Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-29
A nemzetgyűlés 29. ülése 1922. évi július hő 25-én, hedden. 381 idegen miliőben, hónapos kis kamarában laknak, azt sem tudják, miért nincsenek otthon, miért nem folytathatják tanulmányaikat abban az országban, ahol születtek, amelynek becsületes fiai voltak és nem tehetnek róla, hogy zsidó anya szülte őket és nem tudják, micsoda bűn lehet ez, — és akkor ne csodálkozzanak önök azon, hogy azok az ifjak esetleg még a hazafiságról is meg tudnak feledkezni, mert hiszen az a haza, amely őket kiüldözte, amely őket hazafiatlanoknak bélyegezte, nem tartotta őket méltónak arra, hogy a kultúra forrásaihoz az utat itthon találhassák meg. En tehát nagyon is meg tadom érteni azt a lelkiállapotot, amelyben az az ifjú eltántorodik és a hazájáról nem a leghizelgőbben nyilatkozik az idegenek előtt. Tegyék az urak kezüket a szivükre és képzeljék magukat abba a helyzetbe : én meg vagyok arról győződve, hogy egyikük sem volna jobb. Hiszen Apponyi Albert t. képviselőtársam, aki, azt hiszem, elég klasszikus tanú erre, kijelentette itt, a nemzetgyűlés előtt nyílt szinen, hogy, ha őt Zalaegerszegre nyolc napra bezárnák, ő is kommunistává válnék. Ahogyan önök előtt a haza érdeke a numerus clausus, ugy önök tényleg evvel a numerus clausus-szal egy hazafiatlansági akadémiát állítottak fel és ezért a történelem előtt a felelősséget nem igen fogják elvállalhatni. Be kölönben is kérem Gömbös Gyula képviselő urat, — mert ugy vagyok informálva, hogy ő bejáratos József főherceg családjához, meg szokott ott fordulni — kérdeze meg a főherceget és a nejét Auguszta őfenségét, hogy akkor, amikor mind a ketten vakbélgyulladásban szenvedtek és operációra volt szükségük, miért fordultak a zsidó vallású Herzl tanárhoz. Képzeljék el, hogyha Herzl tanár tanuló éveiben numerus clausus miatt nem lehetett volna orvos ! Akkor nem operálhatta volna meg most József főherceget és nejét ! Ugyebár nem a vallás, nem a faj itt tehát az irányadó, hanem a tehetség, nem az orrok, hanem a fejek szerint tessék numerus clausust csinálni. Az lesz az igazságos numerus clausus. Ezzel a kérdéssel most már végeztem. (Egy hang jobbfélol : A szénbányamunkások között is csináltak numerus clausust! Zaj. Elnök csönget.) Gömbös Gyula t. képviselőtársam beszédébő], mintha kicsendült volna valami ; nem mondotta ki expressis verbis, de mégis kicsendült az a mentalitás, hogy magyarán mondva ő fütyül a nyugati államokra s felakarja építeni a nemzeti keresztény államot . . . Peidl Gyula: Tisztelteti a nyugati Pikler Emil : . . . tekintet nélkül arra, hogy mit mond a nyugat. Tőle fejetetejére állhat az egész nyugati kultúra és civilizáció, az neki bliktri, semmi, ő speciálisan keresztény magyar fajvédelmi kultúrát akar felállítani, tagadja a nemzetközi kapcsolatokat, az összefűző utakat a nyugati kultúrával. (Mozgás a jobboldalon.) Én hivatkozhatom igen klasszikus tanukra, a magyar történelem kimagasló alakjaira, nagy magyar hazafiakra, akik egészen mást mondtak, akik ebben az országban az utolsó évtizedekben a politikát csinálták. A nagyobb, kimagasló államférfiakat gondolom. Azok mind a nyugat felé orientálódtak. Emlékezzenek vissza az ifjú Széchenyire ! Annak a lelkét, az agyát az az ambíció fűtötte, hogy Magyarország a nyugati kulturállamok színvonalára emelkedjék. Emlékezzenek vissza a magyar szabadság lánglelkü apostolára, Kossuth Lajosra, akinek minden szava, minden irása, minden lehellete oda gravitált a nyugat felé. Halász Móric : Minci a kettő tősgyökeres magyar volt, azok nem gravitáltak. (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek. Pikler Emil : Az önök terminológiája szerint, igen t. uraim a túloldalon, Széchenyi és Kossuth is destruktívek voltak. Halász Móric: Nem voltak azok! Pikler Emil : S ha mi büszkén és felemelt homlokkal viseljük a hátunkon a destrukció jelzőjét, ezt azért viseljük, mert igen jó társaságba kerülünk a magyar történelemben. Hedry Lőrinc : Ne gondolja, hogy együtt fogják emlegetni Széchenyivel. Pikler Emil : Hát Kossuthtal mi van ? Hedry Lőrinc: Azt sem fogják együtt emlegetni magával. Pikler Emil : Kendben van. Ami haladás volt Magyarországon az utolsó évtizedekben, azt mind az úgynevezett destrukció érte el, mert fessenek meggyőződve lenni, hogy ha 1867-ben a kiegyezés megalkotása után mindjárt törvénybe iktatták volna a botbüntetést és a numerus clausust, szóval ha akkor ült volna nyakunkba a keresztény kurzus, akkor Magyarország már talán régebben került volna mai sorsára. (Mozgás a jobboldalon.) Az 1918 őszén bekövetkezett összeomlásban, amelynek következményeit .még máig is olyan fájdalmassan érezzük mindannyian, nekünk, a szociáldemokrata pártnak, bizonyos részt óhajtanak tulajdonítani. Szives emlékezetükbe idézem a következőket. Nem tudom, a háború előtt olvasták-e önök a Népszavát; én azonban olvastam, mert évtizedek óta olvasom, s emlékszem arra, hogy azon az utolsó napon, amelyen a háborús cenzúra még nem működött, amikor még szabadon lehetett irni, a Népszavában megjelent egy vezércikk, amely majdnem szórói-szóra megjósolta a háborúnak a végét, ahol figyelmeztette á magyar kormányt arra a végzetes könnyelműségre, amelyet a háború jelent, nemcsak azért, mert a szociáldemokrata párt elvi okokból ellensége a háborúnak, hanem azért is, mert az akkori adott helyzetben a háború már kitörése pillanatától fogva teljesen meddő, lehetetlen vállalkozás volt. S önök a háború kitörése alkalmával elfoglalt ezt az álláspontot defetizmusnak nevezik.
