Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.

Ülésnapok - 1922-29

391 A nemzetgyűlés 29. ülése 1922, nitást megszavazom. (Élénk helyeslés és taps a jobbóldalon és a középen. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Kéthly Anna! Kéthly Anna: T. Nemzetgyűlés! Ha az indemnitási vitában elmondott beszédekről mi is olyan hasábkimutatásokat készítenénk, mint amilyent Szilágyi Lajos képviselőtársam ma dél­előtt itt bemutatott a múlt nemzetgyűlés választó­jogi vitájáról, akkor ebből a kimutatásból az sülne ki, hogy ezeknek a beszédeknek igen jelen­tékeny része mivelünk, szociáldemokratákkal fog­lalkozik. Ez a tény. egyrészt örvendetes, másrészt pedig sajnálatos. Örvendetes reánknézve azért, mert az látszik ki belőle, hogy mi szociáldemo­kraták tényleg egy erő vagyunk, amellyel foglal­kozni kell, amelyről beszélni kell; sajnálatos azonban azért, mert a legtöbb felszólaló nem ugy foglalkozik velünk, pártunk deklarációjával, a megjelenésünkkel és mindennel, amit itt bent teszünk, hogy ebből az következnék, hogy ők tényleg ismerik is pártunkat, pártunk törekvé­seit, szándékait és céljait. Engem nem téveszt meg az, hogy itt fel­olvastak, szemelvényekkel alátámasztottak állí­tólagos bizonyítékokat, mert ezek a szemelvé­nyek vagy ellenünk Íródott röpiratokból, pam­fletekből kerültek ki, . . . Kováts Nagy Sándor: A Népszavából! Kéthly Anna : . . . vagy ellenünk íródott újságcikkekből ; amit pedig a Népszavából ol­vastak fel, azokat ma is az utolsó betűig alá­írjuk. (Felkiáltások jobbfelöl: Na!) Kováts Nagy Sándor: Végre egy őszinte szó! Kéthly Anna : Aláírjuk azokat a cikkeket, amelyeket 1921. március 21-éig közölt a Nép­szava. Azon túl természetesen nem vállalhatunk felelősséget, amint hogy nem is vállalhatunk, s amint előttem is elmondották a párt szónokai, nem is szándékozunk vállalni, de nem is vállal­hatunk felelősséget semmiért, ami 1921 már­cius 21-ike után történt. Hedry Lőrinc: Ezt a legkönnyebb mondani. Kéthly Anna : Hogy a párttal ugy foglal­koznak, hogy kiri belőle az, hogy a pártot, annak törekvéseit nem ismerik, (Ellenmondások jobb felől.) ez esetleg, mint mondtam, sajnálatos, azonban a helyzet nem egészen reménytelen. Én azelőtt is, a választási harcok alatt is jár­tam, most is járok a vidéken, népgyűléseken, értekezleteken előadásokat tartok egyszerű falusi asszonyoknak,... Kováts-Nagy Sándor : Ezeknek nem kell választói jog! Kéthly Anna : ... s amint Griger t. kép­viselőtársam mondta, jöttek a pártra szavazni olvasóvá', imakönyvvel egyszerű falusi asszonyok. Gr. Széchenyi Viktor: Látszik, hogy meg voltak tévesztve. Kéthly Anna : Nincsenek megtévesztve, t. képviselő ur, sőt ellenkezőleg, azért jöttek oda , évi július hó 25-én, Jcedden. szavazni, mert megmondtuk nekik, hogy az a sok rágalom, ráfogás, amelyet a pártra szórtak, nem áll és nem igaz. Ezekről az én t. kép­viselőtársaim is meggyőződhetnek, és épen azért mondtam, hogy én nem tartom reménytelennek a helyzetet. Mert mi csak kétféle embert kü­lönböztetünk meg azok között, akik ellenünk szólnak : azokat, akik rosszindulatból csinálják ezt, *hogy ne mondjam, odakünn akárhányan kenyérkeresetből, (Mozgás jobb felöl.) s azokat, akik meg nem értésből csinálják. Nem mondom ezzel azt, hogy ha a t. képviselőtársaim, akik nem foglalkoztak ezekkel a dolgokkal, foglal­kozni fognak velük, hogy akkor már át fognak jönni ide mihozzánk. (Derültség jobbfelöl.) En ezt nem is tételezem fel, sőt nem is szeretném ezt, t. képviselőtársaim. (Derültség és zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. Kéthly Anna : Azt hiszem azonban, hogy ha a t. képviselőtársaim komolyan, behatóan foglalkoznának ezekkel a dolgokkal, akkor meg­láthatnák, hogy a mi szándékaink becsületesek és tiszták, (Egy hang jobbfelöl : Láttuk!) s akkor már nem ellenségekként, hanem csak ellenfelekként fogunk egymással szemben állani. Szomjas Gusztáv : Akkor boldogok leszünk, ha ezt elérjük. Kéthly Anna: Azért mondtam ezt előre, t. képviselőtársaim, m rt én tovább ezekkel nem akarok foglalkozni, és sajnálatos is, hogy tovább is foglalkoznak vele, hiszen ezekkel a dolgokkal künn talán jobban lehetne foglalkozni és nem kellene az ország és a nemzetgyűlés idejét ezzel elrabolni. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) Akkor, amikor a háborúnak embergyilko­lásai, sok milliárd értékű emberi alkotás pusz­tulása után itt a nemzetgyűlés házában arról van szó, hogy mit csináljunk, hogy az országot talpraállitsuk, én azt hiszem, hogy nem az em­iitett dolgokkal kell foglalkoznunk, hanem min­denkinek a lelke mélyéig át kellene éreznie azt, hogy az a megbízatás, amelyet a választóktól kaptunk, — az egyik ezzel a programmal, a másik másfajta programmal, mindegyik a válasz­tójának meggyőződése szerint — ez parancs arra, hogy ebből a nehéz helyzetből a kivezető utat itt bent megtaláljuk, hogy ezen a nehéz helyzeten a magunk erejével segítsünk. Szomjas Gusztáv: Minden törekvésünk oda irányul. Kéthly Anna; Ha azonban ez a törekvé­sünk, ha segíteni akarunk, akkor legelőször azt kell tennünk, hogy a dolgokról tiszta képeket alkossunk magunknak, hogy ne pártgyülölködés­sel, felekezeti vagy faji elfogultsággal nézzük a dolgokat. Mert ha akár rózsaszínű szemüvegen, akár túlságosan sötét szemüvegen keresztül néz­zük a dolgokat, hamis képet kapunk, s ha ha­mis diagnózist állapit meg az orvos, gyógyítani nem tud. Szomjas Gusztáv: Ez is igaz!

Next

/
Oldalképek
Tartalom