Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-30
448 A nemzetgyűlés 30. ülése 1922. évi július hó 26-án, szerdán. guk responsumikat megmondják s annak alapján a császári akaratot érvényesítsék. Ennek az alkotmányjogi értekezletnek az összeállítása azonban nézetem szerint hibás volt. Tudniillik hiányoztak ebből az alkotmányjogi értekezletből azok a jogtudósok, akik főkép közjoggal, politikával foglalkoztak s akik ezeknek a kérdéseknek elbírálására elsősorban illetékesek. Sőt a beállítása is olyan volt az alkotmányjogi értekezletnek, hogy az a kormány véleményének feltétlenül kedvezett. Ebben a tekintetben egyetlenegy precedensre vagyok bátor hivatkozni. Meghívták oda az egyházi főméltóságokat is. A római katholikus egyház képviselői nem jelentek meg. A protestáns egyház képviselőjeként megjelent ott pl. a református egyház képviselője, a budapesti református püspök. Mint protestáns ember nagyon jól ismerem egyházam szervezetét s nagyon jól tudom azt, hogy a protestáns egyházat elsősorban legfőbb szervének, a református konventnek elnöksége képviseli. Őri-Szabó Dezső : Protestáns egyház nincs ! Hegymegi-Kiss Pál : Tehát a református egyházat elsősorban a konvent .elnöksége képviseli, a konvent elnöksége pedig ezidőszerint Balthazar Dezső tiszántúli református püspök ós gr. Degenfeld József tiszántúli református egyházi főgondnok. Ha tehát ebben a tekintetben az egyház szerkezetére figyelemmel vagyunk, mint ahogy figyelemmel voltak az alkotmányjogi értekezlet összehívásakor a katholikus egyház szervezetére, mert ott az érsekeket hivták meg akkor, ha egyházi embert akartak meghívni, az nem lehetett más, mint a református konvent elnöke, Balthazar Dezső, a tiszántúli egyházkerület püspöke. Igaz, hogy Balthazar Dezső püspök ur az én tiszteletteljes nézetem szerint bizonyára nem értett volna egyet a kormánnyal. Szomjas Gusztáv: Balthazar nem politizál, visszavonult a politikától! Hegymegi-Kiss Pál: A megalakult egységes pártnál az első momentumként jelentkezik, hogy a választások intézését nem régi emberekre, hanem egy uj emberre, Görnbös Gyula képviselő úrra bizta. Ehhez nekünk voltaképen semmi közünk, csak azért emlitem meg, mert mi azokért a választási atrocitásokért, amelyeket szóváteszünk, Gömbös Gyula képviselő urat — hogy az ő beszédére reflektáljak — felelősnek egyáltalán nem tartjuk, a felelősséget a választási belügyminister urnák, gróf Klebelsberg Kunó jelenlegi kultusminister urnák kell vállalnia. 0 rendelkezett a közigazgatási hatóságokkal és a csendőrséggel, az ő kezében volt a teljes hatalom. Ennélfogva, hamiaválasztási eljárást sérelmezzük, mást felelőssé tenni nem lehet, mint a volt belügyminister urat. Ebben a tekintetben azonban sajnos, igen nehéz helyzetben van az ellenzék, mert a belügyminister ur a választás lefolytatása után átvette a kultustárcát és mi abba a helyzetbe kerültünk, hogy ha a választási sérelmeket szóvá akarjuk tenni, kénytelenek vagyunk ezt egy teljesen uj emberhez, Rakovszky Iván belügyminister úrhoz intézni és nem ahoz, aki tulajdonképen felelős. Az én tiszteletteljes nézetem az is, hogy mi a választási erőszakoskodásokért nem hibáztathatjuk a közigazgatást sem, a csendőrséget sem. A közigazgatásnak a helyzete Magyarországon mindig olyan volt s amig az uj közigazgatási törvényt meg nem alkotjuk, míg a szolgálati pragmatika a közigazgatási tisztviselők függetlenségét nem biztosítja, olyan is lesz, hogy a közigazgatásnak Magyarországon politizálnia kell, ezt megkívánja tőle felettes hatósága. Nem hibáztathatjuk a csendőrsóget sem, mert az parancsra cselekszik, tehát mindazért, ami választóink sérelmére történt, arra. kell hárítani a felelősséget, aki a választás tartama alatt a közigazgatás rendjét biztosítani hivatva lett volna. Magyarországon különben is olyan a helyzet, hogy a középfokú hatóságok fölé vannak iktatva a főispánok, akiknek egyfelől az volna törvény szerint a hivatásuk, hogy a középfokú adminisztrációt összefogják, de a tényleges helyzet szerint fő feladatuknak azt tekintik, hogy a kormány politikáját érvényesitsék, még pedig a választások alkalmával olyképen, hogy az egyes választókerületekben a kormány győzelmét biztosítsák. Továbbá Magyarországon 1867 óta az a nézet, melyet máig sem adtak fel, hogy a politikában mindenféle trükk, turpisság, erőszakoskodás tulajdonképen nem bűn. Sohasem tapasztaltuk 1867 óta azt, hogy a hatóságoknak a választások során tanúsított kilengéseit megtorolták volna. Sz6vátétetett itt interpelláció formájában az is, hogy az egységespárt választási bizottsága a ministerelnöki palotában székelt. A ministerelnök úrtól erre megkaptuk a magyarázatot. Ebbe a magyarázatba kötelesek vagyunk belenyugodni, mert hiszen a ministerelnök ur a ministerelnöki lakás felett feltétlenül rendelkezik, rá kell azonban mutatnom arra, hogy az egyes választási küldöttségek előtt mégis bizonyos optikai csalódás, bizonyos ferde helyzet állott elő. Azok a küldöttségek ugyanis, amikor Gömbös Gyula választást vezető pártelnök úrhoz a ministerelnöki palotába bemennek, nem tudják, hogy a ministerelnöki magánlakásba mennek, hanem abban a meggyőződésben vannak, hogy a minister elnök s égen járnak és igy az ott tett intézkedéseknek hatósági színezete az ő gondolatkörükben feltétlenül megmarad. Az a miljö tehát, melynek célja az volt, hogy a hivatalos hatalomnak az egységespárt mellé való állását biztosítsa, feltétlenül sikeresen elősegítette az egységespárti jelöltek érdekét. Rá kell mutatnom egy másik dologra is. A ministerelnök ur, mint az egységespárt vezére,
