Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-29
378 A nemzetgyűlés 29. ülése 1922. évi Julius hó 25-én, kedden. belül befejezés előtt áll, ennek adminisztrálása azonban, a különböző vizi és ármentesitő társulatok által fentartott igazgatóságok és apparátusok működése rendkívül költséges. Ezzel a kérdéssel már Szapáry Gyula is foglalkozott, aki az ország ármentesitő társulatainak és általában vizi társulatainak államosítását tervezte. A kérdésben tárgyalások folytak és az funanciális okokból akadt meg, főkép az akkori nagy birtokosság féltékenysége miatt. A nagybirtokosok ugyanis nem kívánták az államosítást, mert az ármentesitő társulatok részéről és által bizonyos érdekterületek felett fenbatóságukat, befolyásukat gyakorolhatták. Örömmel állapítom meg, hogy a nagybirtokosok ma már egészen más gondolkodás és mentalitás szerint maguk is demokratikus alapon keresik a megoldást, és ezért a magam részéről ugy látom, hogy megszűntek azok a nehézségek, melyeket a nagybirtokosok előbb az államosítással szemben támasztottak. Csak egy nehézséggel kell még megküzdeni, tudniillik az ármentesitő társulatok annuitási kölcsöneinek financirozásával. Ebben a tekintetben a helyzet könnyűvé válik, ha az egyes társulatok példájára az ország társulatainak többsége ezeket az annuitási kölcsönöket a mostani kedvezőbb kilátások közt visszafizeti, mert azok a kölcsönök, "melyeket a 70-es, 80-as években vettek fel, amikor a nagy ármentesitések folytak az országban, 50 érre, sőt hosszabb időre aranykoronákról szóltak, ma pedig ezt rossz koronánkkal könnyűszerrel viszsza tudnók fizetni. Az az ármentesitő társulat tehát, mely helyesen gazdálkodik, minden módon igyekezni fog arra, hogy ezeket az annuitási kölcsönöket visszafizesse még akkor is, ha egy egyszer ós mindenkorra szóló tőketerheltetést vállal kataszteri holdanként. Azt képzelem, hogy az annuitás szempontjából a legnehezebb helyzetben lévő ármentesitő társulat is, ha kataszteri holdanként csak 100 koronát vállal, rövidesen megszabadulhat annuitási kölcsöneitől. Ha ezt a kérdést ilyen módon rövid idő alatt, egy-két év alatt megoldhatjuk, elérhetjük azt, hogy a financiális nehézségek is kikapcsolódnak és sikerülni fog az ármentesitő társulatok államosítása, mely annál is inkább kívánatos, mert azok úgyis a folyók mentén egyébként is működő állami folyammérnöki hivatalok felügyeleti hatáskörébe tartoznak; a folyammérnökség tehát nemcsak az anyameder rendbentartásával fog foglalkozni, hanem az árvizmeder rendbentartásával is és igy az a sok adminisztráció, ami a különféle társulatok között fel van aprózva, megszűnik. Ezt annyira fontos nemzetgazdasági érdeknek tartom, hogy vagyok bátor ebben a tárgyban a következő határozati javaslatot előterjeszteni (olvassa) : »Utasítja a nemzetgyűlés a földmivelésügyi minister urat, hogy az ország ármentesitő és általában a vizitársulatainak államosítása iránt törvényjavaslatot terjesszen a nemzetgyűlés elé. Amennyiben pedig az államosítás végrehajtása financiális okokból halasztást szenvedne, ugy tegyen a földmivelésügyi minister ur legalább a vízügyi műszaki szolgálat államosítása iránt a nemzetgyűlésnek megfelelő javaslatot.« . Ez t. i. odakonkludái, hogy amennyiben az államosításnak minden részletét megoldani nem sikerülne, legalább a technikai vizi szolgálatot kellene az államnak kezébe "venni és ezzel egységessé tenni nemcsak a folyó szabályozást, hanem magát az ármentesitést is. Végezetül a Budapesti Közmunkák Tanácsával kívánok foglalkozni. A kormány ezt a szervet 1870-ben állította fel, mert oly fontos közérdekű, egyben városi és országos érdekű kérdések merültek fel, amelyeknek intézésére egyoldaltilag sem a fővárosi, sem az állami igazgatás alkalmas nem volt, még pedig azért nem, mert nem egyszer szembenálló érdekek kiegyenlítéséről volt szó. Másrészt pedig nem volt alkalmas azért, mert igen hosszadalmas és igen lassú lett volna az adminisztrálás. Alkotott tehát egy külön szervet: a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amely szervet törvényes garanciákkal látott el. Ennek jogát és hatáskörét — bátor leszek a törvényből citálni — a következőkben állapította meg (olvassa) : »A Fővárosi Közmunkák Tanácsának ügyköre és hatósági jogköre a törvény alapján a következő : 1. A város-szabályozás ügye, vagyis a város szabályozási, rendezési, fejlesztési tervének megállapítása, ugy az általános keretekben, mint a részletekben is, ezzel kapcsolatban az utcák irányának és felszíneinek megállapítása, a szabályozási tervek revíziója ós fejlesztése a város.szabályozás terén. Oly esetben, amikor a munkálat a főváros határán túl terjed, a tanács hatósági jogkörét a törvény a szomszédos községek területére is kiterjesztette. 2. Az építési ügy szabályozása, az elvek, utasítások, vagyis az építésügyi szabályzat megállapítása. 3. Másodfokú hatósági jogkör minden építési engedélyezési ügyben. 4. Másodfokú hatósági jogkör minden építésrendészeti ügyben. 5. Felügyeleti jogkör a főváros területén minden építési és építésrendészeti ügyben. 6. Megvizsgálás, elbírálás és jóváhagyás a székesfővárosnak különösen a következő tárgyakra vonatkozó tervei, költségvetései, tekintetében : a Dunapartokon mindennemű építmény, rakpart, közraktár, minden út és hid építése és fentartása, a közúti vasutak építése. — kihagyom azokat a részleteket, amelyeket feleslegeseknek tartok — a főváros területén a csatornázás, valamint a vízvezeték ügye egész kiterjedésében és minden részletében, nemkülönben a* közvilágítás kérdése. Továbbá a fővárosi pénzalapnak