhatóság őrizetbe veszi az internálásra javasoltat s ez gyakran hónapokig tart, mert a belügyminister az ujabb időben már nem mindenben ugrik be a vidéki rendőrhatóságok és szolgabirák intézkedéseinek és esetleg egyes esetekben megtagadja az internálás elrendelését. De ha a jogrendellenes cselekményekről és személyesszabadságról beszélnek a túloldalon, akkor el kell mondani azt is, hogy az internáltakkal ugyancsak maga a rendőrhatóság azt a rendszert űzi, hogyha végre hosszas szenvedés után lehetővé válik egyeseknek hazaérkezése az internálótáborokból, akkor a hazaérkezése után néhány napon belül megjelenik a lakásán egy titkos rendőr, egy belügyi nyomozó vagy egyéb közrendészeti hatósági közeg, kiadja magát valamelyik internált hozzátartozójának s ezen ürügy alatt beszélgetésbe bocsátkozik a hazabocsátott internálttal, igyekszik kihúzni belőle adatokat az internálótábor belső helyzetéről, az ottani állapotokról, s amikor a szerencsétlen beugrik, elszólja magát, akkor másnap megteszi a feljelentést ellene és kéri ennek a szerencsétlennek újból való internálását. Rothenstein Mór : Ez a magyar jogrend ! (Felkiáltások jobbfelöl : Szép mese !) Batitz Gyula : Dehogy szép mese, ez megtörtént ! Szomjas Gusztáv : Talán Romániában ! (Felkiáltások a szélsöbaloldalon : Nem, a magyaroknál !) Urbanics Kálmán : Mesék ! Györki Imre : Ugyancsak nem a személyes szabadságnak kérdését erősiti meg az a nagytömegű atrocitás, amely a lefolyt idő alatt itt Magyarországon történt. Ezek még mindig nyom nélkül tűntek el, anélkül, hogy ebben az országban bárkit is felelőssé tettek volna ezekért a cselekményekért. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Az üldözéseket a legteljesebb mértékben folytatják az egyik oldalon, a másik oldalon pedig a legnagyobb elnézést tanúsítják. Ha pedig valami változás történt ebben a tekintetben, akkor a változás ma már csupán abban áll, hogy, mig korábban meg sem kísérelték azt, hogy a nyomozást az atrocitások kérdésében elrendeljék, addig ma — elismerem — ott tartunk, hogy a nyomozást elrendelik, de még soha sem akadtak a bűnösöknek nyomára, vagy ha nyomra akadtak, akkor mindig gondoskodás történt, hogy a nyomozati adatok eltűnjenek és ezeket az embereket ne vonják felelősségre. (Zaj a jobboldalon.) 10