Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-30

 nemzetgyűlés 30. ülése 1922 végigment az egész országon és kifejtette álláspontját a jelöltek támogatása mellett. A ministerelnök ur azonban ezt nemcsak mint az egységespárt vezére, hanem mint ministerelnök is tette. Ebben a tekintetben kénytelen vagyok egy debreceni példára rámutatni. A ministerelnök ur hivatalos értesítést küldetett lejöveteléről. Ezt Debrecen -város polgármesterétől hallottam. Megkapta a debreceni ötösfogatot, amelyet hivatalos látogatások alkalmával meg szoktak kapni, ellenben — nem tartozik reám, csak mint kuriózumot említem meg — Debrecen város diszpolgára, gróf Apponyi Albert, aki a kereszténypárti jelöltek érdekében jött le, ezt az ötösfogatot nem kapta meg. Egyszóval ezek a kortesutak egyszersmind hivatalos látogatások is voltak, a hatóságok teljes részvételét biztosították és ezzel az egységespártnak hivatalos szinezetet adtak. Ezzel szemben az ellenzék vezetőinek mozgási szabadsága mindenütt meg volt akadályozva. A mi pártunk a maga városi programmját nem is tudta kifejteni. Debrecenbe pl. én ítassay Károlyt a támogatásomra nem is hozhattam le másképen, mint ugy, hogy előre nem jelentettem be s csak amikor lenn veit, tudtam elérni, hogy Rassay Debrecenben beszélhetett, még pedig azzal, hogy hivatkoztam arra, miszerint közben kiadtak egy belüsyministeri rendelet, amely szerint a szónokok neveit nem kell előzetesen bejelenteni. Most nézzük azt a taktikát, mellyel a választásokat lefolytatták. Az első volt a felelőtlen elemek igénybevétele. Ezek a magyar Hymnus profanizálásával akadályozták meg beszédeinket, így akadályozták meg Pécsett. Szomjas Gusztáv : Debrecenben a kommunisták zavarták meg a gyűlést ! (Derültség a szélsobaloldalon.) Peidl Gyula: Kommunisták? Hiszen azok Zalaegerszegen vannak ! Szomjas Gusztáv : Igen, azok hajigálták a székeket ! Igen, igen ! Hegymegi-Kiss Pál: Én akkor a debreceni választási küzdelemben, amelyről igen t, képviselőtársam beszél, még nem vettem részt, azokat a körülményeket egyáltalában nem ismertem, később mentem le oda, mint jelölt, tehát erről nem is tudok. Ugy, hogy . mi addig tulajdonképen népgyüléseket nem is tudtunk tartani, programmbeszédeket, még hogyha a hatóság engedélyezte is volna, nem tudtunk volna tartani, mig ebben a tekintetben a munkásság támogatásunkra nem sietett és a maga szervezettségével a mi népgyüléseink megtartását, népgyüléseink rendjét nem biztosította, Ugyanis a rendőrhatóságoknak rendesen az volt az eljárása, hogy amikor a felelőtlen elemek zavargása megkezdődött, akkor kötelességükké tették a mi gyülésvezetőinknek, hogy állítsák helyre a rendet, mivel pedig ez nem sikerült, mert ehhez asszisztenciát nem nyújtottak, kijelentették, hogy itt a NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — II. KÖTET. évi július hó 26-án, szerdán. 449 rend fenn nem tartható, ennélfogva a gyűlést feloszlatják. Akkor azután tényleg Debrecenben is tudtunk gyűlést tartani, amikor ebben a tekintetben a debreceni munkásság a maga szervezettségével odaállt ; tartottunk is olyan gyűlést, — és tarthattunk mindenütt, ahol azt a hatóság engedélyezte — amely ellen a rend szempontjából semmi kifogás fel nem merült. Azután következett a második fogás, annak a bizonyos rezerv-rendeletnek kiadása, amely a liberális ellenzék egyes vezetőit és más egyéniségeit kommunistáknak nevezte és a hatóságokat ebben a tekintetben a legszigorúbb magatartásra, eljárásra utasította. Ennek következménye lett azután az, hogy a hatóságok, amint a mi pártunkból vagy a liberális ellenzékből egyes jelöltek valahol felléptek, ahol csak lehetett, azokat mint kommunistákat letartóztatták. Az esetek egész sorozatát lehetne felsorolni a letartóztatott jelöltekről s a jelöltek kiutasításáról. Gyűlést, mint emiitettem, 184 esetben nem engedélyeztek; azokat a híveinket, akik a választási küzdelembe nagyobb aktivitással akartak belemenni, tehát ajánlásokat gyűjtöttek, letartóztatták, őrizetbe vették, — mint szokták mondani — ellenük az internálás! eljárást megindították, vagy más egyéb előnyök elvonásával megfenyegették. Azután következett a kormánynak az a taktikája, hogy IV. Károly király halála miatt gyászt, tehát hallgatási időszakot rendelt el, amely időszak alatt egyáltalában semmiféle gyűlés nem volt tartható. Sőt azt az időszakot meg is hosszabbította. Majd a kerületi beosztásoknak szükségrendelet tel való olyaténképeni megváltoztatása következett, hogy arról a t. egységespárti jelöltek és választók már jó eleve tudtak, mi pedig csak akkor értesültünk, amikor a rendelet megjelent. Ebben a tekintetben nem volt egyenlő a mérték. Behozták azonkívül az ajánlási lapok rendszerét, t. i. hogy ajánlani csakis azokon a lapokon volt lehetséges, amelyeket az államnyomdában nyomtattak és amelyeket a járásbíróságoknak leküldték és ott kiváltottak. Azonban az történt, hogy az ajánlási lapok szétküldésének időpontját a kormány nem állapította meg, erről azonban az egységespárti jelöltek mind tudtak. Azt sem szabályozta a kormány, hogy a leküldött ajánlási ivek közül csak egy bizonyos mennyiséget szabad egyelőre egy jelöltnek kivenni, hogy a másik párt jelöltjének is maradjon, hanem ellenkezőleg, megkapván az előzetes értesítést, az egységespárti jelöltek a legtöbb helyen ezeket az ajánlási iveket elvásárolták, az aláírások gyűjtését megkezdték. Az ellenzéki jelöltnek pedig, vagy a nem hivatalos egységespárti jelöltnek ilyen nem maradt, ugy, hogy e tekintetben bátor vagyok arra rámutatni — összeszámláltattam — csak magának a mi pártunknak 17.000 koronájába került az a távirati költség, amellyel mi a belügyminister úrhoz 57