Nemzetgyűlési napló, 1922. II. kötet • 1922. július 13. - 1922. július 26.
Ülésnapok - 1922-29
374 A nemzetgyűlés 29. ülése J922. évi jiütus hó 25~én, kedden. Elnök ; Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Buday Dezső! Buday Dezső : T. Nemzetgyűlés ! A kormány az 1922/23. évben a nemzetnek háztartását tulajdonképen felhatalmazás nélkül viszi és ezért jön a nemzetgyűlés elé a hathónapos indemnitás kérésével, amelynek keretében az ügyek vitelére vállalkozni kivan. Az indemnitási vitával kapcsolatban, bár ennek a törvényjavaslatnak terjedelme szokatlanul bő, mert felöleli a kormánynak a nemzetgyűlés szünete alatt hozott intézkedéseit is és azok utólagos jóváhagyását kívánja, mégis bámulattal kell megállapitani, hogy a felszólalások, amelyek talán inkább terjedelemben voltak kiválók, nem ebből az anyagból merítettek, hanem ettől eltérőleg személyes kérdésekkel és invektivákkal voltak fűszerezve, pedig a kiindulási pont az volt, hogy ne rekrimináljunk. Mi a magunk részéről ezt a feltételt őszinte lojalitással vettük tudomásul és ehhez alkalmazkodni is kívántunk, azonban a vita anyagát olyan térre terelték az egyes felszólalók, hogy foglalkoznunk kell ezekkel a kérdésekkel. (Mozgás.) Lehetetlen, hogy amikor az ínség már a legnagyobb fokra hágott, akkor mi az indemnitási vitának feleslegesen hosszuranyujtásával megakadályozzuk azoknak a törvényjavaslatoknak a Ház elé hozását, amelyektől a helyzetnek megkönnyebbülését várjuk és várhatjuk. Lehetetlen állapot, hogy a ministerelnök ur által a bemutatkozása alkalmával jelzett törvényjavaslatokat előzetesen bíráljuk és ezzel üres ajtókat döngetünk. Olyan térre visszük ezzel a vitát, amely nem azoknak a szociális és gazdasági kérdéseknek megoldására vezet, melyeknek megoldása közös célja a Ház minden oldalának, hanem amely . . . Elnök: Kérném a képviselő urat, szíveskedjék közelebb jönni egy-két paddal, mert ugy a gyorsírók, mint magam is nehezen halljuk a képviselő urat. Buday Dezső: Főként a szélsőbaloldalról hangzottak el olyan kijelentések, amelyek az imdemnitási vita keretébe nem tartoznak, s amelyek szorosan olyan egyéneknek védelmével kapcsolatosak, akiket szabályszerű közigazgatási és birói eljárás ítélt az internálásra. Ezek a beszédek ma hangzanak el, amikor a bűnözéseknek száma nap-nap után növekszik, ma amikor egyes szociáldemokrata vezérszónok beszéde nyomán a szétoszló tömeg nem a minden magyarok imáját, a Himnuszt énekli, hanem a nemzeteket megrontó internacionálével megy ki az utcára. (Egy hang a szélsőbaloldalon : Nem igaz!) Én az internáltak táborát az ilyen szónokokkal csak megszaporítanám. Ami az u. n. bécsi emigráltak kérdését illeti, itt nagyon sok panasz hangzik el miattuk, pedig én ugy gondolom, hogy azok az urak nem ártatlanságuk tudatában, hanem a számonkéréstől való félelmükben távoztak. Mi, nemzeti alapon állók nagyon szívesen lemondunk ezeknek jelenlétéről és ha vannak a túloldalon olyanok, akik ezeknek visszatérését kívánják, azok számára, azt hiszem, készségesen meg fogjuk nyitni a sorompókat. Peidl Gyula : Nagyon szép ! Buday Dezső: Az igen t. szociáldemokrata párt képviselői talán valamennyien a munkásság képviseletében szóltak, és amikor a munkásság képviseletében tették meg a kijelentéseiket, akkor csodálatos módon nem arról beszéltek, hogy teremtsünk munkaalkalmat, ... Esztergályos János : Ön most arról beszél ? Buday Dezső : ,.. teremtsünk megfelelő munkabéreket, teremtsünk a megélhetésben könnyebbülést, hanem a numerus claususról beszéltek. A numerus clausus a munkásságot nem érdekli, a munkásságnak az említett körülményekkel összefüggésben van kívánsága. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök : Kérnem kell a képviselő urakat, ne méltóztassanak a szónokot zavarni! Buday Dezső : A munkás igenis megélhetést és munkaalkalmat keres. Ebben a kérdésben egy megállapításra kell szorítkoznom : t. i. az ipari munkában igenis van elegendő munkaalkalom, tisztán az őstermelésnél nincs. Az ipari termelésnél a munkaalkalmak megvannak, (Zaj a szélsőbaloldalon.) azonban megállapitani kívánom, hogy egyes szakszervezetek működése következtében a legkiválóbb iparokban a legjobb munkások exportáltatnak cseh, oláh, rác területre, és azok a műhelyek, amelyek a legjobb ipari munkásokkal dolgoztak, pl. az asztalosiparban, ma kénytelenek nélkülözni legjobb munkásait, mert a szocialista szakszervezetek módot nyújtottak ezeknek a legjobbaknak távozására. Klárik Ferenc: Nem fizetették meg a munkabéreket ! Kabók Lajos: Mert idehaza éheztek! Elnök: Ismételten kérnem kell a képviselő urakat, hogy ne méltóztassanak közbeszólni! Buday Dezső: Nem a munkásság érdekében, hanem a tőkének érdekében a Marx-féle tévtanokkal félrevezetett keresztény munkásságba éket vertek önök! Várnai Dániel: Fogalma sincs a Marxféle tévtanokról az urnák! Elnök : Csendet kérek ! Buday Dezső : Remélem, hogy nekünk nemzeti alapon sikerülni fog keresztény testvéreinket meggyőzni arról, hogy felismerjék, hogy ami 1918 október 31-én és még inkább azt követőleg 1919 március 21-én, a proletárdiktatúra alatt történt, nem volt egyéb, mint zsidódiktatura! Propper Sándor: Akkor miért büntetik a munkásokat érte? Buday Dezső: A szociáldemokrata párt — a numerus clausus felvetésével kapcsolatban — nem munkásérdekeket képvisel, hanem a nagytőke érdekét képviseli, már pedig a munkásság-