Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-22

A nemzetgyűlés 22. ülése 1922. dőn azt mondja, hogy különösen az ipari munkások voltak azok, akik a hadi technikát végezték, ekkor már kénytelen vagyok különbséget tenni és azt mondani, hogy ezekkel szemben a falu munkásnépe sokkal jobban, sokkal hűbben és áldozatkészebben teljesítette kötelességét. Méltóztassék nekem megengedni, hogy ezt egy epizóddal, amely velem, történt, megvilágíthassam. 1916 június közepén Bukovinában a frontot az oroszok áttörték, hegy később szabadságra jöttem haza, szokás szerint magammal hoztam az ezred tisztjeinek családjaikhoz intézett leveleit, hogy gyorsabban és biztosabban kézhez kapják. Késő este érkeztem. Budapestre és csodálkozva láttam, hogy azok, akik itthon voltak, mintha nem, is tudnák, mi történt künn a fronton, mintha figyelembe sem vették volna, hogy ott tízezrével estek el magyarok és százezrével estek fogságba. Mindenki tombolt, őrjöngött a mulatóhelyeken. És kik voltak ezeken a mulatóhelyeken ? A régi és az uj milliomcsok, a Vöröskeresztnek azok az őrnagyjai, akiknek szive majd megszakadt a hazáért, — de csak idehaza. Amidőn efelett elkeseredve elmélkedtem, és átmentem Budára, hogy ezredem tiszti különitmenyével, akik ott éjjeli inspekciót tartottak, találkozzam és betértem a Hadik-kávéházba, ott ugyanilyen jelenségek folytak, csak más formában. Folyt a bor, a sör, sőt a pezsgő is. Óhajtottam megtudni, vájjon kik azok, akik ilyen jó körülmények között élnek, felkértem az én igen t. tiszt barátomat, segitsen ezek személyazonosságának megállapításában, ami igen könnyű volt, mert abban az időben mindenki fényképes igazolványt tartozott előmutatni. Sajnálom, hogy a naplómat nem vehetem elő és nem nevezhetem meg személyenként az illetőket, mert a kommunizmus alatt kénytelen voltam elásni a naplómat, amely ott elrothadt a hat hónap alatt, de egyet meg tudok igy is állapítani, azt, hogy ezek között a pezsgőző mulatók között ipari munkások voltak ; az egyik a Haggenmachercégnek u. n. cefre-mestere, — soha azelőtt ezt a kifejezést nem is hallottam — a másik az albertfalvai repülőgépgyárnak egyik szerelője. (Zaj jóbbfelől. Mozgás a szélsőbaloldalon.) Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az ipari munkások mind ebbe a kategóriába tartoztak, szó sincs róla ; de amint rámutattam azokra a hacümilliomosokra és régi milliomosokra, akik nem teljesítették kötelességüket, rámutatok viszont arra is, hogy amidőn hazatértem a falumba, azt láttam, hogy az üres, az elnéptelenedett faluban asszonyok, gyermekek hogyan végezték a nehéz aratási munkát, a szántást és vetést, s legfeljebb egy-egy orosz fogoly tarkította ott a népességet. Ha tehát közbeszólottam, kötelességemnek tartottam, hogy meg is magyarázzam, milyen irányban értettem ezt a közbeszólásomat. Igenis vallom, hogy ha lehet arról szó, hogy a munkásosztály teljesítette kötelességét, akkor kétszeresen lehet szó arról, hogy a falu népe évi július hó 15-én, szombaton. 63 hogyan teljesítette kötelességét, (Ugy van! jobbfelől és^a^középen.) És nézzük meg, mi történt a forradalom alatt ? Igaz, hogy a forradalomban az első pillanatban a hazajött katonák a felgyülemlett keserűség következtében talán romboltak is, de azonnal észretértek és a falu népe visszatért a munkához, a dologhoz. Ezzel szemben mi történt az ipari munkásságnál ? Mit kívántak ? Napról-napra munkanélküli segélyt és annak felemelését. Szerintem ez indította meg azt a drágaságot és nyomorúságot, (Igaz ! ügy van ! a középen) aminek megszüntetésére most mindnyájan törekszünk, de fájdalom, ugy látszik, alig sok reménnyel. És mi történt a bolseviki forradalomban ? Mit csinált a falu népe ? Azt láttuk, hogy míg Peidl t. képviselő ur saját bevallása szerint az ipari munkásság közül sok ezren csatlakoztak a bolsevizmushoz, addig a falu népe ellenállott és ezt a nemzetrontó, átkos, Peidl képviselő ur-kifejezése szerint őrült bolsevizmust a saját élete árán is hajlandó volt letörni és le is törte. Ezért állítom azt, hogy a magyar falu, annak munkás, becsületes népe az, amelynek érdekeit kell elsősorban szolgálnunk. És épen azért, mert ez a "becsületes és istenfélő, hazafias munkásnép küldött engem ide, annak megbízásából és bizalmából vagyok itt, azért tiltakozom Peidl igen t. képviselő ur enunciá ci ójának ama része ellen, amely ugy akarja feltüntetni a dolgot, mintha a magyar munkásságot a szociáldemokrata képviselők képviselnék. Igaz, elismerem, hogy a szociálmemokrata szervezett munkásságot ők képviselik, de az igazi magyar munkásságot, amely ezzel a 200.000 emberrel szemben milliókra megy, bátran mondhatom, mi képviseljük. (Élénk helyeslés jobb felől és a középen.) Peidl igen t. képviselő ur deklarációjára ezenkívül is van még néhány szerény észrevételem. Nevezetesen az igen t. képviselő ur azt mondja, hogy az ő dolgos elődeik voltak azok, akik ebben az országban szenvedtek és jog nélkül tengődtek. Megvallom, valahányszor elődökről van szó, emlegesse ezt akár mágnás, akár egyszerű ember, bizonyos mértékben sohasem tudom megérteni. Az ilyen elődleszár mázt atás rendesen rosszul szokott sikerülni. A jelen esetben is azt vagyok bátor megjegyezni, hogy nagyon helytelenül állitj igen t. képviselő ur, hogy ők a jobbágyok leszármazói. Nem akarok a tényleges leszármazással foglalkozni, amikor ezt nagyon könnyen bebizonyíthatnám, csak logikai okokra hivatkozom ennek cáfolatára, mert ha ők tényleg a jobbágyok leszármazói lennének, akkor a XIX. század első felének történelmi osztályával szemben nem lehetnének ilyen igazságtalanok. Hiszen méltóztassék csak megnézni a világtörténelmet, fordult ott valaha elő, mint nálunk, hogy épen a kiváltságos osztály volt az, amely az elnyomottak, a jogtalanok felszabadításán fáradozott volna ? ! Méltóztassék 1 megnézni, ott van egy Bezeredy, egy Kölcsey,